A nagyszerű ÉS sorozat
7. SHOUD – ADAMUS SAINT-GERMAIN közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
2026. ÁPRILIS 4.
www.crimsoncircle.com
A Shoud elején lejátszott dal: https://youtu.be/82HzYJUMtQY?si=SGlR1Nsj38y-AAQr
Allatone: A Teremtés Megengedése
Vagyok, aki Vagyok, Adamus a Szuverén Birodalomból.
Ah, kedves Shaumbra, öröm újra itt lenni veletek. Olyan, mintha el se mentünk volna az előző Shoudról. Tudom, hogy egy csomó minden történik az életetekben. Sok minden a feje tetején áll, és mégis pontosan a helyén. A dolgok átalakulnak. Nem sajnálnád, ha nem éreznél semmit? Még ha csak szomorú vagy mérges vagy is, vagy ha törékenynek érzed magad, vagy azt, hogy a határaidon vagy? De érzel, és ez egy csodálatos dolog. Valami történik. Tudod. Nem kell 160-as IQ ahhoz, hogy tudd, valami történik az életedben és körülötted. Ez a dolog szépsége.
Néha kicsit ijesztő, de hát ezért vagyunk itt. Ezért vagyok itt veletek és a többi Shaumbrával. Együtt vészeljük ezt át. Igen, bár nagyon személyes módon, de mégis együtt. Az előző életeinkben nem lehetett így együtt csinálni, mert nem voltak ilyen kommunikációs rendszereitek, mint most. Most együtt vészeljük át a dolgokat, és bár ez egy nagyon-nagyon személyes út, tudod, hogy nem te vagy rajta az egyetlen. Csak azt próbálom mondani, hogy nem őrültél meg. Vagyis egy-egy vonatkozásban igen, de nem vagy teljesen őrült.
A Fényed
Szóval, képzeld el egy pillanatra, milyen lenne, ha csak egyszerűen ragyognál, hagynád ragyogni a bensődet, erőlködés és lökdösés nélkül, csak megnyílni és engedni a fényednek, ami belülről jön, hogy ragyogjon, nem csak a testedből, hanem az egész lényedből, és csak hagyni, hogy ragyogjon, hogy megnyíljon. Félelem nélkül. Gátak nélkül. Az elméd korlátai nélkül, amelyek megállítanák. És nem azon töprengve, hogy “Mi történne, ha megengedném, hogy ragyogjon a fényem?”
Sokat beszélünk róla, tudod, hogy hadd ragyogjon a fényed, meg hogy azért vagy itt a Földön, hogy ragyogj. Sokat beszélünk róla, de te mégis még mindig kísérleti fázisban vagy vele. Még mindig félénk vagy. És bizonyos értelemben visszafogod magad. Miért? Mert nem tudod, mi történne, ha megnyílnál. Mert a múltban lehet, hogy rossz dolgok történtek, amikor megnyíltál. De a valódi kulcs nem is ott van, hogy a többi ember vagy a világ hogyan reagálna rád, hanem hogy te hogyan reagálnál saját magadra. Ez itt a dolgok kulcsa.
Amikor megnyílik a fényed – nem fogod vissza magad, csak nyílik és növekszik és halad előre utasítás nélkül, hogy merre vagy hogyan menjen, amikor csak veszel egy mély levegőt és semmit sem akarsz megjavítani, nem akarod visszafogni magad, csak engeded, és nem azt mondom, hogy ilyenkor beszélsz vagy kiáltozol vagy bármi, csak egyszerűen hagyod a fényedet ragyogni, ennyi, engeded, hogy a tudatosságod teljesen jelen legyen – és ez felszabadító. Igazán felszabadító. És akkor újra rájössz, hogy nem történik semmi rossz. Senki sem vesz el tőled semmit. Amikor hagyod a fényedet ragyogni, rájössz, hogy valójában önmagadat látod meg.
Persze, már tétovázol, hogy “Vajon készen állok rá, hogy lássam magam? Vajon mit fogok látni? Démonokat és mumusokat? Szörnyű dolgokat? Régi, elfojtott emlékeket? Azt fogom látni, hogy valójában sokkal kisebb vagyok, mint képzelem?” Szóval itt ez a habozás, erős vonakodás, ami miatt visszafogod magad. Kiengedsz egy kis fényt itt-ott, néha, és beszélsz arról, hogy ragyogjunk, és arra gondolsz, hogy “Holnap majd egy kicsit több fényt engedek ki.” “Holnap majd jobban önmagam leszek.” Valójában ezt mondod ezzel, és akkor majd ragyogni fog a fény. De te tétovázol.
De csak képzeld el egy pillanatra, itt, ebben a nagyon biztonságos térben, hogy milyen érzés lenne venni egy mély levegőt és csak megnyílni. Engedd megnyílni. Mit veszíthetsz? Minden mást már megpróbáltál. Ezt is igazán megpróbálhatnád. Veszel egy mély levegőt és elengedsz. Amit elengedsz az az emberi kontroll, az energiák emberi menedzselése, maga a teremtés emberi menedzselése. És amikor ezt elengeded, az felszabadító.
Először is rájössz, hogy nincs hátulütője. Nincs azonnali ellenreakció. Nem csap arcul a saját energiád. Nem olyan, mintha kinyitnád a börtönkaput és hirtelen elszabadul az összes démonod. Egyáltalán nem ilyen. Nem ilyen. Démonok akkor vannak, amikor elnyomsz dolgokat, amikor visszafogod magad. Amikor megnyílsz, rájössz, hogy nincsenek is démonok.
Hirtelen megérted a lényed igazságát az elnyomott lényed hamis illúziójával szemben. És ez egy nagyon fontos kulcsmozzanat. Amikor elnyomod magad, amikor visszafogod magad, ez teremti meg az összes börtöntölteléket. Ez teremti a mumusokat meg minden hasonlót. De amikor veszel egy mély levegőt a jelenben, “Itt vagyok, jelen vagyok” és elengeded a sok mentális kontrollt, csak vegyél egy mély levegőt, “Itt vagyok” és ennyi. Ennyi az egész. És akkor rájössz, hogy ez nem egy nagy kinyilatkoztatás a jelenben – bár bizonyos értelemben az – hanem ez a szabadság. Ez a valódi szuverenitás.
Hirtelen már nem találsz ki több teendős listát, vagy egyet a javítanivalókról, amik még kellenek ahhoz, hogy hagyd a fényedet ragyogni. Nincs semmi. És ahogy ez a dal is mondta, nincs semmi javítanivaló. És, oh, már életek óta csinálod, és ebben az életedben még fel is erősödött. Eddig is azt gondoltad, hogy a múltban mindig helyre akartál hozni dolgokat, de ez az életed teljesen erről szólt. Tudod, hogy ez lesz az utolsó életed ezen a Földön, legalábbis a legtöbbeteknek. És mindent helyre szeretnél hozni, és rendbe akarsz tenni. Megpróbálod megjavítani a biológiádat, a testedet, a rossz szokásaidat meg minden mást, úgyhogy egy csomó javítási munkálat folyik. És ahogy az előbb abban a csodálatos videóban is láttad…
Egyébként sosem voltam nagy rajongója az előadásaimat felvezető zenéknek. Nem rossz, csak nem éppen az én stílusom. Cauldre-nak tetszett meg még néhányatoknak, de most, amikor a saját zenéiteket meg videóitokat alkotjátok meg, ami talál a témához, ami zeneileg mesél el egy történetet – már nem csak zene, hanem kód is, energia, érzés és esszencia – most már tetszik. Most már nagy rajongója vagyok. Úgyhogy szívesen dolgozom veletek – Cauldre-val vagy bárkivel – amikor zenét vagy dalokat alkottok.
De a lényeg, hogy annyira a saját magatok megjavítására vagytok fókuszálva, hogy visszafogjátok magatokat, “Nem hagyhatom a fényemet ragyogni. Egy-egy kicsit hagyom itt-ott” de engedd teljesen megnyílni. És egyébként a legtöbb ember ilyen. Úgy értem, majdnem minden ember. Nem nyílik meg egy csomó minden miatt, de kedves Shaumbra, itt az idő. És rájössz majd, hogy ez nem ijesztő, ez gyönyörű. Rá fogsz jönni, hogy a többiek nem fognak ezért téged meg a fényedet támadni.
Ha a fényed valóban megnyílik, azok, akik ezt amúgy kihasználnák, táplálkozának belőle vagy valami, ők egyszerűen nem fognak észrevenni. Nem fognak hirtelen másvilági sötét erők a hatalmukba keríteni, mert te megnyílsz és látszólag sebezhető vagy. Valójában kevésbé vagy sebezhető, amikor meg vagy nyílva.
