BÍBOR KÖR ANYAGOK
A nagyszerű ÉS sorozat
- SHOUD – ADAMUS SAINT-GERMAIN közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
- MÁJUS 2.
https://www.crimsoncircle.com/library/the-great-and/the-great-and-shoud-8
A Shoud elején lejátszott dal: https://youtu.be/zzXgKOKZDGg?si=e2iDjFzuMH25Lb0g
Az identitáson túl – “Én vagyok”
Üdv, kedves Shaumbra, üdv. Vagyok, aki Vagyok.
Vegyünk egy jó mély levegőt együtt, ahogy elkezdjük ezt a Shoudot, tágítsuk az energiáinkat és nyíljunk meg. Vegyünk egy jó mély levegőt.
Legyünk jelen itt egy kicsit. Legyünk jelen.
Ez mit jelent? Egyszerűen azt jelenti, “Itt vagyok. Itt vagyok.” Nem kell gondolkodni rajta. Nincs szükség szavakra sem. Egyszerűen, “Itt vagyok”. És amikor ezt teszed, hirtelen jelen is vagy. Amikor túlgondolod, hirtelen már nem is vagy jelen. De amikor csak úgy egyszerűen “Itt vagyok”, az olyan szép.
Nincs szükség identitásra. Nem, semmilyen identitásra nincs szükség. Azt gondolnád, hogy az identitásod, bármilyen is legyen az, itt kell, hogy legyen, de nem. Még jobb is, hogy nincs. És hogy ez miért van, arról fogunk ma beszélni, hogy az identitás egy nagyon szép dolog, csak ideje már továbblépni. Ideje tágulni, és egy csomó mindent elengedni. Már nagyon sok mindent elengedtetek az utóbbi években, és most jön a következő elengedési szint.
A “jelen vagyok”-nak nincs szüksége semmiféle identitásra. Csak arra, hogy itt vagy.
Ez a “Létezem”. És a “Létezem”-nek nincs szüksége identitásra. Nincs szükség arra, hogy “Adamusként Létezem”, “Lindaként Létezem” vagy “bármiként Létezem”. Egyszerűen csak “Létezem”.
Állj meg egy percre. Tedd meg. Vegyél egy jó mély levegőt. Nincs szükség identitásra. “Létezem.”
Lehet, azt gondolod, “De miként létezem?” De ez nem számít. “Létezem.”
És ekkor kezded igazán érezni a teljességet, az igazságot, a saját létezésed nagyszerűségét. Nem Cauldreként, nem Jean-ként, nem valakiként. Szia Jean. Jean ma fizikailag nincs itt, de a jelenléte mindenképpen érződik.
“Létezem.” Ennyi. Nem “Én, Jean, Létezem.” Csak “Létezem.”
Érezz bele egy pillanatra. Ne gondolj. Egyből a gondolkodásba mész bele. Ez valami automatikus alapértelmezett dolog, hogy egyből gondolkodni kezdesz? Nem. Érezz bele, “Létezem.”
És akkor minden összeér csendben, finoman, harmonikusan, szépen. Óh, ez az, amikor minden technikai probléma megoldódik magától. Ez az, amikor az élet hirtelen flow-nak látszik, érződik, és flowként tapasztalod meg, nem harcként. “Létezem.” Nincs szükség az identitásra.
Az identitás bizonyos értelemben mindenbe bele van szőve. Nem kell létrehozni, nem kell felépíteni, nem kell megjavítani, ahogy egy előző Shoudban is beszéltük nemrég. Az identitás mindig ott van, de nem fix, nem rögzített. Nem olyan dolog, amit egyszer felépítettél és aztán sosem változik. Folyamatosan változik és ez a teremtői lét szépsége, amikor valódi teremtő vagy.
Teremtés
Az utolsó Shoudban az Allatone-ról beszéltünk. Épp most láttuk az “Allatone. Teremtek.” zenés videót. Ezt még Tobias mondta sok évvel ezelőtt, hogy “Teremtek.” És amikor ezt teszed, amikor nyíltan teremtesz, meghatározás és nyomás nélkül, az valójában a megengedésről szól.
Amikor nem zárod le a teremtést – vagyis nincs időkorlát, meghatározás vagy egy specifikus kimenetel – az a valódi teremtés. Az az isteni teremtés, a szellemi teremtés.
Az emberi teremtés az valami teljesen más. Az emberi teremtés általában erőlködés. Dolgozni kell rajta. Időkorlátokat teszel bele és egy meghatározott kimenetelt akarsz. De ez nem valódi teremtés. Lehet, hogy kreatív, de akkor sem igazi.
A kreativitás az, amikor veszed az eleve meglévő elemeket és játszol velük, teszed-veszed, átvariálod őket. Sokféle energia elem van, amelyekkel dolgozhatsz, de csak átrendezed őket. De valójában, nagyjából semmi sem új. Csak a meglévő dolgok újrarendezése van. Tűnhet újnak, mert így még sosem raktad össze, így még nem tapasztaltad meg, de mégis csak a meglévő elemek összességét nézed.
Amikor a valódi teremtés mélyebb rétegeibe megyünk bele, na az új. Abszolút új. Annyira új, hogy még csak nem is a te potenciál-meződből ered, hanem még azon is túlról.
Szóval, múlt hónapban az Allatone-ról beszéltünk – “Teremtek. Teremtek” – és egy hónapja figyelem a Shaumbrát, hogy lássam, hogy állnak a dologgal. És hát nagyjából nem jól. Nem, nincsenek valami jó jegyeitek, de ezt tudtam, mielőtt belekezdtem. Szinte csapdának is nevezhetném, szándékos csapdának, hogy beszélünk az Allatone-ról, és nagyon izgatottak lesztek, hogy “Ó, végre teremteni fogok! Nagyszerű dolgokat fogok teremteni az életemben”. És amikor tényleg nekifogtál, mert megnézted a Shoudot vagy valamikor a hónap közben – “Allatone. Teremtek” – ezt elismerem.
Azt tudom mondani, hogy most nem volt benne annyi erőlködés, mint általában. Mint amikor gondolat-alkotásokat csinálsz – például elképzelsz egy nagy házat magadnak vagy egy ideális partnert, egy csomó pénzt vagy egészséget vagy bármit – ezek mindig erőltetettek és valójában ez nem teremtés. Sőt, valójában még csak nem is kreativitás. És tutira nem igazi, tiszta teremtés.
Úgyhogy most már nagyjából hiányzott ez az erőlködés. Csak néhányan erőlködtetek egy keveset, de még mindig ott volt a végeredmény meghatározása. Ha tudatos volt, ha nem, úgyis volt a vágyott végkifejlet. Volt egy csomó “Bőséget teremtek.” Rengeteg volt (nevet). “Új partnert teremtek az életembe.” Elég sok ilyen is volt. “Egészséges testet teremtek.” Sok ilyen volt, mert tudom, hogy elég sok biológiai problémátok van most. Az idegrendszer leépül, és rengeteg fájdalmat éreztek mostanában, úgyhogy “Egészséges testet teremtek.” De ez az, ahol elrontod. Mert a valódi teremtésben nincs olyan, hogy “Egy meghatározott kimenetelt szeretnék”.
