Új Érzékelés Magazin, 2026. Szeptember 30. Geoffrey Hoppe cikke
Morajlás a megszokott mögött
Mostanában észrevettem valamit. Amikor a Shaumbrával, a családdal vagy barátokkal beszélgetek, de akár egy bolti szóváltásban is, van egy döcögés. Ez néha aggodalomnak érződik. Néha csak túl védekezőnek tűnnek az emberek, hogy még egy kis dolog, és betelik a pohár.
A felszínen az élet megy tovább. E-mailekre válaszolunk, bevásárolunk, betervezzük a következő hónapunkat. És mégis, mintha mindez alatt lenne egy morajlás. Nehéz rámutatni. Ha megkérdezel valakit, hogy mi a baj, lehet, hogy ad egy tökéletesen érthető magyarázatot, de úgyis marad egy érzés, hogy ez nem teljesen fedi a valóságot.
Én is érzem. Egy hét után úgy döntöttem, leírom. Lehet, hogy te is érzel valami hasonlót. Nem kérdőívezek és grafikont sem hoztam a világszerte észlelhető szorongásról. Csak megosztom, hogy mit vettem észre és mit értek meg ebből. Ami többször feljön az az, hogy mintha nehezebb lenne megtalálni a megszokott kapaszkodókat. Amiben eddig megingathatatlanul hittünk, az most tele van kérdőjellel. A szerepek, amelyek eddig célt adtak nekünk, már nem annyira komfortosak. A jövőbe tekintve egyre nehezebb látni magunkat benne.
Ez egy nagyon személyes bizonytalanság. A kormányváltásról könnyű beszélni, de a dolgok akkor lesznek nagyon érdekesek, amikor a leváltandó rendszer a sajátunk, ami eddig a mindennapokban segített. Úgy gondolom, hogy ez hozzájárul a kényelmetlenség érzéséhez. Elméletben akarhatjuk a változást, sőt, örülhetünk is neki, mégsem esik jól, amikor megérkezik a nappalinkba.
Számomra magyarázattal szolgál a Mennyei Kereszt. Érzem, hogy több fény van a Földön, és ezzel együtt több tudatosság is van, akár arra nézve, hogy hogyan éltünk eddig itt a Földön. Néhány része gyönyörű, de van olyan is, amiről nem is értjük, hogy eddig hogyan tudtuk normálisnak elfogadni.
Mint amikor felkapcsoljuk a villanyt egy ismerős szobában. A bútor ugyanott van, csak most már látod, hogy mit kerülgettél eddig, mi az, amit csak megszokásból tartottál meg, cuccok gyűltek fel a sarkokban, és mi lenne az, amit szívesebben néznél helyette. Ebben már van lehetőség. De közben lehet egy olyan érzés is benne, hogy “Ó, basszus. Most ezzel is foglalkoznom kell.”
Én úgy látom, hogy sokunkkal ez történik most. Olyan hitrendszereket és kötelességeket kezdünk megkérdőjelezni, amik eddig kérdésen kívül álltak. Rájövünk, hogy mennyi mindent tettünk csak azért, hogy elismerést kapjunk vagy hogy elkerüljük a bajt. És még amikor készen is állunk a változásra, meglepően nehéz lehet a régi ismerős berendezkedéseket elengedni.
Aztán ott van a technológia. Az MI-ről való beszélgetésekben hallok lelkesedést is, de valós aggodalmat is. Én pont csodálatos lehetőségeket látok a vele való munkában, de meg tudom érteni azt is, aki nem találja a helyét egy olyan világban, ahol folyton változtatják a követelményeket.
De én sokkal szívesebben beszélgetek ezekről a kérdéskörökről, mint hogy az emberiség végét gyakoroljam. Arra is megvannak a megfelelő helyek, ahol drámai zene kíséretében arra kérnek, hogy iratkozz fel. Azt sem akarom, hogy ezt a kényelmetlen érzést egyszerűen egy megnyugtató spirituális magyarázattal és egy legyintéssel elintézzem. Néhány ember, aki fontos a számomra, nehéz helyzetben van. Azon kapom magam, hogy szívesen elvenném a fájdalmukat, hogy jobban legyen. Egy reménykeltő kép, hogy merre tartunk, még nem tünteti el ezt a fájdalmat.