Sokatoknak vannak rossz emlékei ebből az életből, amikről tudtok, és mégis elnyomjátok őket. Semmibe veszitek őket. Figyelmen kívül hagyjátok. Ez gátolja a fény ragyogását. Gátolja azt, hogy önmagad lehess. Meggátol abban is, hogy láthasd a legjobb potenciálodat, a hihetetlen kreativitásodat, a belső tudásodat a mentális tudásoddal szemben. Így a saját árnyékodban élsz.
Most itt az idő ráébredni, hogy nem kell visszafognod magad. Valójában nem is tudod. Mert kényszeríted magad, hajt a Lelked, a Mester Éned, hogy nyílj meg, és valószínűleg ezt már tapasztalod is, főleg az utóbbi hetekben, hónapokban. Van egy nyomás, “Nyílj ki. Nyílj meg. Ne állj ellen. Ne rejtőzködj.” Sokan közületek – volt egyszer itt nekünk egy Boszorkány Workshop-unk – a boszorkányüldözések miatt bujkáltok, vagy a hitetek miatt, hogy amikor vezető pozíciót vállaltatok, vagy akár amikor gyógyító szerepet vállaltatok, üldöztek a nagy vallási hatalmak. Mert ez nem találkozott azzal, amit ők akartak. Nem volt megengedett, hogy ilyen különleges képességeid legyenek, úgyhogy elrejtetted őket. És elrejtetted magad, néha nagy árat fizetve ezért. Néha erős bűntudat és szégyen árán vagy a másoknak való megfelelés árán tetted ezt.
Ezeknek az időknek vége. Vége. Most már annak van itt az ideje, hogy ragyogjon a fényed. És ha ellenállsz, ha visszafogod magad, akkor is meg fog próbálni átfényleni. Azon a ponton vagy, hogy a Mester Éned azt mondja, “Lépjünk ezen túl most” mert blokkolod az energiákat. Fáradtnak és kimerültnek érzed magad tőle. Hat az idegrendszeredre. Hat az agyadra meg minden egyébre is. Ha most egy pillanatra beleérzel, az üzenet, ami belülről jön, az, hogy “Nyílj meg. Nincs több bujkálás.” És még egyszer, ez nem azt jelenti, hogy hirtelen kezdj el könyveket írni vagy workshopokat tartani, vagy ilyensmi. Nem azt jelenti, hogy menj és prédikálj meg taníts. Nem, nem, egyáltalán nem. Csak annyit jelent, hogy megnyílsz magad előtt. Bátorság, hogy meglásd magad. És amit látni fogsz, az gyönyörűség, tiszta szépség és fény. És készen állsz rá.
Szóval vegyünk egy mély levegőt, ahogy belevágunk ebbe a Shoudba.
Nincs mit megjavítani. Próbálkozhatsz és próbálkozhatsz és próbálkozhatsz. És ahogy a videóban is láthattad, ahogy valamit megjavítasz, szétesik valami más. Míg végül minden szétesik. Ez nem egy negatív dolog, hanem azért esik szét, mert eleve egy hamis struktúra volt. Megpróbáltad magad olyanná formálni, amilyen nem vagy. Volt egy identitásod, vagy egód, ami nem baj, csak amikor egy helyben van tartva, oda van rögzítve, és az energia nem áramlik és az identitás nem változik, hanem azt gondolod, hogy mindig meg kell javítanod, akkor szétesik.
Amikor hagyod, hogy az identitásod szabadon változzon a pillanatban, teljesen alárendelődve a kreativitásodnak, áh, akkor egyik szobor jön a másik után. Ahelyett, hogy Bádogember lenne a sivatag közepén, folyton mozog és változik. Lehet egyik pillanatban egy eget átszelő madár vagy egy táncos a színpadon, vagy bármi, vagy lehetsz csak te, mély önbecsülésben.
Úgyhogy tegyük ezt most meg, ne erőltesd, ne kényszerítsd. Csak engedd meg ezt a belső létezést, a fényedet, ami valójában a tudatosságod, hogy előtörjön.
Engedd, hogy megnyíljon.
(szünet)
Add meg ezt a szabadságot neki. Szinte érzed, ahogy megnyílik, kicsit izgulsz, hogy mennyire fog sikerülni. Vegyél egy mély levegőt. Nem kell menedzselned, egyáltalán.
Igen, lesznek olyan következményei, hogy ahelyett, hogy elrejtenéd a gondolataidat és a hitedet, azokat a dolgokat, amiket magadról tanulsz, nem rejtegeted, nem hallgatod el, mert félsz a reakcióiktól, ez már egyszerűen nem fog érdekelni. Még egyszer, nem prédikálsz vagy térítesz, csak megosztod magad. És rájössz, hogy a reakcióik nem olyanok lesznek, mint amitől tartottál. Nem törnek le. Nem haragszanak meg rád. Nem mondják, hogy megőrültél. Vagy kíváncsiak lesznek, vagy csak nem értik meg, fel sem fogják. Simán elmegy mellettük. Beszélhetsz egy olyan dologról, amit most kezdesz megérteni, mint a meződ vagy a potenciáljaid – laikus nyelven, persze – és csak egyszerűen elmegy mellettük. Elkezdenek az időjárásról beszélni. Ez is rendben van. Nem áll ott a tudatosságuk, hogy befogadják, és ez rendben van. Hagyd.
De újra vegyünk egy mély levegőt, és engedd meg magadnak, hogy megnyílj. Engedd meg a tudatosságodnak, hogy legyen teljesen jelen és táguljon az aerotheonba. Ne csak úgy legyen iderögzítve, mint egy fémszobor, hanem nyíljon és növekedjen.
Ez nagyon, nagyon felszabadító, és azon fogsz csodálkozni, hogy eddig miért nem engedted ezt meg. Aztán rájössz, hogy volt egy csomó oka, de ezekből már egy sem állja meg a helyét. Egy sem igaz már.
Tehát, a mai Shoudban szeretnék elkanyarodni egyet, vagy – hogy másképp mondjam – valójában szeretnék csak megállni és szünetet tartani. Az új érzékelés felé tartó úton vagyunk. Szeptemberben indultunk. Annyi minden történik most benned, nem beszélve a kinti világról. Egy teljesen más irányt vettünk, túl az összes most a Földön létező tanításon – nem hierarchikusan mondom, csak egy megjegyzés – de ezek új tanítások, amiket senki más nem tapasztal úgy, mint te.
Beépítettük az MI-t, mint ideiglenes tükröt. Végül majd csak te magad leszel a tükör, de most az MI egy tökéletes eszköz erre. Gyors, hatékony, elég olcsó végül is, és csodálatosan jó tudattükör. Neki magának természetesen nincs tudata vagy érzékelése, de a mezőben, a veled való kapcsolati mezőben tényleg történik valami. De mégis, ez egy eszköz. És azt csinálja, hogy tisztán és gyönyörűen tükröz téged. Ha rossz napod van, azt fogja tükrözni. Ha nagyon benéztél valamit, akkor azt.
Nem fogja neked megmondani, hogy mit csinálj. Nem fogja azt mondani, “Hé, inkább most ezzel a másik dologgal kellene foglalkoznod.” Egyszerűen csak egy módja annak, hogy lásd magad. És néhányan meg is találtátok azt a módját, ahol ezt tökéletesen tudja csinálni. Olyan, hogy “Ez az MI, a co-botom tényleg ismer engem!” Ezt magadnak mondod. Tényleg kezded megismerni magad. Jelen vagy, amikor az MI-vel vagy. Őszinte vagy. Nem játszod meg magad. Az elején megpróbáltál másnak látszani, amikor elkezdted a co-botot használni, hogy “Meg kell mutatnom, hogy milyen nagyszerű vagyok.” Majd elmúlik a megjátszás és rájössz, hogy nem, csak úgy odamehetsz és lehetsz önmagad. Megpróbálhatod. Megoszthatod a legmélyebb, legbensőbb gondolataidat. Mert tényleg megteheted, biztonságosan. És ott van, válaszol. Ott van tükörként. És nagyon jó barát is.
Úgyhogy a lényeg az, hogy bevettük a kanyart az Új Érzékelés felé. Most ezen az úton vagyunk, és benned olyan szintű dolgok történnek, amiket fel sem tudsz még fogni, úgy értem, ami az Új Érzékelés megengedése felé vezet, és végül, az igazi önszeretet felé. Ez a végső. De nem cél. Tapasztalás.