Az ember lehet, hogy tényleg ezt akarja, és nagyon vágyik rá, és próbál afelé mozdulni. Mint amikor vágysz egy egészséges, élénk, fájdalommentes testre, és olyan dolgokat próbálsz tenni, amelyek ezt elősegítik. Például beveszel egy táplálékkiegészítőt, amit nagyon is túlzásba szoktatok vinni. De lehet, hogy csak jobban odafigyelsz a testedre, gondoskodsz róla és megtiszteled. Elég sokan szeretnétek ezt csinálni, de a valódi teremtésben nincs ilyen. Nincsenek meghatározott dolgok.
Csak egyszerűen a tudat van, hogy “Létezem, tehát teremtek.” Ennyi. Nincs meghatározás. Nincs olyan, hogy “ebbe az irányba kell haladjak” vagy “abba az irányba kell elmozdulnom”. A valódi teremtés egyszerűen ennyi: “Létezem. Teremtek.” Mert a magban, a tudatosságban, az energiádban Teremtő vagy.
De ez nem csak azért van, hogy alkoss meg egy identitást és építsd fel és tökéletesítsd. Egyáltalán. Egyáltalán. A valódi teremtéskor azt mondod, “Teremtek”, majd Teremtőként belemész és megnézed, mit teremtettél. Látod a szépségét, a nagyszerűségét, akár a diszharmóniáját is. Mert végül ezen disszonancia által jobban megérted, hogyan is működik az energia, és hogy így is harmonikus. A valódi teremtés az, amikor nem határozod meg előre, hogy milyennek kell lennie.
Úgyhogy igen, szándékosan dobtalak be a múlt hónapban, hogy megtapasztald. És nagyjából tényleg nem erőltetted. Megengedted. Megengedted, hogy jöjjenek feléd a dolgok. De, megint mondom, ott azért elcsúszott, hogy meg akartad határozni. És még ha nem is szavakban, azért az elméd hátuljában ott volt a vágy. Ha csak annyit mondasz is, hogy “Teremtek”, az elmédben azért ott van, hogy “Teremtek egy egészégesebb testet”, “Bőséget teremtek”, vagy valami. Nem hibáztatni akarlak, csak azt akartam, hogy tapasztald meg ezt is, hogy milyen, amikor ezt csinálod, és milyen lesz majd az, amikor nyíltan csak “Teremtek.”
Amikor megpróbálod meghatározni, a valódi teremtés átmegy max. kreativitásba, de ahogy ti is észrevehettétek, az történt, hogy ellaposodott a dolog. Ellaposodott. “Teremtek”, egy alatta megbúvó “Bőséget teremtek”-kel, semmi sem történik. Nem feltétlenül volt jó érzés. Nem volt ott az a kiteljesedettség, az a nyitottság. És akkor elkezdtél gondolkodni, kétségbe vonni, azt gondoltad, ez megint csak egy nagy elmélet, ami a gyakorlatban nem működik. És akkor most újra térjünk vissza az egyszerű “Létezem. Teremtek.”-hez.
Tegyük ezt meg most, együtt, egy kis háttérzenével.
Megtapasztalni azt, hogy “Teremtek”
Tegyük ezt meg. Egy pillanatra csak légy tudatában annak, hogy Teremtő vagy (elkezdődik a zene), anélkül, hogy meg akarnád határozni, formálni, erőltetni, mert a teremtést természetesnek látod, ami személyes, alapvető részed, és nincs szükséged rá, csak természetesen van.
Az ember még mindig azt gondolja, hogy kontrollálnia kell, hogy “Az energiának ezt meg ezt kell tennie”.
Egyáltalán nem, mert a valódi Mester rájött, hogy már eleve tudja. Az energia sokkal magasabb szinten tudja, mint az ember valaha is képes lenne felfogni.
Úgyhogy vegyünk egy mély levegőt, “Létezem. Allatone. Teremtek… bármit.”
“Létezem. Teremtek.”
Nem hívsz be angyalokat, hogy segítsenek jobban csinálni. Nem kérsz jóváhagyást tőlem, vagy inkább Kuthumitól, hogy “Jól van, nagyon jól csinálod”, egyszerűen csak “Létezem. Teremtek.”
Csak visszatérsz egy természetes állapotodba, ahol nem kell semmit sem erőltetni.
Csak visszatérsz a természetes teremtői minőségedbe.
És nem úgy hangzik, hogy “Teremtek, mint még sokan mások is”. Nem, ez egy nagyon is szuverén kijelentés. “Teremtek.”
Ez valószínűleg a legnagyobb elmozdulás, amit tehetsz. És ezzel közvetítesz egy nagyon fontos üzenetet Önmagadnak, a lelkednek, az előző életeidnek, a mostani identitásodnak.
Hatalmas jelzést küld, hogy “Teremtek. Nem csak szeretném, nem csak próbálkozom, hanem igazi teremtő vagyok.”
És ez egy nagyon erős dinamikát hoz a tudatosság és energia kapcsolatába, az áramlásba és a mezőben lévő mintákba. De nem is kell ebbe most belemenjünk, mert ez csak zaj. Nem, csak simán “Létezem. Teremtek.”
És amennyire egyszerű, pont annyira nehéz is, mert meg akarod határozni, az identitásod meg akarja határozni. Azt mondja, “Lássuk csak, itt egy kicsit szűkösen vagyunk. Amott egy kicsit gyenge, kimerült a dolog. Itt kell egy kis segítség. Ezt kell tenned.” Nem így. Ezt fejezd be.
“Létezem. Teremtek.”
Úgyhogy ja, a múlt havi házi feladat nem volt túl jó. Nem volt jó, de mondom, ez részemről szándékos volt.
(megáll a zene)
Szerettem volna, hogy érezzétek meg, milyen belevágni az Allatone-ba és hogy milyen, amikor ellaposodik és semmi sem történik. Néhányatoknál történt valami. Igen, ezt is elismerem. De a legtöbbeteknél csak ellaposodott és úgy voltatok vele, hogy “Hát, majd még megpróbálom. Lehet, majd jön Adamus és dolgozik még velünk.” Ezért vagyunk most itt.
“Allatone. Teremtek.” Utána pedig veszel egy mély levegőt és mész tovább a dolgodra. Nem fókuszálsz rá, nem laksz benne, azon morfondírozva, hogy vajon mit csináltál jól vagy rosszul. Nem tudod jól vagy rosszul csinálni, de hátat tudsz neki fordítani és azt választani, hogy nem érted és nem tapasztalod meg, hogy valójában mi is történik.
Úgyhogy vegyünk még egy jó mély levegőt ezzel, “Allatone. Teremtek” – huhh – és mész is a dolgodra.
