BÍBOR KÖR ANYAGOK
A nagyszerű ÉS sorozat
5. SHOUD – ADAMUS SAINT-GERMAIN közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
2026. FEBRUÁR 7.
www.crimsoncircle.com
Hagyd, hogy utol érjen
ADAMUS: Vagyok, Aki Vagyok, Adamus a Szuverén Birodalomból. (a közönség tapsol) Köszönöm! Váratlan taps.
LINDA: Megérdemled.
ADAMUS: Köszönöm, köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm mindenkinek, shaumbrák a világ minden tájáról!
Nagyon különleges napunk van ma. De mielőtt továbbmennénk, először is: Boldog Valentin-hónapot! Ez valójában sokkal inkább a Shaumbra hónapja, mint bárki másé. Tudom, hogy a Valentin-nap – itt az Egyesült Államokban és Észak-Amerikában – amolyan „Hallmark-nap” – marketingfogás, hogy minél több képeslapot adjanak el. De mi már túlléptünk ezen. A Valentin-nap most már a szeretet és szerelem hónapját jelenti, és a Shaumbra számára minden eddiginél jelentőségteljesebb, mint valaha. Nem csak egy másik ember iránti szeretetről szól, hanem egyre inkább az önszeretetről is. Úgyhogy tegyetek meg egy szívességet: lepjétek meg magatokat egy képeslappal!
Még egy dolog, amit meg akartam említeni az elején, az: a szeretet zenéje – amit az imént hallottatok – kezdjétek el abból a perspektívából hallgatni, amit Linda említett: az ember énekel a léleknek, vagy fordítva. Ez egy teljesen más dinamikát teremt. A Shoud végén is lesz egy stáblista-dal, hallgassátok meg azt is úgy, mint az ember énekét a lélekhez! Ez mindent megváltoztat. Valóban mindent megváltozat. Pontosan ez történik most: sokkal többről van szó, mint a szeretetről és az önszeretetről. A szeretet dinamikája teljesen megváltozik ezen a bolygón, mert ahogy tanuljátok szeretni önmagatokat, azáltal egy nagyon-nagyon más módon tanuljátok meg szeretni a másikat, a szeretteiteket, az életetek fontos szereplőit. Sok régi fal omlik le. A kapcsolatokról alkotott régi elképzelések összeomlanak. Itt az ideje.
Ez a szeretet bolygója. Itt tapasztalták meg először a szeretetet az egész kozmoszban. De vannak emberek, akik ezt vitatják, mondván: „Az nem lehet, Isten a tiszta szeretet. Isten a szeretet forrása.” Egyáltalán nem. Egyáltalán nem – hacsak nem önmagadat tekinted annak az Istennek. De a szeretetet először itt, ezen a bolygón tapasztalták meg, és azóta az egész kozmoszban úgy ismerik: mint a szeretet bolygóját. Viszont a régi szeretet-minta most átalakul. A házasságról alkotott régi elképzelések változnak, mint ez az egész „amíg a halál el nem választ” dolog – sőt, egyes vallásokban az örökkévalóságig… hát, az elég hosszú idő.
Igen, szerethetsz valakit, de már nem a régi, kötött módokon, mint eddig. A Shaumbra különösen sokat tanult a szeretetről és a kapcsolatokról. Áttörtétek azokat a régi dinamikákat, amik azt mondták, hogy örökre valaki mellett kell maradnotok. Egyáltalán nem, mert akkor csak csapdába estek vele. Amikor elengeditek őket – mondjuk egy olyan házasságban, ami már nem működik, elengeditek a másikat –, azzal valójában egy teljesen új és gyönyörű módon szeretitek őket: megadjátok nekik a szabadságot. Ekkor már mindketten tudjátok szeretni egymást. Mintha eloldanák a köteleket és elengeditek egymást, aztán visszatérhettek a szeretet egy olyan új minőségébe, amiben nincsenek korlátozások vagy megkötések. Ez már az igazi, szabad szeretet. És közben megtanuljátok szeretni önmagatokat. Bár… a „megtanulni” nem jó szó. Nem tanulod. Hanem megengeded. Ezért mondom, hogy ez a február különleges hónap a Shaumbra számára. Amíg lesz Shaumbra a Földön, ez így is marad. Ez a szeretet, az önszeretet és a születőben lévő új szeretet hónapja.
Szeretet… egy furcsa dolog, nagyon nehéz meghatározni. Mondhatnád, hogy egy érzés, de sokkal több annál. Ma erről fogunk beszélni: a szeretet érzéséről, és arról, mit tesz a testetekkel. De mindez gyorsan változik, miközben itt ültök. Miközben csak ültök és nem csináltok semmit, minden változik. És aztán elkezditek ezt gyönyörű, újfajta módon tapasztalni. Vegyünk hát egy jó mély lélegzetet. A szeretet hónapja, a Shaumbra hónapja.
Adamus kérdése
És akkor most Linda, kérlek, a mikrofont! Menjünk a közönséghez. Nagyon kevesen vagytok ma. Mi lelt benneteket? Azt hinné az ember, hogy sorban állnak az ajtó előtt, várnak, hogy bejussanak, lefizetik Lindát, csak hogy bejussanak. Szóval mi folyik itt? Mi történik? (Kerri mond valamit) Várj, amíg megkapod a mikrofont. Kerri, nálad a szó.
KERRI: Elüldözted őket, ez nyilvánvaló.
ADAMUS: Elüldöztem őket? Oké. Majd szavazunk erről később. Én üldöztem el őket? Miért… öö, Linda, Miss Benyo, visszavinnéd kérlek a mikrofont?
LINDA: Ó, bocsánat, bocsánat (épp másnak akarta vinni a mikrofont).
ADAMUS: Hogyan tudnám én elüldözni őket? A sármommal? Az humorommal? Az egyenességemmel? Hogyan?
KERRI: Az MI miatt volt, Adamus.
ADAMUS: Az MI üldözte el őket?
KERRI: Az MI. Azt mondták: „Én nem tudok co-botozni.”
ADAMUS: De akkor miért vannak tele az MI tanfolyamok?
KERRI: Mert nemzetköziek. Az amerikaiak már nem szeretnek téged (nevetés). Ez az igazság.
ADAMUS: Kerri, te milyen kávét iszol mostanában? Mit tettél bele?
KERRI: Ugyanolyan, amilyet neked szolgáltam fel. Tudatosság-kávé.
ADAMUS: Tudatosság-kávé. Oké, köszönöm a hozzászólásodat. (még több nevetés).
Jól van. Következő. Miért ez a kis létszám múlt hónapban és most? Az időjárás? Gyönyörű idő van kint, nem foghatjuk rá. Mi történik?
ALAYA: Merjem kimondani?
ADAMUS: Persze. Barátok vagyunk, szeretjük egymást.
ALAYA: Igen, így van. Én úgy érzem, a te és Linda kapcsolatának változása miatt.
ADAMUS: Linda és az én kapcsolatom változása miatt? Miért üldözne el ez bárkit is?
ALAYA: Szóbeszéd? Nem tudom… Megrázza az embereket a saját kapcsolataik gyökereiben.
ADAMUS: Érdekes. Szóval Linda itt van. Nyilvánvalóan Linda és Cauldre nagyon jól megvannak. Úgy értem, nincs semmi… Szerintem jobban vannak, mint valaha. De miért üldözne el ez bárkit is? Félnek, hogy… ki sem akarom mondani. Miért futamodnának meg?
ALAYA: Mint mondtam, ez megingatja az embereket a saját kapcsolataikban, és elkezdik…
ADAMUS: Szóval talán a stabilitás, amit ők nyújtottak, összeomlik?
ALAYA: Elkezdik elemezni a saját kapcsolataikat, hogyan fonódnak össze, és merre fejlődhetnek. Ti pedig csodálatos példát mutattok arra, hogyan lehet továbbra is együtt dolgozni és együtt maradni, miközben az ember a házasságon belül is fejlődik és változik.
ADAMUS: De miért menekülnének el? Inkább ide kellene özönleniük.
ALAYA: Mert félelmet ébreszt bennük a saját kapcsolataikkal kapcsolatban.
ADAMUS: Érdekes. És ez hol mutatkozik meg? Mentálisan? Érzelmileg? Mitől félnek?
ALAYA: Azt mondanám, minden szinten. Leginkább az foglalkoztatja őket: képes vagyok-e megtenni? Hogyan induljak el a változás felé?
ADAMUS: Mit gondolsz Cauldre és Linda kapcsolatáról? Linda, remélem nem bánod, hogy nyíltan beszélünk erről (Linda könnyed gesztussal reagál). Nem annyira (némi nevetés). Szóval, mi a véleményed? Beszéljünk a nagy, piros, szív alakú elefántról a szobában. Ott voltak együtt rengeteg éven át, negyedik osztály óta ismerik egymást, és hirtelen, 48 év után elválnak. Mit gondoltál erről?