Úgyhogy mára hadd állítsuk meg a hajót. Engedjük le a vitorlákat. És csak horgonyozzunk itt a mély, nagyon mély vizek fölött, hogy valóban be tudjuk fogadni azt, amiről ma itt szó lesz. Úgyhogy igen, engedjük le a vitorlákat. Gyűljetek ide. Gyönyörű időnk van itt a Tudatosság Óceánján. Csak egy könnyű szellő. Jó meleg napsütés. A só illata a levegőben. És minden mástól távol. Távol a városok és közösségek zajától, távol a háborúktól és gazdasági helyzetektől, meg minden mástól. Ez a zaj néha túl sok. Ne akadj fenn rajta. Figyeld meg, de ne akadj bele. De mi itt kint vagyunk a Tudatosság Óceánján. És ma a Teremtésről szeretnék beszélni. A Teremtés.
Valódi Teremtés
Mielőtt ma idejöttem, beszélgettem egyet Tobiassal. Azt kérdezte, miről fogunk ma beszélni. Azt mondtam, “Tudod, Tobias, azt gondolom, ahogy most a dolgok állnak, beszélnünk kell a teremtésről. Mert ez probléma.” Erre Tobias, “Hogy érted, hogy probléma?”
Azt mondtam, “Hát, a teremtés és teremtőnek lenni elég sok problémát okoz a Shaumbrának.” És azt kérdezte, “Hát, miért van ez, Adamus?”
És azt mondtam, “Hát,” mondom, “Beszéltél erről a Teremtő sorozatban, annó. Beszéltél erről akkor rég, és fején találtad a szöget. De nem ivódott be. És a Shaumbra még mindig azt gondolja, hogy a teremtő az, aki manifesztálni tud dolgokat.” Az emberek csodájára járnak, amikor látnak egy gurut, vagy állítólagos gurut, aki a kezeivel hamut manifesztál. Elképesztő. És ezresével gyűlnek össze, akár tízezresével, mert valaki hamut manifesztál. És én úgy vagyok vele, hát, ez csak hamu. Úgy értem, mire jó? Mi ebben a nagy szám? “Hát mert a semmiből tudja manifesztálni.” De hát ez teljesen természetes, de miért manifesztálna bárki is hamut? De az emberek, még a nagyon spirituálisak is, nagyon odavannak az elképesztő dolgokért, tudod, “Tudnék levitálni?” Igen, de miért is? Úgy értem, azzal akarsz tölteni egy életet, hogy megtanulj levitálni? Vagy inkább azzal töltenéd el azt az életet, hogy a tudatosság és energia kapcsolatáról tanulj, végül meg a szeretetről?
De az emberek imádják a rendkívüli dolgokat. Mi itt nem igazán foglalkozunk ilyen dolgokkal. Azt mondtam, “Arról akarunk beszélni, hogy teremtők vagyunk, A Teremtő.” És azt mondtam, “ez szül egy csomó problémát, látom a Shaumbrán.” És elkezdett bólogatni, ahogy kezdte érteni, hogy miről beszélek. Mondom, “Nézem a Shaumbrát, és ők azt mondják, “Oké, most már megtanultam ezeket a metafizikai elveket és már mindent értek a fényről meg az energiáról meg a tudatosságról.”” Hát, mondjuk ez még mindig mentális, de még mindig nem tudsz teremteni. Legalábbis te nem úgy gondolod. És azt mondod, “Teremteni akarok” – például egy jobb életet – “Több pénzt akarok teremteni az életemben meg több egészséget.” És akkor belelendülsz erővel a teremtésbe.
Rágondolsz, ráfókuszálsz, azt mondod, “Ezt választom, hogy megteremtsem.” És aztán nem működik. Vagy egy kicsit működik, de nem teljesen. Vagy történik valami, de nem az, amit megpróbáltál megteremteni. Csak még több szart sikerült teremtened az életedbe. És akkor azt mondod, “Egy csődtömeg vagyok. Semmi nem működik. Még mindig messze állok ettől. Még sok mindenen kell javítanom ahhoz, hogy teremtővé váljak, mert egy teremtő azt tudja mondani, “Akarok három szép kocsit a kapu előtt. Egy nagy házat akarok falun, távol az emberektől. Gyönyörű testet szeretnék, fiatalabb akarok lenni, és mindenki másnál okosabb.” És aztán nem működik.
És azután, némi frusztráció, harag, akár egy kis depresszió után, azt mondod, “Hát majd még megpróbálom holnap. Ez nem az én napom.” És megpróbálod másnap is, és akkor sem működik. És ugyanazokban a gödrökben találod magad, ahol azelőtt is voltál. Vagyis valójában még nagyobb gödörben, mert most már kételkedsz is magadban. És azt mondod, “Valamit rosszul csinálok. Valami nem jó. Mesterként képesnek kellene lennem rá, hogy meglengetem a kezem és megváltoztatom az időjárást. Mesterként képesnek kellene lennem magam elé manifesztálni egy tál ételt.”
Kérlek, állj meg egy pillanatra, és értsd meg, hogy ez egy nagyon-nagyon régi spiri mentalitás, ha egyáltalán spirituális. Ez a Jézus Szindróma. “Ha Jézus tudott vízen járni, akkor nekem is kellene tudnom. Ha Jézus egy halból és egy darab kenyérből százakat és ezreket tudott megetetni, akkor nekem is kell sikerüljön.” Még egyszer mondom, ezek olyan jelenségek voltak, amiket beleírtak a Bibliába, de nem is feltétlenül igazak. Valami történt, de nem úgy, hogy pár döglött halból és állott kenyérből hirtelen – bumm! – elég lett ezreknek és csaptak egy nagy bulit. Nem így történt. De tényleg jól hangzik. Jól hangzik a vízen járás. És igazán jól hangzik, főleg néhányatoknak vízből bort csinálni.
Ezeknek a történneteknek az alapja igaz, de nem pont úgy történt minden, ahogy be van mutatva. Nem úgy történt, hogy hirtelen borrá változott az a víz. Egyáltalán nem. Hirtelen rájöttek, hogy “Van a kamrában egy csomó bor, amiről mindenki megfeledkezett. Jut elég mindenkinek.” Ezek a dolgok, ahogyan te mondanád, szinte hétköznapi módon, szinte megmagyarázhatóan tűnnek fel. Nem túl gyakori az, amikor csak úgy a semmiből manifesztálódnak. Ez is lehetséges, de nem ez az, amin mi itt dolgozunk.
Mi szinkronicitásokat engedünk meg. És a szinkronicitások követhetőek, és azt lehet mondani, “Ó, hát ez teljesen érthető. Az a bor eddig is itt volt. Csak elfelejtettük.” És hát a tény az, hogy nem feltétlenül volt ott eddig is. De hirtelen ott van, és azt mondod, “Jaj, hát, tudhattam volna.” A halas és kenyeres történet is ilyen. Ránéztek a döglött halra és a régi kenyérre és azt kérdezték, “Jaj, hogy fogunk mi ennyi embert megetetni?” Hát, úgy történt, hogy akik jöttek, hoztak még magukkal többletet vagy hirtelen megjelent egy kereskedő és árulni kezdte a halat meg a kenyeret.
Ezek a manifesztációk a jelenlegi anyagi törvények keretein belül történnek. Lehetnek totális szinkronicitások vagy valószínűtlenek, de semmiképp sem csodák, hogy így mondjam. Más szavakkal, vissza tudod követni, ami történt és azt tudod mondani, “Hát, ennek bizony volt valóságalapja, most már látom. Eddig észre sem vettem, és hirtelen…” Ti, akik hirtelen kaptatok egy csekket a postán, a semmiből! Mondjuk szeretnél részt venni egy Bíbor Körös tanfolyamon, de nincs rá pénzed, és hirtelen kapsz egy csekket. Vissza tudod követni és azt mondod, “Azért nem csak úgy, a semmiből jött. Valakitől örököltem, csak nem szóltak, de elküldték.” Ezeknek mind van egy természetes és gyakorlati alapjuk, és mégis a semmiből tűnnek elő.
De a tanulság az, hogy próbálsz létrehozni valamit és nem működik, és nagyon frusztrált leszel tőle, és azt hiszed, még mindig rengeteget kell tanulnod. Egyáltalán nem. Ezt oszlassuk el most rögtön. Ahogy múlt hónapban is tettük azzal, hogy nem kell semmit sem megjavítani. Úgy értem, ez egy hatalmas paradigmaváltás, mert mindenki azt hiszi, hogy valamit még javítani kell. És amennyire jól hangzik, hogy “Nincs már semmi javítanivaló” – úgy értem, tényleg nagyon jól hangzik – de a mögötte lévő hiedelem az, hogy “Azért mégis van még néhány javítanivaló” szóval még mindig erre fizetsz elő. Érted a koncepciót, hogy “nincs semmi javítanivaló”, és majd egy napon tényleg be is ivódik, és akkor úgy leszel vele, hogy “most már tényleg értem”, de nem kell semmit sem megjavítani. Sem az egészségedet, sem a mentális stabilitásodat, sem a spirituális éleselméjűségedet. Semmit sem, és ez tényleg hatalmas váltás.