Identitás
Tehát, ma az identitásról fogunk beszélni és bele is fogunk menni. Azt hiszem, az a kortárs kifejezés rá, hogy kibontjuk, vagy szétszedjük. De mielőtt ebbe belekezdenénk, nézzük meg magát a szót, hogy “identitás”.
Identitás. Latin eredetű szó, és latinul azt jelenti, azonos. Azonos. “Ugyanaz. Azonos.” És ez is történik az emberekben az identitással. Azonosulsz vele. Dolgozol rajta, létrehozod, alakítod az identitásodat, majd a következő életedben is ugyanolyan lesz. Más időkben, talán másabb testben, de ugyanazzal az identitással. Talán másféle identitásra való törekvésekkel, de lényegében ugyanazzal az identitással.
Mindez ahhoz a hatalmas kérdéshez nyúlik vissza, amiről Tobias az Angyalok útjában (Journey of the Angels – könyv) beszélt. Azoknak mondom, akik újak a Bíbor Körben, hogy az Angyalok útja az egyik teljesen alulértékelt és ismeretlen ajándéka Tobiasnak. Arról beszél, átvitt értelemben, hogy miért hagytad el a királyságot. Elhagytad az egységes tudatosságot. Szó szerint elhagytad a saját tudatosságod egységét. És amikor – Tobias a Tűz Falának példáját használja – elhagytad a tudatosságot és átmentél a Tűz Falán, hirtelen egy nagy ürességben találtad magad. Nem volt ott semmi. Abszolút semmi. Még feketeség sem. Semmi.
És ez félelmetes volt, mert azt gondoltad, “A semmiben létezem, tehát nem létezem.” Ez átment az érzékeiden, az érzelmeiden, a gondolataidon. És ahogy Tobias kiemeli a zseniális tanításaiban, hirtelen magadhoz tértél. Tudatossá váltál. Bár egy ürességben voltál, öntudatos lettél. “Létezem.” Érezted magadat. Persze nem fizikailag, mert nem voltál fizikai formában, de hallottad magad.
“Létezem.” És az első dolog, ami eszedbe jutott, mármint agyad nem volt még, de érzékeid igen, szóval az első dolog az volt, hogy “Ki vagyok én? Itt, a Tűz Falán túl, a tudatosságom királyságától távol, ki vagyok én?”
És ez volt a legnagyobb kérdés, amit egy lélekkel rendelkező lény valaha is feltett magának. Ez a kezdet, ez az utazás alfája. Annak az útnak az eleje, amely időkön és világokon át vezetett téged, test nélkül, különböző identitásokkal játszva, más identitásokkal is együtt játszva, más emberekkel együtt – mondjuk nem emberekkel, hanem más angyali lényekkel. Úgyhogy rengeteg tapasztalaton át vitt a kérdés, hogy “Ki vagyok én?” Aztán végül erre a bolygóra is elhozott, a Földre. Végül idehozott fizikai formába, mindezt azért az egy kérdésért – ma már jobb nem feltenni többször, de – “Ki vagyok én?”
És most itt vagy, eonok és eonok múlva, itt vagy egy fizikai testben, identitással felruházva, és készen állsz felfedezni a választ arra az ősrégi kérdésre, hogy “Ki vagyok én?”
Ki Vagyok Én?
Érezzünk bele ebbe egy kicsit most, hogy “Ki vagyok én?” Tegyünk hozzá egy kis zenét.
“Ki vagyok én?” Ez egy nagyon szép kérdés, egyrészt, és nézd, hová juttatott. Sok-sok tapasztalaton át, sok nehézségen és viszontagságon át próbáltad eldönteni, hogy “Ki vagyok én?”
(szünet, elkezdődik a zene)
“Ki vagyok én?”
Annyi szépség van ebben, tényleg.
És ez a teremtés kezdeti pontja, “Ki vagyok én?”
Mert a semmiből, egy lény a semmiben, a Tűz Falán és a tudatosság királyságán túli hatalmas ürességben elkezdtél teremteni. Nem szándékosan és nem meghatározva, nem úgy, hogy “Ok, akkor most teremtek különböző valóságokat a szórakoztatásomra, amelyek közül az egyik a Föld nevű bolygó lesz.”
Nem, egyáltalán nem így történt. Csak egyszerűen “Ki vagyok én?” és ez aktiválta a saját belső kreatív teremtői minőségedet. És innen kezdett el tágulni az egész.
Valóságokat teremtett valóságok hátán, majd be is hívott – ezek a valóságok, amelyeket a teremtésed teremtett, meghívott téged – hogy gyere be.
“Ne csak odakintről kukucskálj be”, mondta ez a sok valóság. “Merülj el benne, nézd meg, mit teremtettél. ”Ez benne a szép és örömteli.
Nem előre meghatározott. Nem más találta ki, nem más építette fel, nem Isten és nem is az angyali tanácsok. Egyik sem. Ez mind a tiéd.
Ó, és igen, idő közben összefogtál a többiekkel és társteremtők lettetek, társ-identitások meg társ-tapasztalók, de a mag az volt, hogy “Ki vagyok én?” És aztán – huhh! – amikor kiteljesedett a teremtői minőséged, azt mondta, “Gyere be. Csatlakozz. Nézd meg, mit teremtettél.”
Gyönyörű utazás volt. Néha kihívásokkal teli, de gyönyörű utazás az “Én vagyok” megismerésében. Ebbe az életbe, erre a bolygóra is elérkezett az út, sok-sok identitásodon át, ebbe az életedbe, ebbe a teremtésbe, ebbe az identitásba, aki most vagy.
Érezzünk bele egy pillanatra most – “Ki vagyok én?” – és hirtelen, jön a teremtés. Aztán te is belemész a tapasztalásba. És ez a tapasztalás sosem volt még ennyire fókuszált és ennyire megható, amennyire ebben az emberi életben lett. A többi világban is tapasztaltál már, de közel sem volt ennyire szép és személyes, mint amit itt, a Földön tapasztalsz.
Beszéltünk arról, hogy az ember szerepe a tapasztalás. Hogy megtapasztalja azt, amit te, a lélek teremtettél. Az ember ennek a megtapasztalója, sokkal inkább, mint bármely más nem-emberi, nem-fizikai tapasztalat a többi világban.
Most akkora fókusz van a tapasztaláson, és hogy hogy jöjjünk ki belőle, hogyan menjünk át rajta úgy, hogy minél többet értsünk meg abból, hogy “Ki vagyok én?”
Vegyünk erre egy jó mély levegőt.
“Ki vagyok én?”
Ősrégi kérdés. Filozófusok, metafizikusok, papok azóta is ezekre a kérdésekre próbálnak választ találni, hogy “Ki vagyok én? Kik vagyunk mi? Mit keresünk itt? Hogy van ez az egész kitalálva? Ki találta ki? És mi az egésznek a lényege, a célja?”
Úgyhogy az egész élet erről szólt, hogy “Ki vagyok én?”
És végül mások bevonása is, hogy másokkal együtt tapasztaljunk, általuk, hogy más lélekkel rendelkező lények legyenek a tükreink, ez is mind azért volt, hogy választ találjunk arra a kérdésre, hogy “Ki vagyok én?”
