BÍBOR KÖR ANYAGOK
Ragyogás sorozat
11. SHOUD – ADAMUS SAINT-GERMAIN közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
2024. AUGUSZTUS 3.
crimsoncircle.com
Vagyok, aki Vagyok, Adamus Saint-Germain.
Nos, drága Shaumbra, itt vagyunk, 25 év. 25 év. (taps és éljenzés) Ahhoz képest jól néztek ki. (nevetés) Na jó, néhány kivétellel. De drága Shaumbra, mi…
KERRI: Elnézést! (bejön Adamus tortájával és egy bögre kávéval a kezében)
A közönség elénekli a „Boldog szülinapot!”, a végén taps és éljenzés.
ADAMUS: Köszönöm! Köszönöm! Készen álltok?
KERRI: Igen.
ADAMUS: Kuthumi mondta, hogy itt az ideje megfújni valamit (nevetés, majd éljenzés, amint elfújja a gyertyát). Köszönöm! De a mai nap nem rólam szól. Na jó, egy kicsit. Egy kicsit. (nevetés)
LINDA: Hányadik szülinapod is ez? Hányadik is?
ADAMUS: Én – na, itt tartunk. Nem illik egy Felemelkedett Mestertől megkérdezni a korát. (kis nevetés)
Nade, drága Shaumbra, jó kis esténk volt tegnap a Felemelkedett Mesterek Klubjában. Oh! Mindenki ott volt. De tényleg, az összes Felemelkedett Mester. Visszatértek erre a különleges eseményre. Mármint, néha kimennek csinálni ezt-azt a teremtésben, órákat tartani – próbálnak lépést tartani velünk –, de tegnap este mindenki ott volt. És meghívtunk minden shaumbrát is, aki eddig átlépett. Ah! Ott volt Sart. Az a pólója volt rajta (páran nevetnek). Ott volt FM. FM, tudjátok, nagy forma. Köszönöm! (Kerri hozott neki egy szeletet a tortából, Adamus kézbe veszi)
KERRI: Szívesen.
ADAMUS: Igazi személyiség. Tudjátok, a Felemelkedett Mesterek Klubjában nem kellenek kamerák, kábelek, keverőpult meg ezek, de ő azért berendezi a stúdiót. Ott áll a pult mögött, és tologatja a potikat.
Norma, Garrett, Edith. Edith. Ki nem találjátok, mi volt Edith-en tegnap este. (nevetés) Igen, egy kabát, ami úgy néz ki, mint egy olasz asztalterítő. (nevetés) Mindenki ott volt. Mindjárt megkóstolom. (leteszi a tortáját az asztalra)
Tegnap este eljött a behajtás ideje – behajtás – és mondhatom, néhányunk rendesen megtollasodott. Nem használunk földi pénzt, afféle kreditrendszerünk van, de a fogadás! Az a régi fogadás. „Meddig fog kitartani a Bíbor Kör?” (néhányan nevetnek) Hát, páran azt gondolták, jó, ha egy-két évig húzza. Ez Cauldre tétje volt. (nevetés) Voltak, akik úgy vélték, Tóbiás idejét kibírja, ami úgy tíz év. És nagyon kevesen voltak, akik szerint megér 25 évet. Szóval ha megnézzük a szorzókat – ami azt illeti, vannak bukmékereink is odafönt –, kaszáltam, mint egy bandita. De tééényleg. Annyit kerestem, hogy most teszek nektek egy ígéretet: szétosztom a shaumbrák között. (a közönség „Hűű!” felkiáltással reagál, és tapsol) Bizony. Nem tudnék mit kezdeni vele. De komolyan, nekem már annyi…
De most tényleg, ezek a Felemelkedett Mesterek, azt gondolnátok, hogy hát ők Felemelkedett Mesterek, ők mindent tudnak. Tudják, hogy 25, 30, 40, 50 évig fogunk futni. De, eee, még mindig… Az emberi oldaluk kibukik – és szerintem az irigységük is –, azt mondják, „Ó, persze, ez a dolog le fog ketyegni seperc alatt.”, meg, hogy „Mindenki el fog menni.”, vagy „Cauldre és Linda kedve el fog menni a munkától.” meg ilyenek. De én elég szépen kaszáltam tegnap este, ahogy Tóbiás és Kuthumi is, és a legtöbb shaumbra, akik átléptek.
Úgyhogy itt a merabh alatt megragadom majd az alkalmat, és szétosztom nektek ezt az energiát. De tényleg, mit kezdenék vele, vegyek még egy palotát valahol? (kis nevetés) Hány kéne még?
Jó kis este volt. Megnéztük a saját verziónkat a Sahumbra arcai videótokból, de ez hologram volt, ami képes rögzíteni azt a helyzetet is úgy, ahogyan az megtörtént. Kicsit olyasmi, amit videónak hívnátok, de ez 3D-s. Micsoda öröm volt végignézni az éveket, még a kulisszák mögé is benézni, mik történtek.