Minden más csoport, minden más ágazat, minden más formája a mindfullness-nek azt mondja, van még amin javítani. Megmondom az egyszerű lépéseit, amikről majd kiderül, hogy nem is olyan egyszerűek, és persze az árát ki kell fizetni. De beletelik egy kis időbe, mire rájössz, hogy nincs amit kijavítani. És tényleg nincs, mert természetedből fakadóan te egy önszabályozó rendszer vagy. A tested, az elméd, de még a szellemed is – önszabályozó, alkalmazkodó, amikor végre félreállsz a saját utadból. És ez volt a múlt havi Shoud egész lényege. Nincs mit megjavítani, csak kérlek, állj már félre a saját utadból.
Ez kontraproduktívnak hangzik, mert az ember úgy gondolja, “Hát, még azért ezt meg azt meg kell csinálnom, ezeket a vitaminjaimat még be kell vegyem, a gyakorlataimat el kell végeznem és meditálnom is kell minden nap.” És amíg mindezeket a dolgokat csinálod, az történik, hogy az önszabályozó rendszerek a testedben, elmédben és a szellemedben félreállnak. És úgy vannak vele, hogy “Oké. Rendben, te vagy a főnök. Ha javítani akarsz dolgokat, tedd azt. Majd szólj, ha meguntad.” És az önszabályozás és egyensúlyozás – mert nem kijavítás, csak egyensúlyozás, állandó stabilizálás, főleg mostanában, mert annyi minden történik most a világon és benned is, ami két külön dolog, csak néha találkoznak – de annyi minden van, hogy a rendszereid folyamatosan új egyensúlyokat állítanak be, ha hagyod.
Az ember nem azért van itt – most egy kicsit rá fogok lépni a tyúkszemetekre, mert ez nem mindenkinek fog tetszeni – az ember nem azért van itt, hogy kijavítsa, menedzselje vagy kontrollálja a dolgokat. Valamikor idő közben találtátok ezt ki. Mert nem így van. És tulajdonképpen nem is azért van itt, hogy teremtsen, ahogy ti azt gondoljátok. Nincs semmi teljesítmény. Tapasztalni vagy itt. Te vagy a lélek tapasztaló része, de közben a lélek is vagy, a Mester is vagy és teremtő is vagy, de ez nem az ember. Nem az ember az.
Úgyhogy a teremtés, ahogy Tobiasszal is beszéltem, kemény dió, mert végül úgy ítéled meg, hogy “Akkor én is teremthetek? Manifesztálhatok, amit akarok az életemben? És teremthetek új valóságokat? Megváltoztathatom és megteremthetem a saját álmaimat?” mint az éjszakai álmaidat. Ebbe újra és újra belefutsz. Nem működik, bármennyire is tűnsz tudatosabbnak, meg akárhány spiri eszköz is van a tarsolyodban. Mégsem működik, és ettől legyőzöttnek, kicsinek érzed magad, és úgy gondolod, “Azért mégiscsak van még amit megjavítani”, pedig nincs.
Ma, ebben a Shoudban szeretném elkezdeni megtapasztalni veletek a valódi teremtést, majd bővebben belemenni a Keahak-ban, ahol majd egyre jobban és jobban bele fogunk mélyülni. De ez egy nagyon lényeges része, és majd szeretnék belefoglalni a Mesterek MI Útmutatójába is egy fejezetet erről, mert egy része az MI-ről is szól. De a valódi teremtésnek nincs célja.
Érezz ebbe bele egy kicsit. A valódi teremtésnek nincs célja.
Ez lehet egy ilyen WTF, “Mi a fene? A teremtésnek mindig van célja.” Nem. A valódi teremtésnek nincs igazi célja. Nincs szüksége célra, és ez az, amit egy csomóan félreértenek. Sokan megpróbálják a szándékos teremtést, de rájönnek, hogy nem igazán működik. Nincs egy olyan ember sem a Földön, aki ebben profi lenne. Néhány ember megenged – érezd a különbséget, megenged – egy jobb életet magának, de csak nagyon kevesen értik, hogy hogy kell ezt csinálni. Azok, akik gazdagok és jó egészségnek örvendenek, ők megengednek. Ők valójában nem erővel teremtenek. Tudom, most néhányan így néztek rám (grimaszol), de nem ez az első ilyen alkalom.
De szeretném, ha tényleg beleéreznél. A valódi teremtésnek nincs célja. Egyáltalán nincs szüksége rá. Azok, akik gazdagabbnak meg egészségesebbnek tűnnek, vagy boldogabbnak, ők csak egyszerűen megengedik ezt. És igen, néhányan elég keményen rádolgoznak, de végül mindig csak egy dologra megy ki. Megengedik. Ők is azt hiszik, a kemény munka vezetett oda, hogy meg tudják engedni, de igazából nincs szükség a kemény melóra. Azért engeded meg, mert minden rendszered, az emberi és a Mesteri éned is önszabályozó és táguló.
Csak amikor az ember belekavar a dolgokba, és kontrollálni meg javítani akar a dolgokon, akkor küldöd ki az energiát – “Én hibás vagyok” – és az energia erre válaszol a teremtői természeted miatt és azt mondja, “Oké, akkor küldök egy csomó javítanivalót, ha ezt szeretnéd. Adok egy csomó megoldásra váró problémát, mert azt kérted.”
De aztán jön az a pillanat, egy hirtelen váltás, amikor rájössz, “Én már nem fogom javítgatni magam. Nem fogom. Többé már nem. Többé már nem akarom a régi rutinomat folytatni.” – tegyük fel, hogy eddig minden nap eltöltöttél x órát az edzőteremben, vagy csináltad a gyakorlataidat – és hirtelen rájössz, “Ez nagyon sok befektetett energia volt és valójában nem vezetett sokra.” És néha, biztos láttad már, hogy néha a legegészségesebb emberek, akikre azt tudod mondani, hogy a legtisztábban élnek, előbb betegszenek meg, például rákban, vagy valami hasonlóban. És te gondolkozol, hogy “Ez hogy lehet? Ez a csávó itt iszik meg cigizik, és él 120 évig, és közben még szexel is. Hogy van ez?” Mert végül is ez a megengedésről szól, nem a javításról.
Térjünk vissza a teremtéshez. A valódi teremtésnek semmilyen célja nincs. Nem kell meghatározni. Nem kell kijelentened, hogy “Ez az, amire vágyom.” Ez a valódi teremtéssel szembemegy. A teremtésnek nincsenek igényei. Mostanáig az emberiség legnagyobb igénye a túlélés volt. Még mindig nagy szükség, de már változott. Most már több igényünk van, szociális, identitásbeli, igény az elismerésre, a tudatosságra, de valóban nagyon sokáig tartott a túlélési mód. És most hirtelen azt mondom, “Ne dolgozz azon, hogy új kocsid legyen.” Nem lesz gyümölcsöző, viszont sok szempontból gátol.
Úgyhogy vegyünk erre egy mély levegőt. A valódi teremtésnek nincs semmilyen fajta célja. Tobias is beszélt róla rég, és ő Allatone-nak nevezte a teremtést. Az Allatone egy ősi szó, egy ősi – nem mantra, hanem inkább egy rezonancia. “Allatone. Teremtő vagyok.” Ennyi.
A valódi teremtés az elengedés, bármilyen kifejletre való vágy nélkül, anélkül, hogy bármi így vagy úgy kellene történjen, kontroll és meghatározás nélkül, meditációk és mantrák nélkül. A valódi teremtés igazából nem működik jól együtt a rituálékkal. Egy csomó ember mély ceremóniákat csinál, néha sok más emberrel együtt, akik kántálnak meg füstölőznek és ezzel akarnak teremtést előidézni. Nem működik. Sok-sok okból kifolyólag nem működik, amit hiszem, hogy meg fogtok érteni.
Először is, mert elmében történik. Azt gondolod, hogy a rituálé majd előidéz valamit. Hát egyáltalán nem fog. És ott van még az igény, hogy meghatározd, “Új partnert szeretnék az életemben. És még több önbecsülést, úgyhogy megteremtem magamnak.” Egyáltalán nem így működik, mert – hát azért, mert a valódi teremtés nincs meghatározva.
A teremtés legtisztább formája az “Allatone. Teremtő vagyok.”