“Ki vagyok én?” – olyan gyönyörű kérdés. És bizonyos értelemben tragikus is. Mintha egy újfajta Shakespeare-i darab volna, Ki vagyok én?
Vegyünk erre egy jó mély levegőt. Egy jó mély levegőt.
És most szeretnék egy kicsit visszatérni, ahogy ebbe belementünk.
(a zene elhalkul)
Embernek lenni
Az identitásról fogunk beszélni, de előtte még szeretnék egy kicsit arról is, hogy mi az ember szerepe itt a Földön. Idejöttél, fizikai testet öltöttél, ami elég idegen, elég furcsa. Tömeget és anyagot öltöttél magadra. Lekorlátoztad az érzékeidet az öt emberi érzékre plusz az elmédre. Szóval mindezt felvállaltad, és idejöttél emberként tapasztalni, mélyen bele a teremtésedbe. Mert ez a te teremtésed.
Néha az az érzésed, hogy “Hát, azért ez nem csak az enyém, mert ez egy közös tapasztalás”, de nem, ez csakis a te tapasztalásod. Ott az illúzió, hogy megosztod ezt másokkal – “Mi itt mindannyian együtt vagyunk ezen az úton, ezen a bolygón, mind emberek vagyunk” – de végül is nem, mert ez egy nagyon személyes tapasztalás a Földön.
Az angyali energiáidat ebbe a fizikai testbe öntötted, és akkor, amikor először jöttél a Földre, volt egy tudása az Arkangyali Rendeknek, az angyali lényeknek, akik ezt az egész Föld-koncepciót kitalálták, arról, hogy annyira belemerültök majd ebbe a sűrűségbe, és annyira sűrítettek lesztek meg annyira bele lesztek nyomva ebbe a nagyon sűrű valóságba, hogy elfelejtitek, hogy kik voltatok, honnan jöttetek, és lehet, hogy soha többé nem fogtok visszatalálni.
És akkor kitalálták a halál koncepcióját, hogy “Vezessük be akkor a halált is, hogy odamész, éldegélsz emberként, megtestesülsz a biológiába, aztán meghalsz. És akkor visszajössz erre az oldalra és újra egyesülünk és újra emlékezni fogsz.” És akkor belekerült a halál is az emberi tapasztalásba.
Nagyszerű ötlet volt. Mert így ki tudnak szedni onnan, mert másképp nagyon el tudnál tévedni abban az egészben. De ez a valóság és ez a gravitáció annyira nehéz, hogy egyedül a halál nem szedett ki belőle. Volt néha az életeid között olyan, hogy meghaltál és vissztértél a másik világba. És azt mondtad, “Azta, ez nagyon vagány volt, de azért durva is.” Megtanultad, hogy milyen belefolyni a biológiába, ezt is azért, hogy jobban megértsd, “Ki vagyok én?” Csak aztán, ahogy ott ünnepelted a visszatérésed a többi angyal között, egyszer csak eltűntél. Visszatértél a Földre. Vissza egy új inkarnációba, mert a gravitáció annyira erős és annyira vonzó volt, hogy azonnal visszarántott.
Az angyali lények meg mind ott voltak körülötted és ünnepeltek, majd hirtelen, “Hova a francba tűnt?” Eltűntél. Vissza a Földre. Vissza egy újabb inkarnációba. Úgyhogy még a halál kapcsolója sem lett elég hatékony, így újra és újra inkarnálódtál, újabb és újabb életekbe, hogy választ kapj a kérdésre, hogy “Ki vagyok én?” Nem büntetés és nem is ítélet volt az, hogy ide gyere. Nagy bátorság kellett hozzá – sok-sok, khm, sok, nagyon sok bátorság – hogy inkarnálódj újra és újra, és hogy teljesen elfelejtsd, hogy miért is jöttél ide.
A 2000, 5000, 10.000 évvel ezelőtti inkarnációknak a leghalványabb fogalmuk sem volt arról, hogy miért és hogyan jöttek ide. Néha beszélgettek róla, de igazi filozófia meg vallás, mint amilyen ma, csak úgy körül-belül 5000 éve van. Azelőtt nem volt. Csak érzékelted a körülötted lévő anyagi világot, de sokat nem gondolkodtál azon, hogy “Honnan jöttem? Miért vagyok itt? Mi a célja ennek az egésznek?” Csak a túlélés volt. Nem igazán volt időd egyéb dolgokon gondolkozni.
Úgyhogy éldegélsz emberként, megalkotod a különböző identitásaidat, életről életre, de ha visszanézel az előző életeidre – lehet, hogy különböző nemeid voltak, a bolygó különböző részein laktál, különböző kultúrákban, különböző gondolkodásban, különböző intelligenciával, különböző készségekkel – de látni fogsz valami közöset mindezekben. Ugyanarra az identitásra rakódik minden, életről életre. Igen, különböző nevek alatt, lehet, hogy különböző nemekben, de még mindig arra a kérdésre keresve a választ, hogy “Ki vagyok én?” Még mindig építed az identitásodat és hordozod életről életre.
És amúgy a legtöbb ember nem igazán ugrál másfelé. Úgy értem, az életei között. Nem születik más családba. Ugyanabban marad. Nem megy el a világ különböző pontjaira. Nagyjából ugyanabban a kultúrában marad. Ahogy már mondtam, a legtöbb ember az előző életéből ismert helyek 50 km-es környezetébe térnek vissza, ugyanabba a családba, ugyanazok közé a figurák közé, ugyanazzal a karmával. Ha emlékszel, a latin “identitás” jelentése “azonos”. És pontosan ezt kapod, azonosságot.
Ez nem egy rossz dolog, mert bizonyos értelemben lehetővé teszi, hogy igazán kifejleszd magad, és hogy igazán megértsd magad. Mert még ha nem is emlékszel egyik életedtől a másikig, vannak dolgok szó szerint a DNS-edben, az Akashádban, ami segít emlékezni mélyen belül arra, hogy milyen voltál, az identitásodra, amelyet építettél, amit fejleszteni próbálsz.
Úgyhogy, mondom, nagyjából öntudatlanul mész át ezeken az életeken, különböző identitásokat, különböző életeket tapasztalva. De útközben valami történik. Eleged lesz az azonosságból. Ki akarsz törni. Ösztönösen tudod, hogy több minden van. Tudod, hogy van még valami, és közben, kb. három vagy öt élettel ezelőtt, valami történt és azt mondod, “Ki kell törnöm ebből.”
És akkor azon a csodálatos, nagyszerű napon, felöltesz egy új szerepet, egy új identitást. Keresővé válsz. A Kereső. Most már az identitásod része, a “Ki vagyok én?” felfedezésének része. De most már a “Kell lennie valami többnek” keresője is vagy. Lehet, hogy felöltöd a leplet és szandált és elindulsz keresni, ahogy Kuthumi is tette, de te most a Kereső vagy. És ebben a szerepben is eltöltöttél már sok életet.