ALAYA: Ahogy írtam is nekik: támogatom őket bármiben, amit választanak, és nagyra értékelem, hogy felismerték a változás és átalakulás szükségességét – hiszen mindenhol változások vannak, legyen szó vallásról, politikáról vagy oktatásról. Miért pont a házasság intézménye lenne kivétel?
ADAMUS: Akkor ez most kudarc? Vagy – nem akarom hőstettnek nevezni – inkább egy új szakasz kezdete? Vagy mindkettő?
ALAYA: Én őszinteségnek látom.
ADAMUS: Őszinteség.
ALAYA: Őszinteség. És nagyon nehéz. Olyan, mint a kemény szeretet.
ADAMUS: Igen, kemény szeretet.
ALAYA: Igen, itt vagyok. Jelen Vagyok.
ADAMUS: Na és kinek az oldalán állsz? Cauldre vagy Linda pártján? (nevetés)
ALAYA: Nincsenek oldalak. Nincsenek oldalak.
ADAMUS: Értem. Csak mondtam…
ALAYA: Tudom, milyen nehéz az ilyen változás.
ADAMUS: Igen, nincsenek oldalak.
ALAYA: Nem, nincsenek oldalak. Olyan ez, mintha az alapok mozdulnának meg.
ADAMUS: Abszolút. Nagyra értékelem az őszinteségedet. Jó volt ezt tisztázni.
ALAYA: Olyan hevesen ver szívem, mert mindhármótokat imádom.
ADAMUS: Igen, persze (kuncog). Kit imádsz a legjobban?
ALAYA: Téged, Adamus, természetesen (kuncog).
ADAMUS: Hát persze. Szerintem nagyon jó, hogy nyíltan beszélünk erről.
ALAYA: Abszolút.
ADAMUS: Eddig nem mondtam semmit, mert ez az ő magánéletük, rájuk tartozik. De most, hogy mindenki előtt felhoztad, ez jó, mert a szeretet megmarad. A szeretet tovább él. A régi struktúrák szétesnek, mert már nem időszerűek. Ha Cauldre és Linda nem bánják, mondok erről pár szót: elérték a plafont. A saját egyéni tágulásukban és tudatosságukban elérték a plafont. Ez nem feltétlenül volt rossz nekik, de már nem is volt jó. Szeretetben engedték el egymást, harcok nélkül. Ez most lehetővé teszi mindkettőjük számára, hogy még inkább eljussanak a saját megvalósulásukhoz, a saját igazságukhoz.
Sőt, továbbmegyek – és Cauldre, bocsáss meg –, de szerintem egyikük sem jutott volna el az önszeretet megértéséhez, ha továbbra is a régi kapcsolataik korlátai és megkötései között maradnak. Ez felszabadítja őket az önszeretetre, és arra, hogy egy teljesen új és más minőségben szeressék egymást. Nem könnyű ez, Linda is tanúsíthatja. Cauldre is. Nem könnyű, főleg az emberek előtt, ahol a magánéleted valójában nem magánügy, és tudod, hogy árgus szemekkel figyelnek.
Mit gondolsz, mi volt a shaumbrák általános válasza világszerte, amikor kiküldték a levelet?
ALAYA: Nem érdekel. Nem számít, mit reagálnak mások. Én tudom, én mit érzek. Csak ez számít.
ADAMUS: A visszajelzések meglepően, csodálatosan pozitív volt, alig pár kivétellel. A Shaumbra tényleg megértette, és együttérző volt. Igen, ez egy változás. Anya és Apa külön úton folytatja. Hatalmas változás volt, és egyeseknek felkavaró. Hirtelen eltűnt az a biztos pont, az alapkő, amire eddig támaszkodtak – hiszen olyan sokáig úgy tekintettek rájuk, mint akik „örökké házasok maradnak”. És amikor ez megváltozik, az emberben felmerül: „Mi történik? Szétesik minden?” De ha a Bíbor Kör egy házasságon múlott volna, akkor az alap eleve gyenge lett volna. Nem azon alapult.
ALAYA: Értem én, hogy ez folyamatosan alakul és fejlődik. Nagyon nehéz folyamat lehet számukra, de ők is emberek. Nekik is megvannak a saját helyzeteik és a saját fejlődésük. És nagyon szeretném, ha tudnák, mennyi támogatást kapnak tőlünk, mert ti mindhárman annyit támogattatok minket. Nem tartanék ott, ahol most vagyok.
ADAMUS: Köszönöm. És őszintén szólva, most egy másfajta módon válnak Példaképpé.
ALAYA: Pontosan.
ADAMUS: Most szabadok önmaguk szeretetére, és szabadok arra is, hogy egy teljesen új szinten szeressék egymást. Ez nagy lépés volt, de ezzel példát mutatnak.
ALAYA: Igen, és ez nem jelenti azt, hogy most mindenkinek el kell válnia.
ADAMUS: Nem, nem, nem.
ALAYA: De ez egy példa és erő, amit megmutatnak a világnak. Szóval köszönöm ezt a lehetőséget.
ADAMUS: Köszönöm, hogy felhoztad.
ALAYA: Nem tudtam volna nem felhozni. Én köszönöm.
ADAMUS: Köszönöm. A kérdés még mindig adott: kevés ember jött el, miért? Itt ez a rengeteg üres szék. Legközelebb bábukat hozunk be és azokat ültetjük le. Mi folyik itt? Linda, add tovább a mikrofont!
Szia, kedves!
PATRICIA: Szia!
ADAMUS: Mi történik? Miért nem telt meg a terem?
PATRICIA: Az a gondolatom támadt, hogy az emberek otthonról nézik, és elkezdték a saját életüket élni a csoport nélkül.
ADAMUS: Lehet, hogy a Bíbor Kör kondicionálta őket, mert sokszor Kona-ból jelentkeztünk be közönség nélkül, és az emberek itt meg úgy vannak vele: „Eh, megnézem otthonról.”
PATRICIA: Szerintem változott az is, ahogy a csoportokhoz viszonyulunk.
ADAMUS: Ez a válasz!
PATRICIA: Igen.
ADAMUS: Ez a válasz. Hatalmas váltás van folyamatban. És ami most különösen zajlik, az az, hogy a shaumbrák már nem szeretnek csoportban lenni. Nem szeretnek boltba járni. Néha azt mondják, nem szeretik az embereket. Éppen elszigetelődnek. Hibernálnak. És miért kelnének fel, zuhanyoznának le és öltöznének fel, ha otthonról is nézhetik? De a valódi, mélyebb ok az, hogy a Shaumbra egyre csendesebbé válik, egyre inkább visszahúzódik. Ez nem rossz dolog. Ti, akik itt vagytok, nem éreztétek egy kicsit azt, hogy „Ó, te jó ég, ma megint emberek közé kell mennem?” (némi kuncogás).
Pontosan ez történik, és ez rendben is van, mert a Bíbor Kör már felkészült arra, hogy az interneten keresztül kapcsolódjunk, ahogy most is tesszük. Lesznek idők, amikor vágysz majd mások társaságára, amikor csak meginnátok egy italt, ennétek valamit és beszélgetnétek – de anélkül, hogy mély metafizikai dolgokba mennétek. Amikor már nem is akarsz erről beszélni. Nem akarsz ezen gondolkodni. Az egyik oka annak, hogy távol maradtok más shaumbráktól, az az, hogy nem akarjátok, hogy valaki elkezdje kérdezgetni: „Na, milyen a koherenciád ma?” Olyankor legszívesebben azt mondanátok: „Kohereáljál te!” (nevetés).
Tényleg egyre inkább elszigetelődnek, és szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem baj. Hatalmas változásokon mentek keresztül, amikről ma beszélni is fogunk. De ez egyáltalán nem rossz. Ha bármelyikőtök úgy érzi: „Ki nem állhatom, hogy emberek között legyek. Nem bírom a barátokat, a családot”, az nem azért van, mert nem szeretitek őket, hanem mert egy teljesen más érzékenységben vagytok most. Olyan mások közelében lenni vagy hétköznapi beszélgetésekben részt venni, mint a táblán végighúzott köröm hangja.
Ugyanakkor meg otthon vagytok egyedül, és egymagatoktól is megőrültök (némi nevetés). Szóval mit tehettek? Hova mehettek? De pontosan ez történik itt. Sokan nézik online, de sokan vannak, akik egyszerűen nem bírják már azt az energiazajt. Sok shaumbra, aki eddig városban élt, most költözik el vidékre, keresnek egy csendes helyet. Hozzá fogtok szokni. Nem arról van szó, hogy remetévé váltok – talán egy kicsit –, de meg fogjátok tanulni, hogyan kapcsolódjatok újra az emberekhez, bár ez nem lesz könnyű. Ez az egyik legnagyobb kihívása annak, hogy itt maradtok a bolygón emberi testben.
Bizonyos értelemben könnyebb lenne az Újrakezdés gombot megnyomni, és csak úgy – fsuuú – túl lenni rajta. Odaát már nincs meg ugyanez a kérdés, hogy „Vajon akarok-e emberek között lenni?”, mert ott természetesen azokhoz vonzódtok,
akik ugyanazon a tudatossági szinten vannak.