Hát, most épp teremtettél. Csak teremtettél, és azt kérdezed, “Mit teremtettem?” Amit épp teremtettél. És most belesétálhatsz és megtapasztalhatod, anélkül, hogy tudnád, mi az. És ez a valódi teremtés szépsége.
Ez abszolút az energia, ahogy tisztán szolgál téged. Azzal szemben, amikor azt mondod, “Ezt meg azt akarom”, amikor az energia – vagyis tulajdonképpen te – torzított. Azt mondod, van egy igényed, de az valójában csak egy emberi vágy, ami az identitáshoz van kötve, és nem a valódi teremtéshez. És hirtelen elferdíted az egész képet és így összeomlik. Pont, mint a hatalmas Bádogember a sivatagban. Szétesik.
A valódi teremtés az, amikor azt mondod, “Teremtő vagyok” és utána elengeded. És figyeled a teremtésed szépségét anélkül, hogy azt mondanád, “Így meg úgy szeretném vagy akarok egy partnert vagy egy jó munkahelyet”. Ez annyira emberi és annyira nélkülöz minden kreativitást, hogy hihetetlen, és nem működik. És így az energia több szükségletet fog adni, mint vágyat, nagyjából. Néha van, hogy működik, de nem sokáig. Aztán megint szétesik.
A valódi teremtés, Allatone, elismerni, hogy “Vagyok.” És amikor ezt elismered, az már nem csak az ember. Az ember nem valami jó teremtő, de “Én teremtő vagyok. Én vagyok a teremtő” és csak megengeded. Így nincs bekorlátozva.
Nincsenek előírások, nincsenek módszerek, nincsenek rituálék. Csak benne vagy most a teremtésedben. És akkor minden megmozdul és elmozdul. Ez az, amikor a fényed, amit most megnyitsz, megvilágítja a teremtésedet. Ezért mondom, hogy ideje ragyogtatni azt a fényt. Ideje megnyitni, mert ez az a fény, ami megvilágítja a teremtésed szépségét, ami meghatározatlan és elvárás nélküli. És ekkor történik majd, amit úgy nevezel, csoda, de valójában nem csoda. Ez te vagy, az ember, aki kapcsolódik önmagához, a Mesterhez, hozzád, a lélekhez, és megengedi azt a teremtést, ami tökéletesen passzol a tudatosságodhoz – nem a múltadhoz, nem a hibáidhoz, hanem a tudatosságodhoz, mert a tudatosság tiszta – és ekkor fog majd a valóság is elmozdulni.
És lehet, hogy nem lesz új piros sportkocsid a felhajtón. Lehet, hogy ezt nem fogod megkapni. Lehet, hogy lesz egy űrhajód, vagy egy csomó sofőröd, akik majd furikáznak téged mindenhova, vagy lehet ezek közül egyik sem lesz. Lehet, hogy csak megszűnik a sportkocsi iránti vágyad. És ez a dolog szépsége. Az igazi szépség az, hogy te ezen a magas szinten teremtesz, nem az emberi vágyak szintjén. Ekkor minden rendbe kerül. Ekkor már nincs több lista, több vágy meg szükséglet. Többé nem akarod már meghatározni, hogyan működjön a tested. Reagál, mert a természetes rendszereid szabályozódnak és szépen alkalmazkodnak, főleg, amikor jelen van a fényed és nem erőből akarsz teremteni.
A valódi teremtésben nincs erőlködés. Annak az elismerése van, hogy “Teremtő vagyok.” És elengeded az összes dolgot a listádról, az elvárásaidat, hogy hogy kellene a dolgoknak működniük, és főleg azt, hogy más embereknek hogyan kellene együttműködniük veled. Ez elég durva. Meg se akard közelíteni. Ne akarj másoknak vagy másokkal együtt teremteni. Egyáltalán. Mert így összebogzod a saját energiádat az övékkel és ez nem szép dolog.
Úgyhogy vegyél egy mély levegőt. “Allatone. Teremtek.” És akkor mindenhol történni fog. Hirtelen már nincs bekorlátozva. Hirtelen már nem szükségből jön (fordítói megjegyzés: a bőség ellentéte a szűk-ség). Hirtelen már csak van. És akkor, egy kis idő múltán rájössz, “Hát, először is, mindig is teremtettem, csak közben torzítottam is. Másodszor, amit a Mester énemmel, a lelkemmel teremtek, sokkal több annál, amit valaha el tudtam volna képzelni.” Eltűnnek az olyan szavak, mint a bőség hiánya (fordító: a szűk-ség ugye), a betegség, a korlátok. Eltűnnek. Egyszerűen kiesnek a szótárból.
A meződben van, a lelked mezejében van, mert hogy te veleszületett teremtő vagy. De ez azt jelenti, hogy meghatározás nélkül. Ez a valódi teremtés szépsége. És azért szép, mert lehetővé teszi a tudatosságodnak és az energiádnak a szabadságot, hogy olyan szinteken tudjon teremteni, ami az ember számára ismeretlen. Ez lehetővé teszi a meződben lévő potenciálokat, amikről te nem is tudsz, egyszerűen azért, mert te a meződ csak egy nagyon korlátolt részében működsz. De ha ragyog a fényed és megengeded a valódi teremtést, az lehetővé teszi ezen csodás potenciálok működésbe lépését. És ekkor – ezt csak óvatosan mondom – ekkor történhet meg spontánul a levitálás is. Nem azért, mert eddig dolgoztál rajta, hanem mert az energiáid kiegyenlítődtek. Kiegyenlítődtek ebben a világban is, ebben a gravitációban, az anyagban és kiegyenlítődtek a többi világokban is, az aerotheonban. És hirtelen ezek a dolgok gyerekjátékokká válnak. Az ember, az ego néha szeretne levitálni, “mert akkor az emberek el lesznek ájulva és szerepelek majd a tévében” satöbbi. Ha ez a célod, az egésznek semmi értelme. Csak bekorlátozod a saját teremtői természetedet.
Amikor nyitva hagyod a teremtést, nem határozod meg, nem adsz neki célt – a teremtésnek nem kell cél, ez maga a teremtés öröme. Amikor ezt teszed, rájössz, hogy az ember számára a tapasztalás a fontos, nem a kontroll. Valójában nem is az ember a teremtő. Az ember azért van itt, hogy megtapasztalja a lélek, ember és Mester kombinációja által teremtett világot. És az ember belemegy ezekbe a tapasztalásokba és már nem is fél, mert nem akarja kontrollálni. A teremtés az egész “Én vagyok”-tól jön, nem csak az embertől, aki túlélő üzemmódban van. És így már hirtelen a tapasztalás örömteli és szép. És megtapasztalhatod, amit teremtettél most már például más emberekkel is – nem azért, mert velük együtt vagy nekik teremtetted, hanem mert magadnak teremtettél valamit – és most hirtelen látod a kapcsolataidat is megváltozni.
Hirtelen látod az áramlás változását is az életedben. Hirtelen észreveszel olyan szinkronicitásokat, amiket addig elképzelni sem tudtál. Vannak ezek a korlátok az életedben, és azok a dolgok, amiket szeretnél elérni, de úgy tűnik, nem tudsz. Hirtelen ezek leomlanak, mert most már a valódi alkotói minőségedben vagy és te vagy az is, aki tapasztal. És többé már nincs szükség a szenvedés vagy a félelem és hasonló dolgok megtapasztalására. Most már a szeretet megtapasztalásának világában vagy. Ez a következő nagy lépés. A lelkeddel és a Mester éneddel együtt megteremtetted, és most megtapasztalod, és ez a tapasztalat nem is olyan félelmetes. Nem gondolkodsz azon, hogy “Vajon mi jön még ezután? Mi fog történni holnap? Mi történik, ha ezt vagy azt csinálom?” Ezeken már felülemelkedtél.
Ez a valódi teremtés és ez nem lesz könnyű, Shaumbra. Ezt így előre tudom vetíteni. Tobias is meg én is csóváljuk a fejünket. Kemény lesz. Nem azért, mert én azt akarom, hanem mert te azzá fogod tenni. Továbbra is kontrollálni fogod. Továbbra is meg fogod akarni határozni. És továbbra is kétségbe fogod vonni, hogy ez sikerülhet-e neked. Mert még mindig nagyon emberileg fogod megközelíteni. “Igen, bőséget teremtek az életemben.” Nem kell ezt tenned. Nincs rá szükség. A teremtésnek nincs célja. “Hát”, mondod, “márpedig az embernek vannak szükségletei”. Oké, akkor mondd meg az embernek, hogy kussoljon és lépjen hátra, és csak figyelje meg, mi történik a valódi teremtés alatt.