Ahogy az sem, hogy minden nehéz helyzethez hozzárendelünk egy nagy metafizikai magyarázatot. Néha a legszeretetteljesebb dolog, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk őket, esetleg segítünk valami gyakorlati dologban vagy csak tartjuk a kapcsolatot velük. A tudatosságról való beszélgetésekben igenis helye van az emberi gyengédségnek is.
A Shaumbra számára szerintem most az az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyi figyelmet szentelsz a körülötted lévő kényelmetlenségekre. Elég csábító a napodat eltölteni ott, amit mi tömegtudatnak nevezünk. Annyi mindenre kell előre gondolni, annyi félelemmel kell számolni, és mielőtt észrevennénk, elfelejtjük, hogy mi az, amit szerettünk csinálni, mielőtt felléptünk a netre.
Észrevehetjük, hogy hogyan éreznek mások anélkül is, hogy át akarnánk venni a terheiket. Megfigyelhetjük a saját reakcióinkat anélkül, hogy azonnal eldöntenénk, hogy most valami szörnyű fog következni. Az érzések megérdemlik a figyelmünket, de nem kell, hogy előrejelzésként értelmezzük őket.
Itt térek én vissza az “Én vagyok. Létezem.”-hez. Van ebben valami csodálatosan egyszerű. Egy pillanatra nem akarom meghatározni, hogy merre tart a bolygó. Itt tudok lenni a saját életemben és meg tudok engedni egy könnyed lélegzetet.
Az utóbbi időben, amikor megtaláltam ezt a kis egyensúlyt, megengedem magamnak, hogy teret adjak a bölcsességnek. Veszek egy mély levegőt és megengedem a bölcsességemnek, hogy előtérbe kerüljön. Abban a pillanatban semmit sem kell kitaláljak, erőltessek, sem rendezzzek. Nem kell tudnom, mit fog mutatni a bölcsesség. Egyszerűen csak megengedem anélkül, hogy utána csekkolnám, hogy mi változott. Van valami csendesen figyelemreméltó abban a kis szünetben. És közben gyakran rájövök, hogy van egy könnyedség vagy tisztánlátás, ami előtte nem volt ott.
És akkor már meglátom azt, ami valóban igényli a figyelmemet. Néha lehet ez például egy nehéz beszélgetés vagy hogy segítséget kérjek. Máskor lehet az, hogy távolodjak el egy kicsit a képernyőtől, sétáljak egyet vagy élvezzem a vacsorát anélkül, hogy meghívnám a világ összes problémáját az asztalhoz. Az önmagunkhoz való visszatérés néha nagyon hétköznapi dolgokban nyilvánul meg. És kérlek, adjunk időt az örömnek is. Nem kell megvárnunk, amíg lecsendesedik a világ, hogy eltöltsünk egy szép délutánt. Mire odaérnénk, a bor kifutna a szavatosságából.
Hiszem, hogy van egy szépség abban, ami most bontakozik ki. Látom a lehetőségét annak, hogy az emberek szabadabban éljenek, a régi félelmek és az örökölt korlátok nélkül. Látok teret a kreativitásnak, pedig még alig vettük ezt észre. A kiemenetel pedig attól függ, hogy mit kezdünk ezekkel a lehetőségekkel. Az, hogy több fény van, több lehetőséget ad a kezünkbe, de még mindig nekünk kell eldöntenünk, hogy mit választunk az életünkben.
Részben ezért vagyunk itt és most a Földön szerintem. Évekig beszéltünk a tudatosságról és a változásról. Így most saját tapasztalatunk van arról, hogy olyan időkben élünk, ami megkérdőjeleztet velünk mindent, ami addig magától értetődő volt. Vannak napok, amikor ezt lenyűgözőnek érzem. És vannak olyan napok is, amikor szinte rettegek. De minden nap csodálkozom azon, ami most történik.
Ha te is érzed ezt a morajlást a megszokott mögött, az első könnyítő tényező lehet egyszerűen csak ennek a kényelmetlen érzésnek a megnevezése. Nem kell mindent ma este megoldanod. Még mindig itt vagy egy élvezhető életben, olyan emberekkel körülvéve, akikkel ezt megoszthatod.
Továbbra is törődni fogok a körülöttem lévő emberekkel, továbbra is foglalkozni fogok azokkal a dolgokkal, amelyek érdekelnek, és megpróbálom emlékeztetni magam arra, hogy az én életem is érdemel ennyi figyelmet. Szeretném, ha lenne kapacitásom odafigyelni ennek az időszaknak a szépségeire.
És közben szeretnék néhány könnyű délutánt is.