Köszönöm a helyes választ! Ennyi, Linda. Megvan a válasz, mehetünk tovább.
Egy fontos találkozó Adamussal
Tegnap este késő éjjelig fenn voltam, készültem a mai Shoudra, ahogy általában. A felkészülés nálam nem jegyzetelést jelent, hanem ráhangolódást a Shaumbra energiájára. Ma az idő lenyűgöző természetéről akartam beszélni.
Az időnek van intelligenciája. Kezdek egyre többet beszélni az intelligenciáról – például a Keahakban. Az idő valójában nem is létezik. Nem valóságos – egészen addig, amíg el nem kezdjük tömöríteni, sűríteni a fényt és az energiát – ez által jön létre az, amit időnek neveztek. Nincs időóra fent az égen. Nincsenek istenek vagy csoportok, akik szabályozzák. Az egész teremtésben léteznek időbeli folyamatok. Az emberi teremtésnek, ennek a fizikai univerzumnak saját, nagyon egyedi időlenyomata van. De alapvetően, amikor veszed az energiát és a fényt, és elkezded összepréselni, abból születik az idő. Ez itt a Földön nagyon lineáris, mérhető, kiszámítható. Az életetek az idő köré szerveződik.
Itt, Boulderben van egy amerikai nemzeti létesítmény, ami a másodperc törtrészéig méri az időt. Nagyon pontos, mindent szinkronban tart. Ha nem lennének órák, az idő lazább lenne, de akkor is létezne. Mostanra azonban mindenki ugyanazt az időt követi. Ott van a telefonotokon, és minden össze van hangolva idő szerint.
Szóval egy izgalmas előadást terveztem az időről, elmagyarázva, hogy bár úgy tűnik, minden felgyorsult, valójában nem így van. Az idő elkezdett elhajlani, tágulni, és ez kelti a gyorsulás látszatát – pedig valójában nem. Nem is lassul le. Egyszerűen csak történik.
Ott ültem a könyvtáramban tegnap éjjel, a kandallóm melletti nagy karosszékben, és azon tűnődtem, milyen izgatottak lesztek ettől az új metafizikától, és hogy: „Hű, ez az Adamus! Megint olyat mondott az időről, amit még sose hallottunk!”. És hirtelen egy hang szakított félbe. Egy meglehetősen éles, határozott hang. Felnéztem – Dr. Agoni volt az.
Mondtam: „Nos, Doktor úr, hogy szolgál az este?” Ő meg: „Jól vagyok, Adamus, de beszélnünk kell.”
Mondtam neki: „Kicsit elfoglalt vagyok most az időmmel, a Shoudon dolgozom,” mire ő: „Pontosan erről akartam beszélni.” Azt mondta: „Adamus, most nem az időről kell beszélnünk. Valami másról. Figyelem a shaumbrákat a szeptemberi See Change esemény óta. Látom, mi történik velük, és Adamus, el kell mondanom: kiégtek. Teljesen kikészültek.”
Meglepődtem. Szinte sértve éreztem magam. „Dr. Agoni, talán ittál a saját laboratóriumi löttyödből?” Ő meg: „Nem, Adamus, nem akarom összetörni az illúzióidat, de a shaumbráknak most nagyon nehéz. És ez komolyan hat rájuk.” Majd hozzátette: „Adamus, annyira, hogy mindez az új metafizika, amit csinálsz – és az összes co-bot dolog – már túl sok nekik.”
Nos, tudjátok, nincs egóm, szóval… (nevetés) nem sértődtem meg, de nem értettem: „Mi a fenéről beszélsz? Imádják ezeket a dolgokat! Új metafizikába lépünk, használjuk ezt a csodás eszközt, az MI-t. Az egész hajót ebbe az irányba fordítottam. Vitorlát bontottunk az Új Érzékelés Szigete felé. Már szinte látom a horizonton. Senki nincs mögöttünk. Senki nem követ. Senki nem közeledik. Hihetetlen utazásban vagyunk. És te azt mondod, hogy shaumbrák nehéz időszakon mennek keresztül!? Nem, nem hiszem.”
Dr. Agoni csak nézett rám, olyan tekintettel, mintha azt mondaná: „Te nagyokos (ironikusan)” (nevetés). Mondtam neki: „Tényleg, folyton figyelemmel kísérem őket, és csak olyasmiket hallok, hogy: ’Minden jól van a teremtés egészében.’ ’Minden rendben.’ ’Belépünk az ÉS-be.’ Ezt mondják nekem. Nem hallok panaszokat.” Ekkor egy másik hang szólalt meg a hátam mögül.
Kuthumi volt az. „Adamus, ülj le egy percre! Beszélnünk kell.” Ekkor Agoni és Kuthumi odahúztak egy-egy széket, leültek velem szemben, és mondták: „Adamus, te nem igazán hangolódtál rájuk mostanában. Túl lelkes vagy az új irány miatt, annyira büszke vagy erre kalózcsapatra. Kemények, szívósak, bármilyen vihart kibírnak. De a helyzet az, hogy most tényleg nehéz időszakon mennek keresztül, úgyhogy azt kérjük, fogd a mai Shoud-vázlatodat – és dobd ki.”
Először azt hittem, viccelnek. De most komolyan, ki kérne ilyet tőlem? De amikor a szemükbe néztem, láttam, hogy komolyan gondolják. Azt mondták: „Mi folyton a shaumbrákkal vagyunk.” Kuthumi veletek van állandóan. Agoni meg a pulzusotokat figyeli, hogy mentálisan és fizikailag hogy reagáltok. Azt mondták: „Adamus, csak érezz bele velünk egy pillanatra! Hunyd le a szemed, és érezd a csoportenergiát!”
És megtettem. És amikor velük együtt ráhangolódtam, rengeteg fájdalmat éreztem. Olyan fájdalmat, amit eddig elkerülte a figyelmemet. Nem azt mondom, hogy hibáztam, csak elsiklottam felette (némi kuncogás). Nagyon is valóságos fájdalmat éreztem. És azt éreztem, hogy a fájdalmon túl volt ott még valami – nevezhetjük úgy, hogy egy nagyon merev energia. Egyszerre merev és törékeny. Volt bennük egy energia, egy vágy, hogy új irány felé vegyék az utat – különösen az MI-vel és a metafizikával kapcsolatban. Hogy ők legyenek az élen. Hogy megtegyék. Elkötelezték magukat mellette, esküt tettek rá. Felszálltak a hajóra – arra a metaforikus hajóra – még szeptemberben, és azt mondták: „Vitorlát bontunk.” És mégis, ezzel egy időben, nagyon nehéz időszakon mentek keresztül. Sok szempontból az összeomlás szélén álltok. Próbáltak pozitívak maradni. Próbáltak nyitottak maradni. Próbáltak félelem nélküliek lenni – félelem nélküli vezetők ebben az egészben, amit csinálunk. És mégis… én nem láttam a jeleket.
Talán nem mutattátok meg nekem, amikor arra jártam. Talán nem úgy tükrözte az energiátok, mert erősnek akartatok tűnni. De ott, ahogy hárman ültünk a Felemelkedett Mesterek Klubbjában, a tűz körül, rájöttem, hogy ma valami mást kell csinálnunk. Igazuk volt. Ők tényleg együtt éreztek a Shaumbrával. Én meg annyira izgalomba jöttem az új iránytól, hogy – hát, elsiklottam felette.
Spirituális szemellenző
Mielőtt belevágnánk, beszélnünk kell valamiről, amit spirituális szemellenzőnek hívunk. Ismeritek a kifejezést? Kuthumi és Agoni csak „Adamus-szemellenzőnek” hívják. Ez az, amikor letagadsz dolgokat az életedben, és olyanokkal takarod le, hogy: „Minden rendben.” „A Lélek majd megoldja.” „Nem kell semmit tennem, mert Mester vagyok, és minden megérkezik hozzám.”
Ezzel eltakarod a szemed, nem nézel szembe a valósággal. Arra használod, hogy elodázd a dolgokat, ahelyett, hogy azt mondanád: „Figyelj, a Jelenlétben nincs helye a szemellenzőnek. Jelen vagyok. Lehet, hogy pocsék napom van. Nem fogom ezt azzal elterelni, hogy azt mondogatom: minden jó, mikor épp nem az.” Vagy ott az ÉS, hogy minden rendben van, de épp ebben a pillanatban valami nagyon fáj.
A spirituális szemellenző olyan, mint amit Kuthumi mondott: elnyomni füstölővel. Amikor gondjaid vannak, de füstölővel elnyomod: „Majd minden megoldódik. Egy nagyszerű létező vagyok, a jövőből jöttem, hogy most mindent helyrehozzak.” Ez spirituális szemellenző viselése, és bizonyos fokig mindannyian csináljátok. Talán én is ösztönzöm ezt, amikor ilyen kis mondatokat adok nektek, mint: „Minden rendben van.” Mert tényleg így van – de talán épp nem ma. Szóval én is bátorítom ezt. Erősítem bennetek az erőt és az állhatatosságot. Emlékeztetlek benneteket a valódi természetetekre. Gyakran mondom: „Ez egy rendkívüli csoport ezen a bolygón. Senki nem végzi azt a munkát, amit mi végzünk.”