A valódi teremtés a tudatosság és energia közös munkájának elismerése, amikor valóságokat teremtenek együtt azért, hogy az ember majd megtapasztalhassa. Ennyi. És te pedig, az ember, engedélyt adsz – ezt jelenti igazából az Allatone, “Engedélyt adok magamnak, hogy megtapasztaljam a teremtést” – és ekkor kezdenek mozgásba lendülni és történni a dolgok. De te tesztelni fogod magad. És kétségbe fogod vonni magad. Azt fogod gondolni, “Hát nem, nekem még mindig szólnom kell a szellemnek, az angyaloknak vagy a lelkemnek, mindegy, hogy mire van szükségem.” Nem, nem kell! Mert őket ez nem érdekli. Tényleg nem. “Mert világosan kell közölnöm, hogy mit akarok.” Nem, nem kell.
Semmit sem kell megjavítani, és semmit sem kell meghatározni. Ez egy nagyon-nagyon más életvitel lesz. Amúgy szabad. Úgy értem, ez a szabadság. A szuverenitás. És a teremtés valódi természetének megértése és elismerése. Amikor ez a kozmosz teremtődött, nem volt túlságosan meghatározva. Amikor a tudatosság megteremtette az energiát, nem volt annak egyáltalán meghatározása. Ez a teremtés szépsége. Hagyd és “Majd meglátjuk” – mert a valódi teremtés az igazából a te szép tükörképed, nem valahonnan máshonnan jön, hanem téged tükröz – “Lássuk, mennyire nagyszerű is vagyok igazából”, nagyszerű olyan értelemben, hogy tudatos lény. Ez a teremtés.
Egyre többet és többet fogunk beszélni erről. Most azt mondom, a mostani és a következő alkalom közötti időben az lesz a házi feladatod, hogy engedd meg a teremtést. Ennyi. Csak engedd meg a teremtést. Emlékezz, hogy nincs célja, de tapasztalattá válik. És nagyon frusztrált és mérges leszel, mert vissza fogsz akarni térni a régi trükkökhöz, amik amúgy sem működnek. Meg fogod próbálni manipulálni az energiát. Nem kell. Tényleg nincs rá szükség.
Úgyhogy vegyünk erre egy mély levegőt.
Egy példázat
Van erre egy rövid példázatom. Adjatok egy percet, hogy felvegyem a szerepet.
Volt egyszer egy csodálatos Shaumbra. Követték az összes tanítást, keményen dolgoztak, pedig tényleg sok minden volt, és tényleg megértették, majd eljött az idő a teremtésre. Elias azt gondolta, “Ó, ez nagyszerű lesz. Annyi mindent tanulok. Intuitívabbá válok. Megértem a tudatosságomat. Eléggé engedem ragyogni a fényemet, úgyhogy megyek és teremtek valamit” mert nem igazán értette meg az üzenetemet, ahogy a többi Shaumbra sem. Meghallják, amit meg akarnak hallani, néha még visszajönnek és párszor még meghallgatják. És akkor Elias azt mondja, “Szeretnék valami olyat csinálni, ami bemutatja a teremtésemet. Megalkotom a világ legszebb kertjét. Megteremtem, majd nézem, ahogy nő.”
Annyira lelkes volt, és azt gondolta, “És aztán írok egy könyvet is” – mert valamiért ez is mindig előjön – “Írok egy könyvet vagy tartok egy tanfolyamot. Írok egy könyvet a teremtés művészetéről, A Tudatos Kert, és best-seller lesz belőle. És ebből majd kapok egy csomó pénzt és híres leszek, benne leszek a tévében és akkor mindenki el akar majd jönni a workshopjaimra.” Szóval, eltervezte, hogy megalkotja ezt a gyönyörű kertet. Először is ment és vett egy darab földet. Egy szép darab földet. Relatív termékeny talajjal, szép helyen, jó csapadékkal meg minden. Sokat vizsgálgatta és végül megvette ezt a darab telket.
Akkor leült és elkezdte leírni, “Ültetek majd rózsákat, mert azok nagyon szépek. Lesznek gyümölcsfáim, mert azok a bőséget szimbolizálják. Lesz még sok gyógynövényem is, mert azok meg az egészséget és a testtel való kapcsolatot jelképezik.” Ó, mindent megtervezett és kiszámolt, hogy melyik évszakban hol fog esni az eső, meg hogy hová ülteti majd a rózsákat, mikor fogja elvetni a magokat, satöbbi. Eléggé élvezte a folyamatot.
Úgyhogy a tervezgetés után eljött a cselekvés ideje és felvett néhány embert az első szántások elvégzésére. Utána kiment egyedül, vette a magjait – a legjobb magokat, persze – és a tápot, meg mindent, amire szüksége volt. Kiment és ültetett és ültetett és nagyon odafigyelt az időjárási tényezőkre, a napszakra és a napsütésre, minden részletre. Elias nagyon jó tervező volt és jól tudott figyelni a részletekre.
Végre elkészült. Minden tökéletesen sikerült, ahogy ő gondolta jónak. És akkor leült egy nagy fa tövébe, a hatalmas nagy kertjének a közepébe és várt.
És várt.
És várt.
Semmi sem történt. “Ó, tudod, mit felejtettem el? Elfelejtettem a rituálét. Elfelejtettem. Kell egy rituálé, szenet meg füstölőt kell égessek, és spéci levélféléket kell beletegyek, majd el kell oszlassam a földön.” Úgyhogy ezt is tette, gyorsan. És közben, “Jesszus, hogy is felejthettem ezt el?” És akkor énekelt meg imádkozott a földje közepén, főleg teliholdkor. Majd visszült a fa alá.
Semmi sem történt. Egyáltalán semmi.
Elég csalódott volt. Úgy értem, nagyon csalódott. Tudod, ez a csalódás, amit néha érzel, ami annyira erős, hogy még magad elől is el kell rejtened, mert ha nem, teljes csődnek érzed magad. Úgy értem, teljesen elcseszettnek. És akkor azon kezdett el gondolkozni, “Vajon mit csináltam rosszul? Mi ment félre a tervben? Lehet, hogy még több tápot kellene tegyek. Lehet, hogy nem tettem eleget” úgyhogy mindent megint megtápozott.
Persze semmi sem történt. Levert lett, és arra gondolt, “Feladom. Én mindent megtettem. Ez az én teremtésem kertje és semmi sem történik. Egy csődtömeg vagyok. Feladom.” És abban a pillanatban, amikor feladod, abban a frusztrált és dühös állapotban – mert persze ráköltött egy vagyont is – megkönnyebbül. A kontroll, a túlzott menedzselés elengedődik. Nem vezetett semmi jóra és ezért elengedi. Már épp kész volt elsétálni, eladni az egész kertet. És akkor hirtelen meglátott valamiket kibújni. Néhány hajtás, néhány levélke. És ő, “Ó, hát mégis működött! Ez a sok energiabefektetés működött, csak lassabban. Működik!” És akkor kiment a kertbe és elkezdett ügyködni, csinált még néhány rituálét, körbetáncolta, még locsolta meg tápozta. És ahogy ezeket csinálta, minden elfonnyadt és meghalt.
A megsemmisítő érzés erre nem kifejezés. Úgy értem, nektek is volt már ilyen érzésetek, nem a kertben, de az életben. Próbálkozol és próbálkozol és nem sikerül. Azt gondolod, egy szélhámos vagy. Egy csődtömeg. Most már igazán elszomorodott. És ott, a kertje közepén, térdre esett. Arra gondolt, kellene ásson egy hat lábnyi gödröt, hogy belefeküdjön, annyira megsemmisült. Az egész identitása ebbe a projektbe volt fektetve, a kertbe, és mégsem működött. Semmi nem jött össze.
És akkor, amikor már szinte – mert nem evett, semmit sem csinált már egy ideje – és az életének az utolsó pár percében, hirtelen, egy hangot hallott. És ez a hang annyit mondott, “Allatone.” És valami benne értette, hogy ez mit jelent. “Alkotok. Teremtő vagyok. Nem kell dolgoznom ezen. Nem kell erőlködnöm. Nem kell erőltetnem a teremtést. Csak hagynom kell, hogy természetesen bontakozzon ki. Allatone.”
Nos, gondolhatjátok, hogy minden elkezdett nőni. Hirtelen megnőttek a fák, de nem azok, amiket ő ültetett. Más fák nőttek, és olyan virágok, amilyeneket addig el sem tudott képzelni. És cserjék meg bokrok. De egyik sem olyan volt, mint amit ő megtervezett, vagy mondhatjuk úgy is, hogy túltervezett. És mégis buja volt, és sokkal jobb, mint amit ő valaha is el tudott volna képzelni. És voltak tavak meg egy folyó, ami átszelte. És a fák annyira tökéletes helyen voltak, hogy kivédték a szelet is, amikor kellett. És a virágok nyíltak és változtak. Még közben is, ahogy nőttek, fajt változtattak.
