A SEV-kurzus létezéséről majdnem azóta tudok, mióta a Bíbor Kör ennek az életemnek a része lett, most már úgy kb. 10 éve. Először még magát a nevét (Szexuális Energiák Iskolája) is furcsának találtam, és annak ellenére, hogy Adamus sokszor kiemeli, milyen fontos ez a kurzus, ha egyetlen másik Crimson Circle tanfolyamot sem végzel el, de ezt mindenképpen tedd meg!

Sokáig így sem éreztem túl nagy hívást felé. Persze azóta már kikristályosodott bennem, hogy miért volt ez: mert nyakig benne voltam. 🙂 Aztán úgy 1,5 éve kezdtem érezni a hívást, hogy nem tudom megfogalmazni, miért, de csak el kéne ezt végezni. Pont ebben az időben hirdette meg Kunó a „barna” elvonulást, amire egyáltalán „nem akartam” elmenni. Akkor már jó ideje azt éreztem magamban, hogy amíg továbbra is fent tartom a „tanítvány” részem, tehát szükséges hozzá egy külső személy, aki átad nekem dolgokat, sosem leszek igazán Mester. De ennek ellenére mégis a táborban kötöttem ki. Attól, hogy a fejemben ez volt, mégis szükségem volt, ha már nem is egy egész mankóra, de egy mankóról készült fotóra legalább… És láss csodát, a tábor egyik vezető témaköre bizony a Szexuális Energia Vírus lett. Itt egy bizonyos fokú képem kezdett róla kirajzolódni, hogy mi is ez az egész, és hogyan munkálkodik bennünk. A tábor után már tudtam, ez a dolog nem várhat tovább, nagyon mélyre kell néznem magamban, hogy megtaláljam ennek az egésznek a gyökerét.

Aztán valahogy „sosem lett időm rá”, hogy végre elvégezzem a kurzust. Ahogy telt az idő, egyszer csak rajta kaptam magam, hogy nem is biztos, hogy én igazán el akarom engedni ezt a dolgot, hiszen annyira mélyen beleágyazódik a lényünkbe, hogy teljesen azonosítjuk magunkat vele. Azt az illúziót képes bennünk kelteni, hogy egy részünket veszítjük el, ha ez megtörténik, kevesebbek leszünk utána. Ez egy torzult nézetben igaz is, mert hatalmas erővel képes minket felruházni. Igen ám de ez az „erő” nem minket szolgál, hanem őt. De mivel születésünk óta (vagy ki tudja, hány születésünk óta…) velünk van, így nem is tudjuk elképzelni, milyen nélküle. Sőt, sokszor alapvető férfi tulajdonságokat hiszünk a sajátunknak, amik igazából tőle erednek. (Én a férfi nézőpontból tudok írni, hölgyeknél teljesen más megnyilvánulási formái lehetnek.) Aztán ismét azon kaptam magam, hogy eltelt egy év, és én még mindig a SEV-vel élek. Közben a feleségem terhes volt a kislányunkkal, és már lassan év vége felé jártunk, november volt. Luna pedig december 2-ára volt ki írva.

Ekkor megszületett az elhatározás, hogy vagy most vagy soha. Így a szülés előtti hétvégén fejest ugrottam bele. A feleségemnek elmondtam, mit fogok csinálni, és hogy legyen szíves, most ne zavarjon. Valószínűleg 3 napig csak néha fog látni kijönni a hálószobából. Mindenkinek, aki elvégzi a kurzust, csak így javaslom, sőt ennél erősebb kifejezést tennék ide. Tehát ne csináljátok út közben, bele-bele kezdve stb. Szánjátok rá a 3 napot, ha lehet legyetek egyedül, vagy maximum egy nagyon közeli ember legyen körülöttetek, aki nem kezd el drámázni, ha számára szellemként fogsz létezni 3 napig. Csak így van értelme! Teremtsd meg magadnak a biztonságos teret. Ne fogyassz húst, jobb, ha csak minimális ételt veszel magadhoz és igyál sok vizet! Ez támogatja a belső tered és a fizikai tested tisztulását. Ha lehet, olyan ételt vegyél csak magadhoz, amit te készítettél el. Én első nap szünetekben főztem egy adag brokkoli krémlevest és ezt ettem 3 napig, nem azért, mert ez most valami dogma, hanem mert csak minimális ételt kívántam. Tényleg nagyon mélyre fogsz menni magadban, ne zavard ezt meg semmivel. Ha lehet ne kommunikálj kifelé sem, ne vedd fel a telefont stb. Mikor benne vagy a tanfolyam energiájában, és kibontódik benned a saját történeted a vírussal kapcsolatban, akkor a legtöbb esetben lesz egy gócpont, ahol igazán betöltődött a vírus ebbe az életedbe. Ez általában egy bántalmazóként nyilvánul meg, aki elkövetett veled egy visszaélést. Ez nem feltétlenül szexuális eredetű lesz, mondjuk nőknél gyakori lehet a szexuális erőszak valamilyen enyhébb vagy durvább formája. Az én életemben „csupán” egy hatalmi visszaélés volt ez a trauma pont, nem egy szexuális abúzus. Ezért „nem találtam” igazán az én életemben ennek az egésznek a gyökerét, mert rossz helyen kerestem. 🙂 Ezt fontos megérteni, hogy attól, hogy nem mindig szexuális megnyilvánulása van, ez még is egy szexuális energia. Általában, ritka, hogy csak „elszenvedői” leszünk, mi magunk is elkövetővé válunk. De teljesen mindegy, melyik oldalt játsszuk ki, a gyökere ugyanaz lesz: a vírus táplálkozik rajtunk keresztül. Talán mégis a szexualitásban érhető tetten a legkönnyebben, mikor olyan „vágyakat” teremt nekünk, amire nem is gondolnánk magunktól. És mikor ezen az alacsony rezgésű módon gerjedelembe hoz minket, a végén dob egy kis csontot, amit mi orgazmusnak hívunk. Legalább is azt hittük róla, hogy az, mert rátelepedett az örömközpontunkra, és elfedte az orgazmus valódi átélésének lehetőségét.  Ezután sokszor kiüresedettnek érezhetjük magunkat, és a kábulatból kijózanodva talán még kicsit undorodhatunk is magunktól, amiért ilyen dolgok hoznak izgalomba. Ez maga a vírus, ahogy épp leszívott minket, ezután eldobott, mint egy használt zacskót. Mi pedig ott maradunk üresen és „koszosan”, rosszul érezve magunkat.