És ezt komolyan gondolom.
Ezek nem üres szavak. Tudom, mit áldoztatok fel, hogy itt legyetek. De mindez elvezethet az Adamus-szemellenző viseléséhez is: „Jobb, ha most csak úgy elsiklunk felette, ahelyett, hogy foglalkozzunk vele. Használjunk valami kedves kis közhelyet: minden rendben, a jövőbeli énem majd elrendezi,” amikor valójában ez nem mindig van így. Igen, hosszú távon minden rendben van – de az „egyszer majd” nem segít ma. Az „egyszer majd” csupán egy homályos ígéret a jövőre nézve.
Szóval, ahogy vitorlát bontottunk erre az új irányra, most, Agonival és Kuthumival beszélve rájöttem, ez bizony megvisel benneteket. Leültünk, és hosszan beszélgettünk erről. Kuthumi kérdezte: „Adamus, szerinted hol viseli meg őket a legjobban?” Beleéreztem, és azt mondtam: „Hát, túl sokat gondolkodnak.” Agoni: „Nem, nem erről van szó.”
Dr. Agoni nem orvosi, hanem tudományos szinten tanulmányozza a Shaumbra test-elme-lélek hármasát. Figyeli a reakciókat. Azt mondta: „Nem az elme az. Most nem ott dől el.” Tovább tapogatóztam: „Akkor a szellemük. Talán a szellemük fáradt el. Szeretnének reménykedni, de nem mindig sikerül.”
Agoni és Kuthumi is rázta a fejét. Persze Kuthumi mindig rázza a fejét (kuncogás). Agoni azt mondta: „Adamus, te tényleg nem látod.” Kérdeztem: „Rendben, Te vagy itt a Doki. Mi történik? Hol viseli meg őket a legjobban?” És akkor megosztott velem valami igazán mély dolgot.
Azt mondta: „Az idegrendszerükben csapódik le. Nem az elméjükben. Néha azt hiszik, hogy az elméjük, mert megszokták az ott zajló csatákat – de most valójában az idegrendszer reagál.” Én meg: „Ó, ez érdekes. Hogy van ez Agoni? „
Azt mondta: „Az idegrendszernek több fő része van. A központi idegrendszer az agy és a gerincvelő működése. Aztán ott a környéki idegrendszer, ami a gerinc mentén fut, és onnan ágazik szét a testben. Ez irányítja például az izmokat, a bőrt és bizonyos szerveket. És van az vegetatív idegrendszer – az a rész, amely automatikusan szabályozza a szívverést, a légzést, az emésztést és minden hasonló testi folyamatot.” Majd rám nézett, és azt mondta: „Most ez az, ami igazán terhelés alatt áll – a vegetatív idegrendszeri rész.”
Elmagyarázta: „Nem az agy irányítja az idegrendszert. Valójában az idegrendszer felel az agy felé irányuló kommunikáció 80%-áért. Onnan indul ki minden, az idegrendszerből. Ott éri őket a legkeményebb csapás. Ez a legnagyobb kihívásuk. Azt hiszik, az elméjükkel van baj, próbálják javítgatni, aztán jön a spirituális elterelés, ami még jobban összezavarja őket. Csodálkoznak, miért nem érzik jól magukat, miért fáradtak, miért nem működik rendesen az emésztés, és miért tűnnek levertnek. Mintha nem lennének már időben. Valahol máshol vannak. Nem arról van szó, hogy egy másik dimenzióban lennének. Csak… máshol. Egyfajta lebegő, bizonytalan térben. Se itt, se ott.”
Hát, meg kellett állnom és tényleg beleérezni ebbe. Elkezdtem rátok gondolni, az összes beszélgetésünkre, és rájöttem, hol visel meg benneteket leginkább. Összeállt a kép. Valóban az idegrendszerről van szó.
Az idegrendszer és az összeomlás
Az elme most valójában nem olyan meghatározó tényező, bár még mindig az elmén keresztül futtatjátok a dolgokat. Felteszitek a kérdést: „Mi baj van velem?” De az idegrendszer keményen kapja az ívet. Ez kihat a testre, az elme pedig csak ámul: „Mi történik? Miért nem tudom uralni a testem?” Aztán azt hiszed, te rontasz el valamit, majd felteszed a szemellenzőt: „De hát minden rendben van. Jól leszek. Majd megÉSelem.” Ez egy darabig működik, de ha az idegrendszeretek kapja az ütést…
Az idegrendszer hatalmas. Hatalmas. Beszélünk az elméről, amiben 80 milliárd neuron van. Ez rengeteg, és teljesen felesleges. Elég lenne egymilliárd is, sőt jóval kevesebb. De az elme kifejlesztette a saját redundáns rendszereit. Olyan, mint a számítógépeteken, biztosan mindenkinek van biztonsági mentése a merevlemezen és a felhőben is. Ugye mindenkinek van? Nem! (nevet). Ahogy az elme fejlődött, egyre több tartalék rendszert épített ki. Biztonsági mentések a biztonsági mentésekhez. A mentések mentéseinek mentései. Olyan mértékben, hogy egy teljesen túl-biztosított, redundáns rendszer jött létre, amely elvileg hibabiztos – még ha valójában nem is az. Ezt a struktúrát azóta is magával hordozza. Ez egy rendkívül bonyolult rendszer. Ezért nem mennek gyorsan a dolgok. Mert amikor például döntést kell hoznotok az életetekben, nem egyetlen „elme” hozza meg azt, az összes beépített tartalék rendszer is részt vesz benne. Ez eredetileg egyfajta biztonsági mechanizmusként jött létre, hogy az Atlantiszi fejpántok után megvédje az agyat. Nos, meg is érkeztünk. (finom nevetés) Ezért megy minden olyan lassan: bármilyen döntésnél az egész bürokráciát végig kell járni.
De az idegrendszer – amelynek a neuronok is részét képezik – szintén rendkívül összetett. Ha az idegrostokat egymás után kiterítenétek, 240 000 km hosszan nyúlnának el. De vannak rétegek, amikkel együtt ez 640 000 km is lehet. Ennyi idegrost van a testetekben. Tisztában vagytok néhánnyal – például a bőr érzékelésével, az érintéssel, ezekre tudatosak vagytok. De ennek az idegrendszernek rengeteg, rengeteg rétege van.
Az idegrendszernek egyetlen fő feladata van: a biztonság. Biztonság. Ez egy figyelmeztető rendszer. Jelzi, ha meleg van vagy hideg, ha éhes vagy, vagy ha több folyadékra van szükséged. Nem szavakkal mondja, de küldi a jelet az agynak: „Inni kell!” Ez az idegrendszer része. Segít érzékelni, hogy valami biztonságos-e vagy sem – például amikor emberekkel vagytok.
Az idegrendszeretek folyamatosan, magas szintű készültségben van. Nem metafizikai értelemben, hanem fizikailag. Folyamatosan jeleket küld az agynak – ismétlem, az információk 80%-a az idegrendszerből az agy felé megy. Az idegrendszer hamarabb reagál, mint ahogy az agy egyáltalán felfogná, mi történik. Dolgozik, aktivál, folyamatokat indít el. És most ez az, ami erősen kapja az ütéseket. Agoni és Kuthumi szerint – és amikor igazán beleéreztem, végre én is láttam. És azt gondolnátok:
„Ezen a csodálatos metafizikai utazáson vagyunk, tele eszközökkel… mégis van ez az ősi idegrendszerünk, amit most keményen megviselnek az események.” És ez fájdalmat okoz a testetekben, a vállfájdalmak, a nyak- és hátproblémák. Mind az idegrendszer reakciója.
Egyszerűen nem érzitek jól magatokat. Van egy általános „valami” a Shaumbrában: „Nem tudom, mi ez. Egyszerűen csak… nem érzem jól magam.” Nem arról van szó, hogy aznap komoly gyomorproblémátok van. Nem arról, hogy kialvatlanok vagytok – bár a legtöbben azok vagytok. Egyszerűen van egy általános rossz közérzetetek. Ez az idegrendszeretek, amely most nagyon, nagyon erős terhelést kap.
