Változunk folyamatosan, közben a játékaink is változnak, már igazabbak, tágasabbak, mint voltak. Kérdés, hogy megelégszünk-e ezzel? Elég, ha átmegyünk néha a nagy testvérünk szobájába, vagy végre egy teljesen új házba költözünk? Mert az a szoba, annyira kényelmes tud lenni, sokkal nagyobb és fényesebb, mint a miénk, na és itt vannak a cuccai is, rengeteg dolog van, amit még sose láttunk, elkápráztat, megrendít és felébreszt. Basszus ő már tényleg így él? Ez király. Tökjó akkor ide át tudom hívni a barátokat is és együtt figyelhetjük, ami történik. Annyira jó végre magamra találtam, mindent értek. Teljes vagyok.
Ez nem jó vagy rossz, de a kérdés, hogy megelégszek-e ezzel? Az évek során nagyon sok felismerés született benned, tényleg megtanultad, hogy egész vagy, nem kell semmit kijavítani, megoldani magadban, hiszen teljes vagy és úgy vagy jó ahogy vagy. Maga az út is sokat változott, ha visszaemlékszek a mondjuk 10-15 évvel ezelőtti akkor nagyon népszerű tanokra, ahol szintek voltak, meg mindenféle tisztítások … ugye milyen nevetségesnek tűnik ez már? Ugye, hogy ehhez képest mennyire tág vagy már? De a kérdés, hogy tágabb akarsz lenni vagy maga a tér? És nem, még egyszer mondom egyik sem rosszabb a másiknál, hiszen most is itt vagy már… Tényleg nem tanulsz semmit, inkább csak emlékszel. De ide tényleg csak egyedül tudsz belépni, az új házba nem lesz senki, nem viheted át a tesód cuccait és lehet, hogy a haverjaid sem akarnak oda jönni. Megörültél? Minek költözöl el? Hiszen ide mindig átjöhetünk és minidig megtudunk valami fontosat, amit eddig még nem, ha így teszünk tényleg egyszer majd ott leszünk, hisz nézd meg őt milyen fényesen ragyog már és mennyien követik.
Most arra kérlek, hogy legyél tényleg kíméletlenül őszinte magaddal. Figyeld meg hogy egy-egy kérdés körben mennyire mersz ténylegesen magadra hagyatkozni és mennyire támaszkodsz még mindig valakire? De hiszen ő csak engem tükröz. Nem vonom kétségbe. De miért van szükséged még mindig egy külső tükörre, ha közben mesternek hívod magad? Miért kell még mindig, egy újabb könyv, egy újabb előadás, egy újabb elvonulás? Emlékeztek mikor „megöltük” a kereső énünket? Na ez valami hasonló, csak sokkal hangosabb és ijesztőbb, hiszen itt tényleg nem lesz már senki más, csak te. Először üresnek fog tűnni, de ez már csak a te tered, ami szépen betöltődik általad. Persze, nem muszáj, hogy mindig itt legyél, bárhová elmehetsz ezután, hiszen szabad vagy már…
Vedd észre hát lehet, hogy ez a doboz már nagyon tág, teteje sincsen már és rengeteg fény sugárzik rá. De attól még doboz. Ez a pár sor nem íródott semmi ellen, vagy semmiért, egyedül csakis saját magadért. Nem akartam megírni, de nem tudtam nem meg tenni..
Ne higgy nekem kérlek, nem akarlak meggyőzni semmiről, csak hogy magad kövesd ne mást, s itt vár rád a valós szabadulás.
Ha nem teszed hát úgy is jó, hiszen nem vagyok én tanácsadó. Csak a fáklyád fényének a tükre, mely nem figyeli, hogy ki nézi, csak lobog halkan csendben, hiszen ilyen az „új” „testem”.