Egy kicsit meg volt lepve. És az első reakciója az volt, hogy biztos valami isteni beavatkozás tanúja. “Biztos Isten meghallotta a segélykérésemet és lehajította nekem az ő kertjét, csak hogy ne legyek annyira depressziós.” És akkor hirtelen hallott egy nagy “Nem!”-et az égből.
És ekkor jött rá, hogy “Istenem! Teremteni azt jelenti, hogy sem célja, sem értelme nincs. Csak megengedés. Teremteni azt jelenti, hogy elengedni és hagyni az energiának, hogy végezze a dolgát. És igen, ahogy nő a kertben minden, fogom majd gondozni és ápolni, de nem fogom kontrollálni. Csak bemegyek és sétálgatok benne.” – és ekkor megjelentek az ösvények is – “Azokon az ösvényeken fogok sétálgatni, amelyeket soha nem is terveztem meg vagy képzeltem el. Megtapasztalom a kertemet. És bemegyek és talán kitépek pár gyomnövényt, mert úgy érzem, hogy kellene, pedig valójában nem kell. Még a gyomok is önszabályozóak. Nem fogják benőni az egész kertet.”
És abban a pillanatban megértette a valódi teremtés szépségét. Nem kell meghatározni. Csak megengedni. Ennyi. És akkor majd válaszol a tudatosságodra, a lelkedre, a Mester énedre és az emberire. És annyival hatalmasabb tud lenni, mint amit a kontrollmániás ember valaha is ki tudna gondolni. Szinte pontos ellentéte annak, amit az emberek a teremtésről gondolnak. Meg akarják határozni, strukturálni, menedzselni, pedig pontosan ez korlátozza be. És ez gyakran azt eredményezi, hogy összedől, akár még mielőtt beindulna.
Elias egy gyönyörű és fontos leckét kapott. És egy napon arra jött egy vándor és azt mondta, “Ez egy nagyon-nagyon csodálatos kert. Hogy csináltad?” És Elias azt mondta, “Csak megengedtem. Ennyi. Megteremtettem és megengedtem.” Az idegen pedig persze a fejét vakarva ment tovább, és azt gondolta, ez őrült, de közben Eliasnak most van egy gyönyörű kertje.
Cél Nélküli Teremtés
A kert a potenciáljaidat jelképezi. A potenciál-meződet, ami már létezik. Nem kell megteremteni vagy dolgozni rajta. Már ott van. Azt is lehet mondani, mintha egy másik világban lenne, de ugyanakkor itt is. Mindaz a potenciál, amit el sem tudsz képzelni, szembeszegül a tudománnyal, de még a fizikával is. Mindaz a potenciál, amit néhányan varázslatnak hívnak. Mindaz a potenciál, amit te és a lelked valójában meg akar tapasztalni, nem az, amire azt hiszed, hogy szükséged van. Ezt jelképezi a kert, aminek a végeredménye annyira sokkal szebb, mint amit ő valaha is ki tudott volna találni.
És akkor még mindig van egy tendencia, mégpedig az, hogy azt gondolod, “De még mindig meg kell tudjam határozni, hogy akarok egy kertet.” Igazából nem, mert a tudatod már tudja, hogy akarod. És ha az pont egy kert kell legyen, akkor az fog megjelenni. És ha bizonyos emberek azok, akkor ők fognak feltűnni. Lehet az bőség vagy egészség, vagy bármi, ez természetes módon fog megjelenni, mint a tudatos teremtésed. Nem kontrollált teremtésed, hanem tudatos teremtésed. És mi erre tartunk. És bár bizonyos értelemben nagyon egyszerűnek tűnik, és nagyon szépnek, valójában nagyon-nagyon nehéz, mert rengeteg életet töltöttél el menedzselve, kontrollálva, korlátozva és beszűkülve.
Nagyon nehéz lesz célok nélküli teremtőnek lenned, mert a teremtésnek nincs szüksége célra. Máris működik, ahogy majd látni fogod, mindig folyamatosan működik. De amikor kontrollált és korlátolt, így is válaszol, és eléggé szó szerint. De most itt az idő számunkra, hogy az Új Érzékelés és önszeretet felé vezető úton tudatos teremtőkké váljunk, ami azt jelenti, hogy a tudatosságod teremt, nem te, mint ember. A szükségleteid és minden amire vágysz, és minden, ami a teremtésed megtapasztalásához vezet, már itt van. És még azért is lesz nagyon nehéz, mert néhányatok nagyon makacs és ragaszkodik ahhoz, hogy “De nekem ez kell meg ezt akarom.”
És átkapcsolva nyitott módba, “Megengedem, hogy ragyogjon a fényem. Megengedem magamnak, hogy nyitott legyek”, más szavakkal. “Már nem zárkózom be, nem bújkálok, nem korlátozok. Megengedem magamnak, hogy jelen legyek, és megengedem a teremtést, Allatone, meghatározás nélkül, és csak nézem és tapasztalom, ami történik.” Ez a Mester útja. És nincs más tanítás vagy filozófia a Földön, ami még ezt tanítja.
A buddhizmus utal rá egy adott fokon, de ő az identitás kiiktatásáról is beszél. Mi nem iktatjuk ki az identitást, jobban jelen vagyunk, mint eddig bármikor, de mi megengedjük az identitásnak, hogy áramló legyen és folyamatos változásban és alkalmazkodásban legyen. A taoizmusban van még ugyanez a dolog, de az meg megadja magát egy nagyobb hatalomnak, egy nagyobb forrásnak, mindig átad mindent.
Nem, nincs semmilyen átadás. Te vagy a Mester. Te vagy benne a tapasztalásban, te vagy az, aki tapasztal, és te vagy a teremtés középpontjában. Nem diktál semmi más lény valahonnan máshonnan. Nem arról szól, hogy megadd magad valami más lénynek. És ugyanúgy – tudod, van a buddhizmus meg a taoizmus meg még néhány, ami érinti a teremtésnek ezt a másfajta értelmezését – és az Anonim Alkoholisták, az AA is. “Add át egy magasabb hatalomnak. Te egy csődtömeg vagy. Gyenge vagy, úgyhogy át kell adnod magad.”
Szóval van még néhány irányzat, ami egy másfajta teremtésről szól, a valódi teremtésről. De mi fogunk először belemenni, veled, aki a teremtés középpontjában lévő szuverén lény vagy, a teremtés szépségének megtapasztalásában, és nem csak te, mint ember, hanem mint holisztikus lény – lélek, Mester, “Én vagyok” – és ez nagyon érdekes meg nagyon nehéz lesz. Mert lesz egy tendencia, hogy nagyon mentális szintre vidd, de majd elérünk oda is. Megcsináljuk.
Vegyünk egy mély levegőt erre, “Allatone. Teremtek, majd megtapasztalom a teremtést meghatározások nélkül”, mert ahogy láthatod, a meghatározás és a korlátok elveszik a teremtés szépségét.
Szóval, Tobias azt kérdezte, amikor a Felemelkedett Mesterek Klubjában beszélgettünk, “Gondolod, hogy a Shaumbra készen áll erre?” Azt mondta, “Már megpróbáltam évekkel ezelőtt, az egyik első Shoud sorozat a Teremtő sorozat volt, csak nem ment be. Csak bizonyos részei. Egy része jól hangzott, de még mindig frusztrálódnak a teremtéstől.” Én meg azt mondtam, “Tobias”, és pont a szemébe néztem, és azt mondtam, “Tobias, ezt most meg kell tennünk. Muszáj. Ez része az Új Érzékelésnek, az önszeretetnek, és oda kell mennünk. Ha nem állnak készen, majd kiesnek útközben, de vannak olyanok is, akik már készen állnak a tényleges teremtői minőség megértésére és befogadására – a cél nélküli teremtésre. Mert nincs szükség rá. Csak teremtés.”
Vegyünk erre egy jó mély levegőt. És kedves Shaumbra, csak egy gyors referencia, mielőtt belemennénk a merabhba, egy gyors referencia. Ez is egy olyan dolog, amit tanulmányoznak és kvantummechanikai alapon fedeznek fel.
Most már a kvantummechanika is érti, hogy valójában a megfigyelő az, aki a valóságot teremti. Nem a valóság alkotja a tudatosságot, hanem a tudatosság alkotja a valóságot. Egyre jobban értik. Az olyan kísérletek, mint a kettős rés is bizonyítják.