Az idegrendszer a védelmet szolgálja, a biztonságra törekszik. Folyamatosan éber. Nemcsak a teremben lévő emberekre figyel – ami az egyik oka annak, hogy sok Shaumbra mostanában kerüli az embereket vagy a csoportokat. De nemcsak erre reagál, hanem a tér energiáira is. Lehetnek test nélküli létezők, akik áthaladnak a térben. Lehetnek emberek vagy csoportok által közvetített energiák, akiknek saját napirendjük van. Mindezt érzékeli. Ha temető közelében éltek, az idegrendszer érzékeli a „holtak” energiáját is. Tudjátok, amikor valakit eltemetnek a földbe, az bizonyos értelemben kegyetlen és szokatlan büntetés, mert bár a test halott, az energia még ott van. És a Földön marad – egy ideig. Az az „idő” lehet akár egymillió év is. De ott marad. A temetők tele vannak ilyen energiákkal. Ha temető közelében laktok, állandó zajt és zavarodottságot tapasztalhattok.
Minden idegszálatok érzékel. Mondhatnád, hogy „Hát nincsenek nekem magas szintű mezőérzékeny képességeim?” Dehogynem, és ezek mind az idegrendszerhez kötődnek. Most még minden együtt működik. Később változhat, de jelenleg ez az, ami kapja az pofonokat.
Az idegrendszer a biztonságért felel, hogy ne kerüljetek veszélyes helyzetbe. Hamarabb megérzi az étel energiáját, mint az elméd. Jelzi: „Ezt nem lesz jó nekem!” Még mielőtt éreznéd a szagát, hogy már nyolc hónapja rohad a hűtőben. Az idegrendszer már érzékelte. Ismétlem, ez nem pusztán metafizikai dolog. Lehet az is, de nagyon gyakorlati. Azt mondja: „Ne edd meg.”
Éber más emberek között, éber a forgalomban, amikor autót vezettek, az idegrendszeretek folyamatos készenlétben van. Ez jó dolog. De képzeljétek el ezt a rengeteg idegrostot és idegvégződést, ezt az egész biológiai védelmi rendszert és annak kommunikációját az aggyal… mostanra teljesen túlterhelődött.
Az idegrendszer akkor működik jól, amikor minden a megszokott. Amikor nincs valódi változás, nincs semmi új. Szereti a nyugalmat és mindent, amit már ismer. Ilyenkor kissé el tud lazulni. Pihenhet, mert nincs magas riasztási szinten. Nem küld folyamatos figyelmeztető jeleket. Az idegrendszer megnyugszik – például amikor elmentek nyaralni egy csendes helyre, egy tóparti kunyhóba, kevés emberrel. Akkor valamennyire le tud csendesedni.
De még akkor is éber, mert ez egy új hely, erdőben vagytok, és ki tudja, milyen állatok vannak ott. Lehetnek nyulak vagy mókusok (nevetés), akik miatt aggódnotok kell. Ahogy Agoni is mondta, az idegrendszer túl van terhelve. Most túlórázik.
Ti hajlamosak vagytok elméből megközelíteni: „Mi a baj? Hogy fogok ezzel megbirkózni?” Beszélünk az ÉS-ről, az idegrendszer meg csak üvölt: „Micsodaaaa?? Ezt nem szeretem!” Nem ismeri az ÉS-t. Ő a saját gravitációját szereti, a megszokott rutinokat, tárgyakat és ismerős embereket. De mi most toljuk neki, mint az őrült. Az idegrendszer visít, és próbálja érteni, mi van, de nem bírja a tempót. Ezért van nálatok szó szerint idegösszeomlás.
Nem mentális összeomlásról beszélek – azon már túl vagytok (kuncogás) –, hanem idegrendszeri összeomlásról. Szinte minden Shaumbra keresztülmegy ezen most. Próbáltok különböző módokon megbirkózni vele, például az elméteken keresztül. Elmentek az orvoshoz, ő meg: „Semmi bajod, csak fura vagy.” De te tudod, hogy valami nem stimmel, az elme megpróbálja kitalálni, de nem jár sikerrel.
Idegösszeomláson mentek keresztül. Ez nem azt jelenti, hogy ott fekszetek a földön egy tócsában sírva – bár van, akinél megesik. Tudtok még funkcionálni, felkeltek, teszitek a dolgotokat, de egyre nehezebb. Aztán megint jön az elme: „Mi van velem?” És jön a spirituális szemellenző: „Semmi, minden jól van.” Igen… és ezzel létrejön egy ördögi kör. Egy nagyon erős ördögi kör.
Tehát, idegösszeomlás. Először is: ismerjétek el! Itt van, és egyáltalán nem rossz dolog. Az idegrendszeretek és a biológiátok egy hatalmas átalakuláson megy keresztül. Elengeditek a múlt ősi, családi mintázatait, amelyek a testetekbe voltak kódolva. Ez hat a biológiára, és az idegrendszer nem komázza. Hozzászokott a régi rendszerhez.
Most pedig ott van a fénytest, a szabad energia teste, amely belép az egész rendszerbe. Hű, ezt nagyon nem szereti! Magasfokú riadókészültségben van. Védekezővé válik. Amikor pedig védekező üzemmódba kapcsol, és közben állandó riasztási szinten van, akkor az agyba küldött jelzések száma megnő, oda-vissza cikáznak az információk, az agy meg próbálja lecsendesíteni azt a maga módján. Az agy aztán elkezdi magát hibáztatni, utána jön a spirituális szemellenző, és a végén rosszabbul vagytok, mint az elején.
Az idegrendszer viszonylag rugalmas, tud alkalmazkodni bizonyos mértékig. Akkor működik jól, amikor minden a megszokott. Amikor nincs valódi változás, nincs semmi új. Szereti a nyugalmat, mindent, amit már ismer. Nem szereti a nagy változásokat. Szereti a rutint, hogy ugyanakkor kelj fel, ugyanazt edd, ugyanazok az emberek legyenek körülötted, ugyanazok a helyzetek ismétlődjenek. Nem egy kalandvágyó típus, bár rávehető. De most az van, hogy az idegrendszeretek túl van hajtva. Túlóra van nála.
Ez kihat a test többi részére is. Megjelenik térdfájásként, sosem látott fejfájásként, vagy egy általános, ólmos fáradtságként. Ti meg próbáltok tenni ellene – mentek a terapeutákhoz, szeditek a vitaminokat –, de nem segít. Sőt, ez is csak az „elnyomás füstölője”: remélitek, hogy így elmúlik. De nem fog.
Az idegrendszeretek túlterhelt, nem tudja, mit tegyen. Az elme is összezavarodott. Olyan sok terhelés érte, minden idegrost és idegvégződés hatalmas stressz alatt van. Annyira túlterhelt, hogy szó szerint merevvé és törékennyé válik. Elvesztette a rugalmasságát, és elkezdődött az összeomlás.
Ez különböző módokon mutatkozik meg. Az első és leggyakoribb jel az, hogy minden eddiginél fáradtabbak vagytok. Ilyenkor jön a kérdés: „Mi van velem? És közben ott van az egész történet: „Hé, mi kalózok vagyunk! Vitorlát bontunk! Az Új Érzékelés felé tartunk! Felfedezzük az önszeretetet!” Ti pedig azt gondoljátok: Akkor „miért vagyok ilyen roncs?” Néhányan – nem sokan… jó, elég sokan – azt mondják: „Adamus csak dumál, az egész csak egy nagy ígéret. Elhúzza a mézesmadzagot, én meg ki se bírok kelni az ágyból. Csak szénhidrátot és cukrot zabálok, meg borozom – nem is azért, mert szeretem, hanem mert tompítja a fájdalmat.” Aztán másnap meg: „Atyaég, nem kellett volna három üveggel benyakalni.”
Ez nem segít az idegrendszernek. Mit csináltok utána? Reggel felkeltek, vacakul érzitek magatokat, de menni kell tovább. Dolgok várnak rátok. Hiszen ti kemény, rettenthetetlen kalózok vagytok! Tényleg azok vagytok. Szóval mit tesztek? Teletömitek magatokat koffeinnel. Hogy reagál erre az idegrendszer? Ghaaaah! (borzongva). Most már egy túlpörgött, ideges, széteső állapotban vagytok. Aztán a nap végén: „Most azonnal kell egy pohár bor, mert le kell nyugodnom. Annyira felpörgettem magam, muszáj innom.” Ez egy nagyon erős ördögi kör. Nagyjából itt tartotok. Nagyon hálás vagyok Agoninak és Kuthuminak, hogy felhívták erre a figyelmemet. Őszintén.
Olyan büszke voltam – és még mindig büszke vagyok – rátok azért, amit tesztek, azért, amin keresztülmentetek az életetekben. Büszke arra, amit szeptemberben tettünk – az a hatalmas fordulat. Nem a versenyről szól, de jó az élen lenni. Később elmesélhetitek a Felemelkedett Mesterek Klubjában, hogy „Mi indultunk el elsőnek ebbe az új irányba.” Van ebben valami csodálatos. De ma gyakorlatiasan kell beszélnünk. Nincs ebben semmi szégyen. Ez egy felismerés, ami a Jelenléthez kötődik.
