„Folyton azt a telefont nyomkodja.”
Izgalmas reggelre ébredtem, tele voltam olvasatlan chatüzenettel. Még az ágyban elkezdtem olvasni, válaszolni rájuk. Enye-bejnye – mondja az elme.
Felkeltem, reggeli rutin, cicaetetés, kávézás a napsütötte, koratavaszi teraszon – közben telefonnyomkodás. Nem baj, mindjárt végzek, aztán csinálok hasznos dolgokat végre, ahogyan azt kell – mondja az elme.
Sutty, délután négy is elmúlt. Mit csináltam ma egész nap? Párom végig szorgosan sürgött-forgott a házban és a ház körül – segítenem kéne neki, vagy legalább elindítani a mosogatógépet, ebédet melegíteni, vagy valami… Ejnye-bejnye és a többi – mondja az elme.
Mit csináltam ma egész nap? Telefont nyomkodtam.
Közben haladt egy nagy találkozó szervezése, haladt a Bíbor Kör-projekt fejlesztése, egy Társam megvilágosodott, bejelentettem egy mérföldkövet, amit interdimenzionálisan megünnepeltünk, szintet lépett a Shaumbra, szintet léptem Én, és a Szeretet 2.0…
Jaj, jaj, már este van, ideje végre haladni a munkával! – mondja az elme. Már ülök is a számítógéphez.
A Mester elégedett mosollyal hátradől, és egy ötórai kávé mellett megpihen.