Annyira beléd ivódik ez a dolog, hogy most már a Kereső az identitásod része. A Kereső spirituális, vallási vagy metafizikai. A Kereső mindig olyan kérdésekre keresi a választ, amelyeket a többiek fel sem tesznek. Mindig keres és mindig kutat. Odáig elmenően, hogy ha belebotlanál a válaszba, akkor is azt mondanád, “Ó, nem, nem, nem. Odakint kell keresnem. Muszáj tovább keresnem, kutatnom.”
Ez nem baj – mindannyian ezt csináljuk, én is ezt csináltam több életen keresztül – mert visz tovább és nyitottá tesz az új lehetőségekre. És már nem ugyanaz a régi identitás. Valami újat keresel, és ebbe az új Kereső identitásba is ugyanúgy beleragadsz, mint az előzőbe.
Csak annyi különbséggel, hogy Keresőként már le is tagadod ezt, hogy “Nem, mert én keresek. Keresem az élet értelmét. A válaszokat keresem. És azt, hogy ‘Ki vagyok én?’ Úgyhogy nem, nem ragadtam bele egy identitásba.” Pedig de. Tényleg beleragadtál. Elég jó identitás-csapda, mert van egy bizonyos fokú igazságtartalma, “Kereső vagyok. A nagy kérdésekre keresem a választ.” Meg van egy bizonyos fokú komfort is, hogy “A világ többi része öntudatlan vagy alszik. Én Kereső vagyok.” De ez még mindig egy identitás. Egy szerep.
Egy olyan szerep, amit már néhányatok igazán tökélyre vitt a sok különböző csoportban, a sok különböző filozófiában meg vallásban, aminek tagja voltál, meg minden. Tényleg jó lettél ebben a kereső szerepben. De alatta van még valami, ami kopogtat, és azt mondja, “Oké, most már vége ennek a feladatnak is.” Csak egy szerep lett, a tudatosság egy arca, de már csak egy szerep. Egy újabb identitás.
Egész megnyugtató szerep, bizonyos értelemben. Értelmet ad az életednek, van miért felkelni reggel. És ad egy bizonyos érzést… nem feltétlenül felsőbbrendűség, de a többiektől különbözőnek érzed magad, mert “Én Kereső vagyok, a többiek meg nem. Nagyobb tudatossági szinten vagyok náluk.” De még egyszer, legyünk csak őszinték. Ez is csak egy identitás.
Úgyhogy most arra kérlek, érezz bele ebbe a Keresőbe, ebbe a Kereső szerepbe, amit játszottál, ítélkezés nélkül. Ez nem egy rossz dolog. Valójában egy elég csodálatos dolog. És értékelted is magad emiatt a szerep miatt. De mégis csak egy identitás. Ugyanaz.
Érezzünk bele ebbe egy kis zenei aláfestéssel.
Elengedni
Á, ez a Kereső imádja a kutatást.
(elkezdődik a zene)
És a poén az benne, hogy valójában nem is kell neki a válasz.
Nem, mert a kérdés kell. A kérdéseket akarja, nem a választ, mert ha azt akarná, ha a Kereső akarná, már megtalálta volna. De te beleakadsz ebbe az identitásba, és ez kényelmes.
Elég jó magyarázatot ad a történésekre. A Keresőhöz hozzátartozik az is, hogy nem engeded meg magadnak a bőséget. Ez a Keresők egyik ismertetőjegye, “Nem élek bőségben. Nem kapcsolódom jól másokhoz. Nem vagyok tömegember. Kereső vagyok.” Ezt a karaktert hozza létre, ezt a szerepet, identitást, a Keresőét.
Nem mondom, hogy ez baj. Szórakoztató volt. A legszórakoztatóbb életeim közé egy-egy Kereső identitású életem tartozik. Feljogosított arra, amit a legtöbb ember nem engedett meg magának, a kérdések feltevésére, hogy más legyek, hogy morfondírozzak egy csomót, hogy sok nehéz szertartást, meditációt csináljak, mert hát “Én Kereső vagyok. Elég becsületes is, de én egy Kereső vagyok.”
Úgyhogy igen, elég szórakoztatóak voltak, de végül, hát, érezz bele a Kereső identitásba. Ne egy specifikus életbe, hanem ebbe az általad megalkotott identitásba.
A Kereső a könyvekről beszél, amiket mind elolvasott, meg a sok életről, amit kolostorokban meg szentélyekben töltött.
A sok rituáléról, amiket az idők során megcsinált.
Azokról a technikákról beszél, amelyeket megtanult – Kwan Do Wan (nevet) – bármi is az, lehet az valami új technika is egy új gurutól vagy mestertől.
A Kereső elég jó abban, hogy megmondja másoknak a tutit. Tudod, honnan lehet tudni, hogy valaki Kereső? A beszélgetés első két percében elmondja neked. (nevet) Azonnal el fogja neked mondani.
Nem akarom negatívnak beállítani. Csak humoros akarok lenni, mert mind voltunk már ott. Mind jártunk már ebben a cipőben.
A Kereső el fogja neked mondani, hogy hány szellemi vezetője volt már. Elmeséli a testen kívüli élményeit, a földönkívüliekkel meg minden. Elég vicces.
És mondom, mindannyian voltunk már ebben a cipőben, de ideje továbblépni. Hacsak nem szeretnél még tovább keresni. Rajtad áll.
Ha készen állsz beteljesülni, remek, ezért vagyunk itt. Ha szeretnél még tovább keresgélni, van elég hely, ahová menni tudsz, hogy a kérdésekkel segítsenek, nem válasszal.
Úgyhogy érezz bele ebbe a Kereső identitásba. Nem csak ebből az életedből ismered. Már veled van egy ideje.
(szünet)
Ó, nagyon sok mesélnivalója van ám. Igen, rengeteg sok sztorit tudna mesélni. Valószínűleg sokkal érdekesebbeket, mint a tipikus emberi hétköznapok történetei. Megérzés alapján élni. Sok egyedüllét is van a Keresők történeteiben. Sokszor voltál egyedül, sokszor szándékosan. Máskor meg azért nem akart veled senki szóba állni, mert tanító jelleggel beszéltél. De szeretem a Kereső identitást… miután elengedtük.
Mert különben olyan, mint egy börtönbüntetés. Sosem találod meg a választ, sosem találod meg a szivárvány alapját. A keresés lesz a lényeg, nem a válasz.
Azért hozom fel mindezt, mert tudom, hogy sokatoknak már elege van ebből. Már szinte haragszotok a Kereső identitásotokra. Mert hova vezetett? Egy csomó tapasztalásba, persze, de valójában hová? Valóban előbbre tartasz, ami a válaszokat illeti? Vagy csak még több kérdésed van?
Tudod, ebben jó igazán a Kereső, hogy még több kérdést tegyen fel. Miért? Hát, mi tartja fenn az utazást? Ez tartja fenn a keresést, az identitást.