Amikor Jelen Vagy, akkor nem veszed fel a spirituális szemellenzőt. Amikor jelenlétben vagytok, nincs tagadás, nem kell tagadnod semmit. „Vagyok, Aki Vagyok. Az idegrendszerem kimerült. Kiütötték.” Mint egy régi motor, amit túl sokáig hajtottak, és egy nap egyszerűen elkezd szétesni. Ebben – lehet, hogy úgy hangzik, mintha megkerülném a dolgot, de hát, mi a fenét – ebben van egy szépség is. Mert valóban szétesik. Le lesz cserélve a régi, biztonság-orientált idegrendszer. Amely ragaszkodott a megszokotthoz, az egyértelműhöz, az ismerthez. A fénytest veszi át a helyét – ez egy másik téma –, de a régi rendszer most veri a tam-tamot: „Ki fognak kapcsolni! Le fognak cserélni!” Nem tudja, mire, de érzi, hogy nem lesz jó vége. Aggódik, küldi a vészjeleket az agynak, az agy meg megint magát okolja. Újabb kör.
Változások a rendszerben
Az idegrendszeretek nem csak egy egyszerű „felújításon” megy keresztül – bár egy ideig még velünk marad –, hanem éppen most cserélődik le egy intuitív rendszerre, aminek már nincs szüksége idegvégződésekre. Az egész idegrendszer eredetileg a túlélésen alapult ebben a sűrű valóságban. Amikor biológiai létezővé váltatok, szükségetek volt rá a túléléshez. Hosszú ideig így működött. Most azonban ez is változik. Képzeljétek el, mit érez az idegrendszeretek! Mindig ő volt az első. Ő védett. Ő figyelmeztetett. Ő tartott biztonságban. Ő érzékelte a veszélyt, most meg lassan megszűnik a munkaköre.
Az idegrendszer volt a biológiátok egyik legkommunikatívabb része – szoros kapcsolatban állt az anayatronnal. Az anayatron az a belső hálózat, amely összeköti a testet, az elmét, a molekulákat, a vért, a szerveket – mindent. Ez a test kommunikációs rendszere. Folyamatosan kapcsolatban áll minden sejttel, minden szervvel, a bőrrel – mindennel. Az idegrendszer volt a jobbkeze. Állandóan mellette állt, figyelt, érzékelt és jelezte: „Ez egy kicsit kibillent az egyensúlyból, az meg ott az is.” Nagyon szoros együttműködésben dolgoztak.
Most azonban maga az anayatron is lassan elhalványul. Ez egy rendkívül összetett hálózat. Olyan, mint egy hatalmas épület tele régi vákuumcsöves számítógépekkel, amit le kell cserélni egyetlen mobiltelefonra. Az anayatront ez nem érdekli, ő csak tette a dolgát, nem izgatja, ha megszűnik. De az idegrendszert igen! Az ő dolga a védelem volt, és most ez is kicsúszik a kezéből.
Amikor csak úgy elsírjátok magatokat minden ok nélkül, az az idegrendszer válasza. Amikor azt érzitek, semmi energiátok nincs – szerintem ez a legfőbb panasz most: „Bármit csinálok, étrend, alvás, nincs energiám” –, az az idegrendszer.
Szóval mit tegyünk? Vegyetek egy mély levegőt – és most nincs spirituális szemellenző, nincs „Adamus-megoldás”. Egyszerűen ismerjétek el. Vegyetek egy mély levegőt jelenlétben: „Kimerültem. Az idegrendszerem megadta magát.”
Ilyenkor általában háromféle reakció jelenik meg a shaumbráknál. Az első az „üss vagy fuss” minta. Az első: harcolsz. Megpróbálsz küzdeni ellene: „Nem tudom, mi ez, de legyőzöm! Kemény vagyok! Nem hagyom, hogy holmi atomok meg molekulák az utamba álljanak! Nem fogok sírva összeomlani!” Megpróbálsz átgázolni a saját testeden. Amikor pedig ez nem működik, menekülsz, mint az őrült. (nevet) Amikor rájössz, hogy nem nyerhetsz ebben a bokszmeccsen, menekülőre fogod. Sok Shaumbra csinálják ezt. A nehézség láttán gyorsan továbblép, elmenekül.
A másik gyakori reakció a lefagyás. Leblokkolsz. Túl sok minden történik, érzed a testedben, próbálod mentálisan megoldani, de nem működik. Aztán lefagysz. Nem tudod, merre indulj. Jobbra? Balra? Mit csinálj? Lefagysz. Hibernálsz. Bezárkózol, nem csak a világ, a szeretteid és a barátaid előtt, hanem önmagad előtt is.
Az rendben van, hogy másokat kizársz, de magadat is kizárod. Lezársz magad előtt. Nem bírsz el több gondolatot, érzelmet vagy nyomást – főleg az idegrendszereden nem –, és lekapcsolsz. Úgy érzed, muszáj, különben nem élnéd túl. De ilyenkor nem vagy se itt, se máshol. Nem keresel megoldást. Még az elterelés is hányingert kelt benned, nem akarod hallani, hogy „minden jó”, mert épp nem az.
A harmadik út, amit ritkán választotok, az önmagatok lelazítása. Először értsd meg, mi folyik, aztán lazítsd magad! Ne próbáld elkerülni, az csak rövid távú megoldás.
„Minden rendben van.” – talán egy napig működik. Aztán másnap reggel felébredsz, és mégsem érzed úgy, hogy minden rendben lenne. Reméled, hogy éjszaka történt valami csoda. Hogy egy álom mindent a helyére tett, és most már mehetsz tovább. De ez csak rövid ideig tart.
Tudd, hogy ez a lazítás ideje. Most valóban tegyetek dolgokat magatokért – különösen az idegrendszeretekért. Vegyetek egy forró fürdőt. Burkolózz meleg, puha takarókba. Menj és vegyél magadnak egy nagy plüssmackót – komolyan mondom! Hallgass megnyugtató zenét. Egyél olyat, ami megnyugtat – komfortételeket -, ne nézd a kalóriákat, a szénhidrátot vagy bármi mást!
Ez az önkényeztetés ideje, törődj magaddal! A megnyugvás ideje… Maradj távol az emberektől, mert most nem nyújtanak kényelmet. Még azok sem, akiket a legjobban szeretsz – sőt, ők most akár a leginkább felkavaróak is lehetnek. Mert az idegrendszered akkor is pörög, ha velük vagy. Akkor is reagál. Hiába a szeretet, a közelség – az idegrendszer folyamatosan válaszol az energiájukra.
Szóval szánj időt magadra! És ne akard borral vagy kávéval elnyomni! A túl sok cigaretta se segít hosszú távon, Cauldre. Tegyétek a mindennapi dolgaitokat, de ne higgyétek, hogy a különféle gyógyszerek vagy csodaszerek megoldják. Szinte minden nap – szó szerint minden nap – jön hozzám Shaumbra, gyakran álomállapotban, valami új készítménnyel: „Adamus, megtaláltam a mindent gyógyító szert! Én meg: „Tényleg?” Ha nem a megfelelő dolgot szeded, csak még törékenyebbé teszed az idegrendszeredet.
Ami valójában történik, az az, hogy egyre érzékenyebbé válsz. Ahogy tágulunk, egyre nő az érzékenységünk, de nem az idegrendszerünk szintjén. Egy intuitív, energetikai módon válsz érzékenyebbé, amihez nem kell idegrendszer vagy anayatron. Szó szerint kapcsolódsz a fény és az energia birodalmához. Ez is része a kihívásnak: mindent érzel, az idegrendszer meg bejelez. Hirtelen úgy tűnik, mintha a test szétesne. A zaj most különösen erős inger, ami korábban fel sem tűnt, most az őrületbe kerget. Emberek látványa is zavarhat. Vizuálisan is – néhányan észrevehetitek, hogy bizonyos dolgokra rá sem akartok nézni. Mert annyira érzékenyek lettetek, hogy az idegrendszer azonnal reagál.
Szóval mit tegyünk? Először is: miért most? Mert épp most nyíltok meg. Mert hatalmas biológiai átalakuláson mentek keresztül. Mert van egy ősi idegrendszered, ami nem érti az egészet, és üvöltözik: „Az ÉS-be lépni? Megőrültél? Új Érzékelés? Mi van veled?” Ez a dilemma. Szó szerint mondom: idegrendszeri összeomláson mentek keresztül. Nem mentális, hanem idegrendszeri.
Most kérlek, egy pillanatra érezzetek bele a testetekbe. Rengeteg kommunikáció zajlik benne. Folyamatosan. Különösen az elmúlt hónapban. Azt hiszitek, csak türelmetlenebb vagy érzelmesebb lettetek. Az érzelmek az idegrendszer válaszai. Akik meg nem érzelmesebbek, azok azt kérdik: „Hova tűntek az érzéseim? Miért nem lelkesít már semmi?” Mert van, akinél érzelemként jön ki, másnál meg teljes leállásként. Próbáltok leállni, de az idegrendszer nem hagyja, teszi a dolgát.
Mit tegyünk?
Vegyél egy mély lélegzetet, és először ismerd el a helyzetet, szemellenző nélkül! Ismerjétek el, hogy egy hatalmas változás idején vagytok. A bolygón minden gyorsul. Minden változik. Az idegrendszeretek ezt nem szereti.