 

Ez persze csak egy a millió arcából. Ez az én életemben a BDSM-hez való vonzódásban csúcsosodott ki, amit akkor úgy gondoltam, hogy egyszerűen csak nyitott vagyok, és egy újabb szín lesz a szexualitásomban. De a BDSM maga a szexuális energia vírus kicsúcsosodása, a valódi szeretetben történő egyesülés teljes torzulása. Ezen keresztül éltem meg igazán az elkövetői oldalt. Most látom az arcotokat, ahogy elképzeltek valami durva bőrszerkóban rohangálni, de sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, idáig nem jutottam el. 😀 Ez inkább az irányításról, vagy a kontroll átadásáról szólt csak. De ezeken a történeteken keresztül ismered meg igazán a természetét, hogy ezután ráébredhess, nem vagy azonos vele. Óh, úgy kitenném ezt az írást valamilyen „kumbaja-s” oldalra is, imádnám ahogy leveri a biztosítékokat!

Mikor megtörténik az elengedés, egy darabig tényleg úgy érzed, mintha egy részed „meghalt” volna, mert annyira mélyen azonosultál vele. Aztán ahogy ebben az új viszonyban kezdesz magad felé fordulni, rá jössz, hogy semmi fontosat nem vesztettél el, csupán azt a sötét szemfedőt, ami eltakarta, hogy milyen hatalmas és végtelen is vagy igazából. Olyan örömök megtapasztalására vagy képes, amilyenekről eddig nem is álmodtál. A másik fontos ajánlás, hogy a tanfolyam után 3-4 hónapig legalább (igen jól olvassátok) ne létesítsetek másokkal szexuális kapcsolatot, ugyanis ez megzavarhatja ennek a csodás folyamatnak a kibontódását. Ez időben inkább adjatok teret, hogy szeressétek magatokat a kurzus során megtanult módon. (Na itt megint megnézném az arcokat… 😀 )  Én ezt „könnyen” megteremtettem magamnak, ugyanis a kislányom születése után a párom egy jó darabig amúgy sem volt aktusra alkalmas állapotban. De viszont, ami ezután vár… Hát, igazából tényleg nehéz szavakba önteni, nagyon más, mint amit eddig megszokhattatok. De annyit elárulok, kb. olyan lesz, mintha újra elvesztenétek a szüzességeteket, annyira megváltozik maga a szexualitásotok. Az egész testetek egy hatalmas erogén zóna lesz, és szinte mindegy lesz, hogy valaki a hím / vagy női részeteket simogatja vagy a kezeteket, mert annyira intenzíven fogtok mindent érezni, hogy rájöttök, nincsenek igazán „erogén zónák”, hanem az egész testetek egészében egy nagy örömközpont. Ami eddig is rendelkezésre állt, csupán elfedték előletek. Látjátok, hogy sokat írok a szexualitásról, mert ugyan a vírus nem a szexről szól kimondottan, de mégis megkerülhetetlen része.

Nem szeretek soha semmit kötelezővé tenni vagy ilyesmi, de ezt a tanfolyamot receptre írnám fel! Tényleg a szó egyáltalán nem elcsépelt formájában megváltoztatja az életetek! Az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb „csoda”, ami valaha történt velem. Viszont visszanézve már teljesen „értem”, hogy miért vártam vele eddig. Furcsa lett volna ezt a 20-as éveim közepén megtapasztalni. Így is a magam shaumbrás módján kicsit furcsa és különc vagyok, és egy két barátom furán is néz rám, hogy miért nem hoznak igazán lázba már a „csöcsös-segges” reels videók. Mert hogy még a szexuális fantáziám is teljesen kicserélődött. Viszont akarva-akaratlanul érzékelem az ilyen tartalmakból csöpögő SEV-et, és a kinyúló indákat, amik ” kényszerítenek”, hogy ilyen tartalmakat fogyassz, mert hogy „férfi” vagy, ez normális minden, férfi ilyeneket néz. Persze, ahogy minden, ez sem fekete vagy fehér, ezer arca és „fokozata” van az egy-egy elejtett kacér vigyortól a félmeztelen instagram videókig. A többi száz nem szexuális eredetű megnyilvánulásról már nem is beszélve. 🙂

Szóval ha készen állsz, hogy egy új, szentséges kapcsolatot alakíts ki magaddal, és nem akarsz többé táplálékot nyújtani egy élősködő energiának, akkor ne várj tovább, ajándékozd meg magad ezzel a csodával, mert megérdemled! 🙂

Címkék: - - - - - -

Dér Olivér