De most elértél egy pontot abban, amit csinálsz, amit közösen csinálunk, ahol azt mondod, ideje elengedni most már minden identitást. Ez nem az egó legyőzése. Mert nem azt mondjuk, hogy “Le kell győznünk az egót, az emberi személyt.”
Ennek pont az ellenkezője. Megtiszteljük azt a sok identitást.
Tudod, olyan érdekes, mert ahogy most itt ülünk, az előző életeid épp újraírják a történetüket. Változik a nézőpontjuk és most már másképp látják.
Szó szerint megváltozik az idővel és térrel való kapcsolatuk, ami eddig a valóságuk volt. Megváltoztatja a mezőjüket. És teljesen átírja a történetüket.
Ez ellentmond a tudománynak, még a kvantumfizikának is, és mégis ez történik. Identitás-változáson és -elengedésen mennek most keresztül. Nem mintha ezt választották volna, mert nem is igazán értik, hogy most mi történik. Ez a te választásod következménye. Mert a lelked arra vágyik, hogy elengedje az identitásokat.
Az emlékek mindig megmaradnak majd, valahol az Akashában, de néha még az emberi elmében is. Mert az emlékek nem törlődnek ki. Nem, egyáltalán nem. De a sztori újraíródik. A sztori megváltozik.
A sztori most már a válaszokról szól, nem a kérdésekről. A sztori most már a megvalósulásról szól, nem a keresésről.
Vicces, mert ők megcsinálják amiatt, amit te választottál, amit te engedtél meg, és mégis te vagy az utolsó, aki megteszi. “Vigyáznom kell erre az identitásra, mert ez az, amitől megvalósul az egész. Emiatt tudják az előző életeim átírni a sztorijukat.”
Ez az identitás a nagy spirituális ragasztó, hogy úgy mondjam. Irányítja ezt az egész spirituális, metafizikai keresést. Ha nem lenne ez a mostani identitásod – a Kereső és a Spirituális Lény – ha nem lennének, akkor “minden összeomlana”, gondolod. “Minden összeomlana. Meg kell tartanom a spirituális identitásomat. Az a legfontosabb. Mert ez teszi lehetővé a változásokat. Ez teszi lehetővé a személyes megváltást, majd talán az egész bolygó megváltását is.”
Úgyhogy van ez a spirituális identitás. Nem számít, hogy mi a dogmája. Nem számít, hogy vallásról beszélünk vagy szektáról vagy a Bíbor Körről. De ez az identitásod, a Spirituális Lény.
És még egyszer, ezt nem azért mondom, hogy negatív legyek, hanem hogy felhívjam rá a figyelmet, tudatossá tegyem, hogy tudd, mit csinálsz. Nem rossz, de ugyanaz. Azonos. És lehet, hogy ideje továbblépni.
Úgyhogy most ideértünk, ehhez az értékes, törékeny, érzékeny elengedés-időszakhoz. Nem legyőzés. És egyáltalán nem széttörés. Identitás elengedés, az identitások felszabadítása. Persze ez pánikot kelt meg szorongást, mert azt hiszed, hogy ha nincs identitásod, amivel azonosulj, akkor nem is létezel.
Minden szétesik. Minden, amiért annyit dolgoztál az utóbbi pár életben a Kereső identitásoddal, ami aztán egy nagyon spirituális, metafizikus identitássá vált, mindez most szétesik.
Ezért megváltás. Mert nem esik szét. Hanem hirtelen minden egy örömteli fordulatot vesz.
Az identitáshoz való ragaszkodás elengedése nem a megtagadásuk. Ennek pontosan az ellenkezője. A megtisztelésük. “Ezeket az identitásokat én hoztam létre. Tapasztalásokra használtam őket. De még mindig szükségem van-e ezekre az azonosulásokra ahhoz, hogy megértsem, ki vagyok én? Vajon van-e még szükségem ezekre a szűk meghatározásokra? Az identitásra, amelyet fejleszteni és tökéletesíteni próbáltam, javítottam, ahol szükséges volt, és ami meghatározta azt a sok tanulást, olvasást, tanításokra járást”, tulajdonképpen azt, hogy hogyan sminkeld ki az identitásodat, hogyan ragaszd meg az összetört részeket, hogyan javítsd meg, hogyan tartsd fenn, hogyan töltsd fel még több energiával, hogyan tedd nagyszerűvé, hogyan magasztald.
És aztán rájössz, hogy azonosultál. Azonos. Ez is egy identitás. Csak ennyi.
És így jutunk el erre az érzékeny pontra, amikor azt kérdezzük, “Elengedhetem-e vajon ezt az identitást?” És nem úgy, hogy újabb, Elengedő identitást építek, mert erre hajlamos az ember, hanem valóban elengedni, felszabadítani.
És tudod, ez nem olyan nehéz. Csak annyi az egész, hogy elengeded, ha lehet, még egy élő példát is tudunk mutatni, mert itt van a kedves Belle. Belle most épp elengedésben van. (Belle-re mutat a kamera, a kutyusra, aki a hátán fekszik és mind a négy lába az ég felé mutat).
Láthatod, hogy milyen ez. Csak hátradőlsz. Sebezhetővé teszed magad. Az égre emeled a lábaid és elengedsz. És miközben elengedsz, kapsz is valamit. Elengeded a régi identitásaidat, és cserébe megkapod a valódi Énedet, akinek nincsenek identitásai és akinek szüksége sincs identitásokra.
Vegyünk erre egy jó mély levegőt.
(megáll a zene)
Most itt az idő megtisztelni az identitásodat, azt, aki most vagy. Hogy igazi legyél, hogy önazonos és őszinte legyél.
Nem kell negatívnak vagy ítélkezőnek lenned, hanem csak egyszerűen azt mondod, “Milyen identitást építettem? Hogyan függ össze a Kereső és a Spirituális bennem? És hogyan használtam ezt arra, hogy a mostani identitásomat felépítsem? Hogyan próbáltam ezt az identitást megjavítani, állandósítani? Miket tettem mostanában ennek érdekében? Mint az Allatone-nal, amikor ennek az identitásnak megfelelően próbáltam teremteni?”
Most nézz rá erre az identitásra és nevess rajta – pozitív értelemben, ne kinevesd, csak vele együtt nevess – humorosan, hogy “Huh, wow, micsoda őrület. Teremtettem egy identitást. Egy bizonyos korban, egy bizonyos kultúrában, bizonyos műveltséggel és tehetséggel rendelkezem. Spirituális Kereső vagyok. Bizonyos mértékű bőségben és egészségben élek.” Mert ezek mind az identitáshoz kötődő elemek.
De ha képes vagy azt mondani, “Ezt az identitást már kitapasztaltam. Nagy része identitás építés volt, de tapasztalat is. De most már készen állok, vagyok annyira vakmerő, hogy készen állok elengedni ezt. Minden identitást, az összes eddigi életemből, minden tapasztalattal együtt. Tényleg készen állok? Vagy még megtartanék belőle néhány részt, néhány darabkát? Még mindig szükségem van arra, hogy a létezésemet egy identitás által értelmezzem? Vagy készen állok a következő szintre lépni?”