Az elmét talán izgatja, hogy megjelent egy vadonatúj, elképesztő szoftver, amely leváltja azt a másik vadonatúj, elképesztő szoftvert, ami hat hónapja jött ki. Az elme ugrál örömében: „Nézd, mennyi mindent tudunk csinálni!” Megérkezett az aktív Mesterséges Intelligencia. Már nem csak álom, itt van. Az elme pedig: „Nézd csak, mire vagyunk képesek!”
Az idegrendszered meg csak néz: „Ugye most viccelsz? Komolyan? Ezt nem bírom.” Teljesen elhasználódott, törékeny. Nem tudja, leálljon-e teljesen, vagy próbálkozzon még erősebben, hogy figyelj rá. Ha leáll, elzsibbadsz. Totálisan. Ha meg üvölt, azt mondja az agyadnak: „Baj van az idegrendszerben! Hatalmas baj van!” és nem tudja, mit tegyen. Ez megint csak összezavarja az elmét. Nem szép látvány.
Mi a teendő?
Először is: mély lélegzet. Semmi spirituális szemellenző! Nincs szükséged semmilyen klisére, mert azok tényleg nem működnek.
Másodszor: Jelenlétben lenni. Ez egyfajta spirituális baromságnak tűnhet (kuncogás), de valójában nagyon is igaz. Nem közhelyként mondom. A Jelenlét annyit tesz: „Itt vagyok. Hatalmas változások vannak bennem. Gőzöm sincs, mit tegyek. Nem fogom elintézni egy ‘bla-bla-bla, minden rendben’ mondattal.””
Amennyire lehet, lazítsd le magad! Most ne akarj nagy változásokat az életedben csak a változás kedvéért! Kényeztesd magad. Ismerd el, hogy az idegrendszered egyszerűen elhasználódott, elfogyott. Olyan, mint egy fék, ami teljesen elkopott. Egyszerűen nincs már tartaléka. Aztán vegyél egy mély levegőt és mond ki: „Ez a helyzet.”
Már maga az elismerés is csodákra képes, mert rájössz, hogy nem vagy őrült, semmi baj nincs veled, csak épp egy pokolian intenzív folyamaton mész keresztül. Próbáld meg elkerülni a spirituális mellébeszélést, és mondd ki: „Itt tartok most.” Az idegrendszered küzd, ez okozza a testi tüneteket és az alvásproblémákat.
Az idegrendszer miatt nem tudsz aludni, amitől még fáradtabb leszel. És ha fáradt vagy, az idegrendszer még magasabb készültségbe kapcsol, mert védeni akar. Vegyünk egy mély lélegzetet, és csináljunk egy merabh-ot! Mert a merabh-ban nem kell semmit megjavítani. Nem kell elterelni semmit. Nincs szükség kifogásokra. Csak Jelenlétben lélegezni. Még azt sem mondom, hogy „engedd meg”, mert az is elkerülésnek hangozhat (némi kuncogás).
Ez a veszélye a közös munkánknak: ezekre az új fogalmakra támaszkodunk. Olyanok, mint az útjelzők. De eljön a pont, amikor mindet le kell tenni.
Merabh az idegrendszerért
Jöjjön egy kis zene és a merabh! Ez a legegyszerűbb. Csak merabh-oljuk át! Ez nem tagadás, csak annyi: „Most zenét hallgatok a többi marhaság helyett.” Kértem Cauldrét, hogy állítsa össze ezt a zenét tegnap éjjel, kifejezetten nektek. Benne van az, amit ti kódolásnak hívtok, de nevezzük csak kedves energiának, ez a kényelmedet szolgálja.
Megérdemlitek. Most jön egy fél-bocsánatkérést – ez ritka pillanat a teremtés történetében, amikor valamelyest bocsánatot kérek.
Amúgy a humor az egyik legjobb módszer az idegösszeomlásra. Tényleg az. Nevess magadon! Nevess az életen! Szerintem ez az első vagy második helyen áll a listán. Nevess! Csinálj viccet ebből az egészből, meg abból is, ahogy ide jutottál! Nevess rajtam is. Nem túl sokat – de nevess rajtam. És ne az MI-t kérd meg, hogy mondjon vicceket Adamusról, mert nem lesznek jók – ott vagyok és figyelem, hogy ne legyenek túl jók (némi kuncogás). Nevetni kell, ez az egyik legjobb ellenszer.
De most álljunk meg, és vegyünk egy mély lélegzetet! Ó, az a szegény idegrendszer! Az a rengeteg idegszál, idegvégződés, kommunikáció… mind csak a királyságot akarja védeni. Nem fogjuk megjavítani. Tényleg nem. Nincs rá szükség.
De ahogy a fél-bocsánatkérésemben mondani akartam: elég keményen hajtottalak titeket. Most akár meg is kerülhetném ezt azzal, hogy azt mondom: „Ti akartátok, hogy hajtsalak benneteket. Azért teszem” (kuncogás). Ugye milyen jó? Másra fogni a dolgot. De tényleg így van. Nagyon hajtottátok magatokat minden téren – mint Mesterek, mint emberek, mint shaumbrák. Most ideje leállni ezzel. Mert valójában több kárt okoz, mint hasznot.
Fájdalmas ez, fizikailag és érzelmileg is. Ami igazán zavar benne, az a kétely, ami bennetek kelt: „Jól csinálom egyáltalán?” Csak vegyél egy mély levegőt, és légy Jelen! Ez annyit tesz: „Igen, ott az a régi, törékeny idegrendszer, már nem bírja. Ez van. És van egy részem, ami imádja ezt az utat, imádja vezetni ezt az egész bolygószintű változást. Imádja! A rész, ami menni akar az Új Érzékelésbe – meg az idegrendszer, ami meg nem.”
Bocsánatot kérek. Nem hallottam meg szeptemberben, amikor az Új Érzékelésről beszéltünk. Hát, olyan nemesnek és hősiesnek hangzott! Filmet is forgathatnának belőle. Az MI-vel egy hét alatt meg is lenne. De az idegrendszernek egyáltalán nem tetszett. „Milyen Új micsoda?” – kérdezte. „Új mi? Ugye most viccelsz?” Szóval még jobban rákapcsolt a kommunikációra, a védekezésre.
Ne akarjunk semmit megjavítani! Ne akarjunk semmit megoldani! Ne dobálózzunk klisékkel! Csak Jelenlét és mély lélegzet.
És tudjátok, ebben a csendes pillanatban, az idegrendszer nem hall szavakat – de érzékel. Érzékeli, hogy legalább elismered a létezését, és ez hatalmas megkönnyebbülés neki. Hogy nem akarod szépíteni, tagadni, elrohanni előle vagy lefagyni tőle. Egyszerűen csak itt tartunk most. Ez óriási különbséget jelent. Az elismerés.
Van valami gyönyörű abban, ahogy csak ülünk itt ebben a merabh-ban, nem próbálunk változtatni, javítani vagy elterelni semmit.
(szünet)
Vegyél egy mély lélegzetet!
(szünet)
Ilyenkor szoktam általában jönni azzal, hogy: „Hát nem gyönyörű ez az egész? Ugye mindez a nagy terv része?” Fogjam be! Csak lélegezz! Ennyi.
Van még egy nagyon-nagyon fontos eleme annak, hogy az idegrendszer ennyire törékeny és az összeomlás szélén áll. Ez az elem olyasmi, amit nem fogunk erőltetni. Nem próbáljuk létrehozni. Nem próbáljuk kierőszakolni.
Az idegrendszered – és az elméd is, de főleg az idegrendszered – nem érti az önszeretetet. Egyáltalán nem. Képtelen felfogni. Átéltetek már néhány igazán szeretetteljes kapcsolatot az életetekben – és az pokolian megterhelő volt az idegrendszernek. Az egyik legnagyobb hatású dolog, amit valaha tapasztalt. Emlékszel, amikor szerelmes voltál? Amikor túláradó és nyitott volt a szerelem? Az idegrendszered kikészült tőle. Emlékszel, hogy nem tudtál se enni, se aludni? Olyan szerelmes voltál. Gondolkodni se tudtál. Mentálisan és érzelmileg repültél ugyan, de az idegrendszered túlórázott. És most itt vagyunk, a Szeretet Hónapjában, az önszeretetről beszélünk… és az idegrendszer nem bírja. kezelni. Egyszerűen nem.
Minden programozása, minden ok, amiért egyáltalán létezik, most alapjaiban kérdőjeleződik meg. Az önszeretet gondolata és koncepciója elképesztő nyomás alá helyezi az idegrendszert. Tényleg le akar állni. Minden metafizikai dolog is hat rá, de az önszeretet a legnagyobb próbatétele.