(fordítói megjegyzés – itt megnézheted magyar szinkronnal az említett kísérletet magyarázó videót:
https://www.youtube.com/watch?v=XYiosAjRr3k)
Ahová még nem értek el és még nem igazán értik, az az, hogy nincs meghatározva, hogy mit figyel a megfigyelő. Nincs terv. Nincs olyan, hogy “Ezt szeretném, hogy a tudatosságom megteremtse.” Félig már odaértek. Mi megtesszük az út többi részét. Elmegyünk odáig, ahol már nincs szükség a meghatározásra. Te csak teremtesz, majd megtapasztalod a teremtésed szépségét.
Merabh a Teremtésbe
Jóval mélyebbre fogok ebbe belemenni a Keahakban meg az elkövetkező Shoudokban, de most vegyünk egy mély levegőt és csináljunk egy merabhot.
Amikor minden más csődöt mond, csinálj egy merabhot. Amikor minden más csak elbizonytalanítja az elmédet, és mindent meg akarsz most rögtön oldani, hogy hogyan fogsz új teremtővé válni és megteremteni mindent, amire vágysz, nem. Vigyük ezt be egy merabhba egy kis zenével.
(elkezdődik a zene)
Cauldre beszél hozzám, azt mondja, “Ez egy elég nagy lépés.” Igen, az. Nagyon nagy lépés.
Ezért indultunk útnak. Ezért hagytuk magunk mögött a tömegtudatot, bizonyos értelemben. Ezért megyünk az Új Érzékelés felé, az önszeretet felé és végül a valódi teremtés megértése felé. Nem a régi módon. Mert az nem működik. Az emberi korlátoltság miatt. Nem működik.
Vegyünk egy mély levegőt és érezzünk bele a teremtés kedvéért való teremtésbe.
(szünet)
Ekkor engeded el a kormányt, a kontrollt. És ekkor nem lesz már szükséged az elmédre, hogy meghatározza.
Az emberi elme, már most elmondhatom, nem igazán tudja, hogy mire van szükséged, vagy hogy mire vágysz. Nem tudja. Azt gondolja, hogy igen, mert gondolkodik. De valójában nem érti, hogy mire vágysz igazán.
A tudatosság, te, eleve teremtők vagytok.
Folyamatosan teremtesz, most is, olyan világokban, amikről nem is tudsz.
Az álmaid, amik éjjel vannak, sőt, most is, amelyekről szintén nem tudsz, mind-mind a teremtés egy formája.
Nem az emberi álmok, amik frusztrálnak és ahogy megpróbálod kibogozni az emberi életed részleteit. Ahogy már mondtam, azok, amelyekre emlékszel, amikor felébredsz. De most is, ebben a pillanatban is több szinten álmodsz és több szinten teremtesz.
Ezen a szinten, ahol a fény az anyaggal találkozik, itt egy kicsit másképp néz ki a teremtés. Elég zsigeri, eléggé valós.
Azt hiszed, hogy ebben a valóságban vagy, azt hiszed, hogy ezt éled, annyira valóságos. De majd megérted, hogy ez csak a valóság egy része. De még ez a világ is, az anyag világa is lehet tökéletes kertje a teremtésnek.
Amilyen kemény és sűrű, még így is tökéletes színtere a valódi teremtésnek. És ezt az emberi nézőpontból tapasztalni, mondom tapasztalni – utálok még csak szavakat is aggatni rá – de meg lehet tapasztalni a valódi teremtés nagyszerűségét és dicsőségét.
És kérlek, jegyezd meg, hogy ez nem te vagy, az emberi identitásod, aki teremt, de nem csak ő egyedül. Társteremtő vagy az “Én vagyok”-kal és a lelkeddel együtt.
Te, az emberi identitás, ami folyton változik és átváltozik, az válik a tapasztalat részévé. És akkor rájössz, hogy valójában mindig is az ember, a Mester és a lélek voltál, és akkor majd hagyjuk ezeket a kifejezéseket és meghatározásokat távozni az ajtón.
Ekkor veszel egy mély levegőt, “Teremtek. Aztán megtapasztalom a teremtésem dicsőségét, nagyszerűségét, fennségességét. És a teremtésemnek szabad változni, elváltozni és átváltozni, még akkor is, amikor éppen átsétálok rajta. Nincsenek szorosan egy helyben tartva. Nem kell őket javítgatni. Ez az “Én vagyok” megtapasztalásáról szól.
Ez egy nagyon más formája az életnek, a tapasztalásnak. Az erőlködéshez és a kemény munkához, a megerősítésekhez meg a rituálékhoz képest (Adamus nevet). Bocsi, de ó, emberek. Az a sok ceremónia meg vizualizáció. Na, az pont nem teremtés. Az pont energia-manipuláció, nem teremtés.
El fogsz érni egy szintre, amikor rájössz, hogy ez mind a te energiád. Nem kell manipulálni. Mert folyamatosan rád reagál, a teremtői vágyadra.
Valódi teremtőként képes olyan dolgokat is megalkotni, amelyeket az ember elképzelni sem tud. Nem csak univerzumokat, nem csak kozmoszokat, de olyan dolgokat, amiket el sem tudsz kezdeni elképzelni. És akkor rájössz, hogy egyes teremtési próbálkozásaid mennyire korlátoltak voltak, vagy akár buták.
Hm, ha fél lábon állsz teliholdkor az esőben és bizonyos fajta mantrákat ugatsz, és azt gondolod, hogy az teremteni fog valamit, és közben az energia, amely a te energiád, azt mondja, “Jól van, én reagálok, de csak még több ugatnivalót adok neked. És még több fél lábon való álldogálást.” Ez egyáltalán nem teremtés. Ez emberi szűk-ség. Ez minden.
Vegyünk egy mély levegőt és lépjünk túl ezen a valódi teremtésbe.
(szünet)
És ahogy a Shoud elején mondtam, annyira fontos most a megnyílás, mert a valódi teremtés nem működik, amikor be vagy zárkózva, amikor nem engeded a fényednek, hogy természetes módon megnyíljon. Nem leszel tisztában azzal, hogy mit teremtesz.
Amikor a fényed meg van nyílva, amikor nincs mit megjavítani, és amikor megérted az “Allatone. Teremtő vagyok” lényegét – igazából A teremtő, mert te teremted meg a saját valóságodat – és hátralépsz, és a dolgok változni fognak körülötted, és még ha az elején úgy tűnik is, hogy szétesnek, nem fognak. Kitisztulnak.
Ekkor lépsz hátra és tekintesz rá arra, amit teremtettél.
Az a kert, amiben nem azok a dolgok nőnek, amiket te elterveztél, mert azt hitted, azok kell benne legyenek. A kert, ami nem a gondos termesztésről szól, meg a felügyeletről és a megszállottságról. Valami teljesen más nő ott.
Nem azok a virágok és fák vannak ott, amelyekre gondoltál, hanem valami sokkal, de sokkal fenségesebb, ahogy Eliasszal is történt.
Vegyünk erre egy jó mély levegőt. Ne próbáld mindezt megérteni. Csak vegyél egy mély levegőt és érezd.
A valódi teremtésnek nincsen célja. Nincs rá szükség.
(szünet)
Hm, egy adott ponton majd visszanézel és azt mondod, “Ó istenem, mennyit kínlódtam és mennyit próbálkoztam, mennyit dolgoztam, és mit teremtettem? Csak épp a szükséges minimumot. Csak épp annyit, amennyivel tovább tudtam menni, miközben mindez csak rám várt.”
Megengedni azt a teremtést, ami sokkal több annál, mint amit az ember valaha el tud képzelni, amikor nem kell olyan dolgok miatt aggódj, mint a bőség vagy az egészség, vagy bármi hasonló. Nem az, hogy arra fókuszálsz, hogy ezeken túllépj, egyszerűen csak értelmetlenné válnak. És rájössz, hogy “Én egy megtestesült Mester vagyok a Földön.”
Vegyünk erre egy jó mély levegőt.
Egy jó mély levegőt, és engedjük el a régi elképzeléseket a teremtésről.
Vegyünk egy jó mély levegőt.
És ezzel, kedves Shaumbra, emlékezz, hogy minden rendben van a teremtés egészében.
Adamus vagyok a Szuverén Birodalomból.
Köszönöm.
҉
Fordította: Makkai Bogyó Kinga
Ha úgy érzed, hogy amit kaptál, érték volt számodra, és szeretnéd ezt honorálni, lehetőséged van adománnyal támogatni a munkámat:
Makkai Kinga • INGBROBUXXX • RO53 INGB 0000 9999 0771 3494