Már tudod is a választ. Ezért vagyunk itt.
Ez ijesztő, mert egy részed azt gondolja, “Kell, hogy legyen valamilyen identitásom. Meg kell tudjam mondani, hogy ‘ez vagyok’ vagy ‘az vagyok’ ahhoz, hogy a mindennapjaimban funkcionálni tudjak. Kell, hogy legyen valami látszat-identitásom legalább, még ha csak annyi is, hogy emberként azonosítom magam.”
Erre a válasz az, hogy nem igazán. Nem szükséges, de nincs azzal gond, ha van egy rugalmas, alakítható identitásod, ami képlékeny és változni meg alkalmazkodni tud, mozogni és alakulni és nem mindig ugyanaz.
Most már készen állsz elengedni azt, ami a mankóddá vált – az identitásodat. Amit kifogásként használtál. Amit arra használtál, hogy minden figyelmedet, idődet és értelmedet beletedd, és most már készen állsz elengedni. És igen, azt is, amit az ember arról gondol, hogy “Valaminek csak lennem kell. Valamivel kell, hogy asszociáljam magam, hogy a tapasztalataim milyenségét meg tudjam határozni, mert különben semmi vagyok.” Áh, ez az, amit most fogsz felfedezni. Hogy ez így nem igaz.
Fel fogod fedezni, hogy az identitások, és főleg az emberi identitások, legyenek azok bármilyen érdekesek meg kreatívak meg ijesztőek, tulajdonképpen nagyon korlátoltak. Nincs szükséged identitásra ahhoz, hogy értsd, “Vagyok, aki Vagyok.” Valójában az identitások sokszor ködösítik és elfedik a valódi megértést.
És szeretném újra elmondani, hogy az, amit most csinálunk, az nem az identitás vagy az egó legyőzése. Van néhány olyan spirituális szabályrendszer, ahol az egót szét kell szedni, mert “Az ember szörnyű.” Nem, az ember csodálatos. Ez is tapasztalat, de végül mégis csak identitás. Úgy gondolom, úgy érzem és tudom, hogy készen állsz ezt most magad mögött hagyni.
Az “Én vagyok” Merabhja
Szóval vegyünk most egy jó mély levegőt, és menjünk bele egy merabh-ba, tegyünk fel egy kis zenét.
Tudod, ez nem egy olyan dolog, amin dolgoznod kell. Mert az identitás lenne az, aki meg akar szabadulni az identitástól.
(elkezdődik a zene)
Ez természetes. Megérkeztél a tudati és tudatossági pontra. És hirtelen, “Áh! Teremtőként képes vagyok identitásokat létrehozni. Képes vagyok létrehozni azt az identitást a testben, amelyik mozog és beszél, és amelyik tudja magáról, hogy ember, hogy nő, hogy középkorú nő, aki könyvelő. Megvan ez a képességem. Természetesen következik a teremtői minőségemből. De nem kell többé ebbe bezárva élnem.” Mert ez volt a gond.
Beleragadtál, hagytad, hogy meghatározzon, dolgozni akartál rajta, energiát pumpáltál belé, megpróbáltad megváltoztatni és közben frusztrálódtál. Ez volt az igazi gond.
Nem, az identitások nagyszerűek. És igen, lehet egyszerre több identitásod is. Tényleg lehet, és nem úgy, hogy közben beleőrülsz, mint a tudathasadásosok vagy hogy nevezik. Képes vagy identitásokat létrehozni, amelyek jönnek-mennek, amelyek abban a pillanatban, abban a tapasztalásban téged szolgálnak.
Létre tudsz hozni magadnak identitásokat, hogy lehess… hát, ezek olyanok, mint az aspektusok, de nem egészen, mert ezek integráltak. Hogy legyen egy identitásod, aki megérti a számítógépeket, aki érti a zenét, ilyesmi. Ez Teremtőként jogodban áll.
De most, vegyünk egy mély levegőt és tiszteljük meg ezt az életbeli identitásunkat is, legyen az bármi – anya, dolgozó, önkéntes, segítő.
Bármi legyen is ez az identitás – a szüleid lánya, aki keményen tanult az iskolában. Azt az identitást, aki azt gondolja, hogy elkövetett egy csomó hibát az élete folyamán. Az identitást, aki nagyon frusztrált az identitása miatt. Azt az identitást, aki csak szeretne egy új kezdetet, tiszta lappal.
Vegyünk egy mély levegőt és tiszteljük meg ezt az identitást, az ezen életbeli éned identitását. Nagyon értékes.
Nem, nem akarjuk megtagadni. Még csak meg sem akarjuk változtatni. Csak azt mondjuk, el lehet őt engedni. Lehet szabad. Nem kell azonos legyen. Nem kell strukturált legyen. Nem kell olyan legyen, amit minden nap tökéletesíteni kell.
Nem, hagyd, hogy az éned identitása most szabad legyen.
Vegyél egy jó mély levegőt.
Mindez csak egy identitás. És nincs is vele baj, amíg bele nem ragadsz a csapdába. Amikor már nem mozdul. És nem látja, hogy mennyi minden van még. Annyi minden van.
Egy részed kívánja, meg akarja tapasztalni, de te ezen az identitásodon keresztül akarod megtapasztalni. És lehet, hogy az identitásod érzi és megtapasztalja, de nem belőle jön. Nem az identitásod teszi lehetővé.
Vegyünk egy jó mély levegőt ebben a szent és fontos pillanatban, és szabadítsuk fel ezt az identitást. És tudod, egy teremtő meghatározás nélkül teremt, aztán belemegy a tapasztalásba. Majd a teremtő szabadjára engedi az összes teremtményét.
Minden teremtménynek szabadságot ad, minden életében, akkor is, ha csak az identitását használta teremtésre. Más szóval, alkotsz valamit – csészét vagy ékszert, egy festményt, vagy csak az MI-vel valamit – és azt mondod, “Nézd, mit alkottam. Ez az enyém. Ezt nem csak a kezeimmel meg a szememmel csináltam, hanem a tudatosságommal.”
És ez annyira szép. És van benne egy csomó szeretet is az iránt, amit alkottál.
Néhányan csodálatos dalokat alkottatok az MI segítségével. És sokan úgy gondoljátok, “Hát, ez csak az MI.” Nem, nem. Az alkotó te voltál. Vannak eszközeid, mint az MI, amelyek megkönnyítik, de te vagy az alkotó és szereted azt a dalt. Újra és újra lejátszod magadnak, és szereted, mert végtére is ez a saját szépséged tükre, a belső dalod.
De aztán ahelyett, hogy felgyűjtenéd és megőriznéd és védelmeznéd, az igazi teremtő szabadjára engedi és azt mondja, “Allatone. Teremtek. Megteremtettem, majd elengedem az alkotásaimat.”
Hogy miért tenne ilyet egy teremtő? Miért fogná a teremtő az alkotásait és engedné el?
Egyrészt mert így már mehet és betöltheti az egész meződet, az egész lelkedet. Már nem figyeli és kontrollálja az ember. Már betölti az egész lényedet.