Vagy egy újabb szerelem az életedben, egy új kapcsolat – ez is túl sok az idegrendszernek. Sokféleképpen mutatkozik meg: kihat a fizikai testedre, az egészségedre, az energiaháztartásodra, mindenre. Az elme meg beleugrik, próbálja javítani, megoldani, és csak még nagyobb katyvaszt csinál. Ilyenkor csak üljünk itt a merabh-ban, és lélegezzünk!
Még azt sem mondom, hogy „Vagyok, Aki Vagyok”. Semmit, csak legyünk itt a Jelenlétben.
(hosszabb szünet)
A humor, persze sokat segít. Az újabb bogyók és étrendkiegészítők nem segítenek, kérlek! Csak összezavarják az idegrendszert. Azzal megint valami újabb dolgot viszel be a testedbe… nem segít. A sok mély lélegzet, na, az segít. Az újabb terápiák, mert az előző 125 nem vált be… nem segítenek. Csak ingerli az idegrendszert. Szép, megnyugtató zene, amire rá tudsz hangolódni, az segít. A csoportoktól való távolság – nem örökre, csak most –, vagy bizonyos emberektől, az nagyon sokat segít. A tömegben állandó támadás éri az idegrendszert. Nem azt mondom, hogy ne menj ki soha, de most nehéz neked. Ezért kezdtem azzal, hogy miért üres a terem. Sok shaumbrának egyszerűen csendes térre van szüksége.
De nem olyan csendes térre, ahol ki akarod találni a dolgokat. Azzal csak rontasz a helyzeten. Nem olyan csendre, ahol elemezgeted, mi történik. Hanem olyanra, ahol csak magaddal vagy. Nincs javítgatás. Nincs szalmaszálakba kapaszkodás. Nincs olyan, hogy: „Ó, csendben vagyok, és most látom a körülöttem lévő arany fényt.” Ezek már nem működnek.
Alapvetően csak annyit mondunk: állj meg. Állj meg! Mint egy hatalmas Mesteri Szünet, csak állj meg.
(szünet)
A kapkodás most az ellenséged. Az a sürgölődés, hogy „valamit csinálnom kell, le kell foglalnom magam.” Nem. Ez csak reakció az idegrendszeredre. Nem. Most az a dolgod, hogy megállj.
Vegyél egy jó mély lélegzetet! Burkolózz valami meleg és puha dologba! Vegyél sok hosszú, forró fürdőt, és ne érezz bűntudatot miatta! A világnak nem fog hiányozni az pár tíz liter víz. Vegyél forró fürdőt! És lélegezz! És ne akard megoldani a problémát! Ne akard kijavítani! Mert kitalálsz valami butaságot: egy új programot, egy új étrendkiegészítőt, egy új rendszert, egy új akármit. Ne tedd. Csak állj meg! Ne akarj kommunikálni az idegrendszereddel, és ne akard meggyógyítani! Látod, pont ez okozta a bajt: az emberi logikával és érzelmekkel próbáltál megjavítani valamit, amit eleve nem is értettél. Csak állj meg!
(szünet)
Nehéz csak úgy megállni, ugye? De most ez elengedhetetlen. Kritikus fontosságú. Csak állj meg! Nem azt mondom, hogy soha többé ne csinálj semmit, csak tarts most egy szünetet! Ez a zene, amit Cauldrével összeállítottunk, hamarosan külön zeneszámként is elérhető lesz a Bíbor Kör oldalán. Töltsd le, vagy hallgasd, ahol tetszik!
Vedd le a spirituális szemellenzőt! Ne akard parfümmel befújni a kupac trágyát, és nevess sokat! A szemellenző olyan, mintha Chanel No. 5-tel fújnál le egy adag ürüléket. Attól még büdös marad.
És nevess! És amikor itt az ideje – nem most, nem, amikor csendes „megállás” üzemmódban vagy, hanem majd később –, majd kezdj el beleérezni abba, amiről ma beszéltünk. Hogy min mész keresztül: önszeretet, érzékelés, a test és az elme teljes megújítása… te jó ég! De ne most. Most csak állj meg!
Hadd érjen utol minden most, és ezt nem elterelésként mondom. Nem klisé. Megállsz, és hagyod, hogy minden utolérjen. Maga az idő is. Az új metafizika. Az energia, a fény és a szeretet. Állj meg, és hagyd, hogy mindez utolérjen téged!
Annyira gyorsan mentél, annyira hajtottad magad, hogy megelőzted önmagadat. Valójában még a lelkedet is megelőzted. Csak állj meg! Lélegezz mélyen, és hadd érjen utol minden! Az elméd, a tested minden sejtje, az elavult hitrendszereid is. Igen, hadd érjenek utol, hogy aztán elengedhesd őket. Annyira előre rohantál, hogy a többi részed nem bírt követni. A tested, a biológiád messze lemaradt. Ők pedig kiabáltak utánad. A „kiabálás” fájdalomként jelent meg, talán még betegségként is.
Hadd érjen utol minden! Tegyük ezt meg most! Álljunk meg, és hagyjuk, hogy beérjenek a részeink! Ahogy én is elfelejtettem figyelni az idegrendszeretekre, ti is elfelejtettetek magatokba nézni – annyira rohantatok, annyira akartátok, annyira elkötelezettek voltatok, hogy elfelejtettétek hagyni, hogy minden részetek utolérjen. Tegyük meg most! Mély lélegzet. Semmi erőfeszítés. Semmi szépítés. Mély lélegzet, és hadd érjenek utol!
(hosszabb szünet)
Dr. Agoni azt javasolja, tegyétek ezt meg minden nap, legalább a következő két hétben. Nem szeretem a módszereket és gyakorlatokat, de most látom az értelmét. Egyszerűen csak állj meg! Mindegy, mennyi időre. Tegyél be valami zenét, vagy bármit, amit szeretsz hallgatni. Állj meg, és hagyd, hogy minden utolérjen.
Minden részed érjen utol téged – nem a világ, hanem te saját magadat! Az elméd, a tested, sőt, még a lelked is. Igen. Azt hiszed, a lélek mindig előtted jár? Dehogyis. Engedd, hogy az is utolérjen. Hadd érjen utol!
Ne meditációként csináld! Legyen ez egy merabh. Hallgass hozzá bármit, amit szeretsz! Ne akard megjavítani az idegrendszeredet! Az csak még több zavart okoz és még inkább kibillenti. De ha megállsz, az idegrendszered utolérhet.
Hagyod, hogy minden utolérjen.
(szünet)
Nevess! Kényeztesd magad! Lélegezz mélyeket! És állj meg naponta egyszer! Ez hoz vissza mindent az egységbe. Nevezhetnénk koherenciának, de most nem akarok metafizikai kifejezéseket használni. Semmit. Nincs rá szükséged. Vegyél egy jó mély lélegzetet! Hadd érjen utol minden!
Ezzel lezárom a mai összejövetelt. Létezik-e a Felemelkedett Mesterek Klubja? Igen, létezik. Túlzok-e néha? Állandóan! Van benne történetmesélés – de igen, valóban összegyűlünk. Jól érezzük magunkat, mert mind emberek voltunk. Ez a közös bennünk. Tudunk nevetni magunkon, de még jobb másokon nevetni.
Példátlan időket élünk? Abszolút. Ilyenkor kell megállni és mélyet lélegezni. Ilyenkor kell nekem is változtatnom. Ma egy ragyogó előadást tartottam volna az időről, de néha alkalmazkodni kell. Annyira, hogy most, a zárásnál, el sem mondom a szokásos szavakat (nevetés; valaki azt mondja: „Juhé!”). Juhé, mert valójában nem is számít.
A lényeg, hogy vegyél egy mély lélegzetet, és a lelassulás során rájössz, hogy még az önszeretet is utolérhet. Nem kell tolnod, nem kell akarnod, nem kell megfejtened. Csak állj meg, és minden utolér.
Drága Shaumbrák, a szeretet hónapja van, szóval el szeretném mondani, mennyire szeretlek titeket – mindegyikőtöket. Tudom, min mentek keresztül. Néha kell Dr. Agoni és Kuthumi, hogy emlékeztessenek rá – de értékelem mindazt, amin keresztülmentek.
Szeretetem mindannyiótoknak! Boldog Valentin-hónapot!
Adamus Vagyok a Szuverén Birodalomból.
Köszönöm!
҉
Fordította: Mátyás Bíborka • https://biborkor.hu
Drága Olvasó!
Ha ez az üzenet adott Neked valamit – egy felismerést, vagy csak egy jó mély lélegzetet-, akkor már megérte.
Ez nem csak fordítás – jelenlét is. Ha szeretnéd viszonozni azt, amit kaptál, itt megteheted.
Nem kötelező. Nem elvárás, Egyszerű csere.
Mátyás Bíborka • OTP Bank • 11773346-00572842-00000000
GIBAHUB HU81 1177 3346 0057 2842 0000 0000
Biztonságos és egyszerű bankkártyás lehetőség bármilyen pénznemben:
revolut.me/bborkaeet9
Köszönöm, hogy itt vagy.
Köszönöm, hogy mersz menni ezen az úton.
Bíborka
