Adamus sokszor figyelmeztet az antidepresszánsok túlzott használatára.
„A depresszió kialakulásának legelterjedtebb elmélete az, hogy az agyban valamilyen kémiai egyensúlyzavar áll a háttérben. Számos gyógyszergyártó cég reklámjaiban azt állította, hogy az általuk kínált antidepresszánsok éppen ezt az egyensúlyzavart hivatottak helyreállítani. Ez az elképzelés még néhány mentális egészséggel foglalkozó kampány szervezői körében is népszerű volt, mert segített azt az üzenetet közvetíteni, hogy a depressziónak „valódi” biológiai alapja van – nem csupán „képzelgés” vagy akaratgyengeség.
(…) a depressziónak nincs egyetlen, kizárólagos oka az agyban; ehelyett rendkívül összetett tényezők hálózata játszik szerepet. Egy lehetséges szemlélet, amely segíthet megérteni a folyamatokat, az az elképzelés, hogy a depresszió hátterében a csökkent neuroplaszticitás áll – a krónikus stressz és traumatikus élmények hatására az agy elveszíti alkalmazkodóképességét, és megreked egy erősen negatív beállítottságban, amely a gondolkodást és az emlékeket is áthatja.
A korábban említett tényezők, például az agyi kémiai anyagok szintjének változása, a túlműködő HPA-tengely (ami a stresszválaszt szabályozza), valamint a neuroinflammáció (az idegrendszer gyulladása) mind hozzájárulhatnak ehhez a túlzottan rögzült, negatív állapothoz.
Ezzel szemben különféle kezelési módok – például antidepresszánsok, agyi stimuláció, pszichoterápia és a testmozgás – segíthetnek növelni a neuroplaszticitást. Ez többek között új idegsejtek képződését és a jutalom- és örömérzésért felelős agyterületek közötti hatékonyabb kommunikációt ösztönözheti.”
A teljes cikk: https://www.sciencefocus.com/wellbeing/the-depression-myth