Másodszor, így nem ragad le. Még mindig a tiéd, igen, de már nem az ember kontrollálja. És így nem ragad le.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek odaadod. Az egész lényeden belül engeded szabadjára. Ezért. Ezért adsz szabadságot a teremtményeidnek.
Elég könnyű az identitásokba beleragadni, de most már itt az idő szabadjára engedni őket – hogy fejlődhessenek és a lelked egészével rezonáljanak.
Nagyon könnyű beléjük ragadni. Vannak színészek, filmszínészek, akik beleragadnak egy-egy szerepbe. Heath Ledger játszotta a Jokert a Batmanben, nagyon belemerült és rengeteg időbe és terápiába került neki elengedni ezt a szerepet. Te is ezt teszed az identitásaiddal. Annyira berögzülnek, hogy elfeledkezel magadról.
Vagy Jim Carrey, aki Andy Kaufman szerepét játszotta az Ember a Holdon-ban – annyira belemerült, hogy szinte elfelejtette, ki az a Jim Carrey. Te, mint Teremtő, mint lélekkel rendelkező lény, annyira belemerülsz az identitásodba, hogy könnyen elveszel benne.
És most itt vagyunk. Ahogy olyan elképzelésekről beszélünk, mint az Allatone, meg az MI tükör, mezőkről meg ilyensmikről beszélgetünk, és itt az idő megtisztelni az identitásodat, az embert, aki ebben az életedben voltál és elengedni.
Tiszteld meg. Ó, mennyire jól szolgált téged. Mennyire a részeddé vált, és most engedd el. És ne próbálj meg új identitást létrehozni. Egyáltalán. Nincs rá szükséged.
Tudod, amikor ez a kérdés feltevődött, hogy “Ki vagyok én?”, olyan útra terelt, ami megteremtett egy egész kozmoszt, egész eonokkal, és végül ide hozott. És végül elérsz erre a pontra, ahol a kérdésre, hogy “Ki vagyok én?” egyszerűen azt tudod mondani, hogy “Vagyok.”
Ennyi az egész. “Vagyok.” Ehhez nincs szükséged identitásra.
“Vagyok, aki Vagyok. Az összes identitás, az összes tapasztalat, az összes sztori, amit megalkottam. Vagyok, aki Vagyok.”
“És igen, rengeteg sok identitásom volt. Sok-sok jelmezt hordtam már” metaforikusan. “Annyi mindent kipróbáltam, de végül is, Vagyok, aki Vagyok. Mindez a dolog vagyok, minden karakter, minden identitás, de már nincs szükségem rájuk. Már nincs szükségem rájuk az önmagam meghatározásához. Szükségem volt rá, de már nincs.”
Ez a szabadság. “Én vagyok.”
Nem az, hogy “Én egy nagy Mester vagyok. Egy csodálatos ember vagyok.” Semmi ilyesmi. Csak “Én vagyok. Vagyok, aki Vagyok. Létezem. Mindezek az identitások, mindez a tapasztalat már szabad. Van történetük. Sok mindenen keresztül vittek, de már egyik sem határoz meg engem. Már egyik sem menedzsel, szabályoz vagy vezet engem. Már nem vagyok benne a karmában, amelyet az identitások teremtenek. Csak egyszerűen – Vagyok.”
Ez egy meghatározó pillanat, identitás nélkül, amikor hirtelen egy csendes pillanatban felismered, hogy valójában sosem volt szükséged ezekre az identitásokra. Szórakoztatóak voltak, de sosem volt rájuk szükséged.
Van egy beépített tudás, aminek nincs szüksége identitások felépítésére, nincs szüksége a sztorikra, a struktúrákra és az identitás korlátaira. Egyszerűen csak “Vagyok”.
Mondhatod úgy is, hogy minden identitás vagy egyszerre, és egyik sem köt. Minden potenciál, és nem korlátolt.
Úgyhogy álljunk meg itt egy pillanatra. Vegyünk egy mély levegőt.
“Ki vagyok én? Vagyok.”
És most engedd szabadon azt az identitást, akiről azt hitted, hogy te vagy.
Nem volt hamis, csak nagyon-nagyon korlátolt. És most itt az idő a teremtőnek, neked, hogy áldd meg és engedd szabadon. És csak egyszerűen “Vagyok. Létezem.”
(szünet)
Egy nagy váltás történik most meg.
(szünet)
Nem az identitások eltűnése, hanem mondhatjuk úgy is, hogy egy újratervezés, egy elmozdulás, az energiák újrahangolódása, amikor ezek az identitások nincsenek többé rögzítve. Már nem határoznak meg téged.
Van egy gyönyörű szabadság abban, hogy csak “Létezem.”
Amit kifejezhetsz ilyen furcsán is, hogy ez a végső identitás. De ez már nem identitás. Ez már nem azonos.
“Vagyok.” Hatalmas szabadság van ebben.
Ne gondold túl, kérlek. Néhányan érzitek a fogaskerekeket a fejetekben, ahogy nyikorognak. Csak vegyél egy jó mély levegőt és engedd, hogy érezd.
Meg fogod látni, hogy ahogy megyünk bele az Új Érzékelésbe, a Szeretet 2.0-ba, nagyon nehéz lesz, ha az entitásodat küldöd be, hogy csinálja meg – az identitás entitásodat. Ha odaküldöd a mostani identitásodat, hogy “Ok, menj és fedezd fel az Új Érzékelést. Menj, fedezd fel a Szeretet 2.0-t.” akkor az nagyon nehéz lesz. Mert nem fogja tudni megcsinálni. Mert túl szabályozott, túl rögzített hozzá.
De ha csak egyszerűen az “Én vagyok”, aki lehetővé teszi a tapasztalást az emberen keresztül, és aki nem kell, hogy túlidentifikált legyen, akkor – akkor – elkezded érezni és megtapasztalni az Új Érzékelést és a szeretet egy teljesen új módját.
Vegyünk egy jó mély levegőt, ahogy szabadjára engedjük ezt az identitást.
Megtiszteljük, kicsit nevetünk vele, mondjuk úgy, hogy “Itt az út vége. Itt az idő, hogy szabadon engedjelek. Itt az idő, hogy megszabaduljak a régi identitásaim bilincseitől és csak Legyek.”
“Ki vagyok én? Vagyok.” Ennyi. Bumm.
Vegyünk egy jó mély levegőt… egy jó mély levegőt.
Egy jó mély levegőt, ahogy a Shoud végére érünk. Vagyok.
És ezzel, kedves Shaumbra, emlékezz, hogy minden rendben van a teremtés egészében.
Vagyok, aki Vagyok.
Köszönöm.
҉
Fordította: Makkai Bogyó Kinga
Ha úgy érzed, hogy amit kaptál, érték volt számodra, és szeretnéd ezt honorálni, lehetőséged van adománnyal támogatni a munkámat:
Makkai Kinga • INGBROBUXXX • RO53 INGB 0000 9999 0771 3494