Érdekes volt nézni benneteket, mindegyikőtöket, amint elérkeztek bizonyos nehézségekhez az úton, amit bejártatok – a kétség, a ködösség, amin keresztülmentetek – és aztán megtaláljátok a saját válaszaitokat. Megtaláljátok a saját válaszaitokat, és mentek tovább a következő lépésre.
Érdekes volt nézni titeket, ahogyan magatokra vesztek cuccokat, amik igazából nem a tieitek, amiket a tudatosságért vesztek magatokra. Érdekes volt nézni, hogyan integráltatok aspektusokat, és hogy még mindig van néhány, ami, tudjátok, időnként előjön, és felfordulást okoz. De ahogy ma kezelitek őket, azokat az aspektusokat. Ahelyett, hogy másodrendűnek éreznétek magatokat hozzájuk képest, ahelyett, hogy hagynátok, hogy vezessék a háztartást, inkább már ilyen toleránsak vagytok, hogy „Oké, megint itt ez az aspektus. Nem foglalkozom vele, megyek tovább.” – többnyire. (Adamus nevet)
Jó kis ünneplő, visszatekintő este volt ez. Igazából visszamentünk Yeshua idejéig. Micsoda fordulópont azoknak, akik, nos, mindannyiótoknak, akik shaumbrának valljátok magatokat. Odáig nyúlik vissza az elköteleződés, hogy elültetitek az isteniség magjait, amit most learattok és begyűjtötök magatoknak.
Az est végén, miután mindenki elment, én még ültem ott egy darabig a kandalló mellett, és elgondolkodtam: „Ez több mint csupán 25 év.” Mármint, életek, nyilvánvalóan, de erre a pontra elérni, ez nem csak egy újabb Vízválasztó. Elérni ezt a pontot, és azt, amit ezután fogunk csinálni, ez döntő jelentőségű, monumentális, ez a következő óriási lépés… nem tudom, létezik-e nagyobb szó a kvantumnál, de ez a következő hatalmas lépés. Erről szeretnék ma beszélni.
A Bíbor Kör csodálatos módon fog átalakulni ennek eredményeképp. Ti fogtok átalakulni. Új felfogásba kerül az, hogy mit is csináltok ti itt valójában. Ez az elmúlt 25 év jókora részben arról szólt, hogy a ti saját problémáitokkal dolgoztunk, a saját démonaitokkal küzdöttetek. És rendkívül jól teljesítettetek. És ez kemény dolog. Jól tudjátok, mennyire kemény. Rendkívül jól teljesítettetek, mert ezek a démonok ádázak. Felemésztenek. Átveszik az uralmat az elme fölött. Átveszik az uralmat a szívetek fölött. Kipréselik az örömöt az életetekből. De elintéztétek őket. Nem csatában. Kipróbáltátok a harcot az elején, de az nem működik. Egyszerűen azzal, hogy megengedtétek az isteniségeteket, azt, akik valójában vagytok, és akkor ezek a démonok, ezek elmennek. Ami azt illeti, igazából nem elmennek, hanem visszaintegrálódnak bennetek, és nem démonok többé. Szárnyaitok.
Apropó, itt megemlítem, mielőtt belemerülünk a mai beszélgetésbe. A következő Shoud sorozatunk. Azt a címet adom neki, hogy „Remény szárnyai”.
LINDA: Azta!
ADAMUS: Bizony, jó. (Linda és a közönség tapsol) És a rövid verziója, ahogy hívjuk, csak „Remény” lesz, a Remény sorozat, de a „Remény szárnyai”. És majd később beszélni fogok erről, egészen pontosan a merabh-ban, hogy most egy merőben másféle tudatosságot veszünk fel itt a Földön.
És tudom, hogy még mindig itt időznek ezek a gondolatok, hogy „Tényleg Mester vagyok? Tényleg ott tartok?” Arra kérlek most, hogy ismerd el végre magadban, hogy az vagy. Tényleg az vagy. És igen, néha előugranak az emberi hangok, és azt mondják: „Eee, de ha tényleg Mester lennél, akkor vízzé változtatnád a bort.” Engedjük el ezeket a régi elképzeléseket! Engedjük el azt, hogy, mit tudom én, porból aranyat kell varázsolnod a kezedben. Ezek nem is tartoznak a tárgyhoz. Ezek elterelések. De igenis, te Mester vagy. És Kuthumi már rég megmondta: „Hogy elismerd a megvilágosodásodat, egyszerűen mondd ki: ‘Megvilágosodott vagyok.’ Akkor minden energia átalakul, hogy ezt alátámassza.”
Bámulatos, elképesztő 25 év volt ez. Amikor átjöttök a túloldalra – ez nem sürgetés, de amikor majd átléptek a túloldalra –, majd leülünk együtt a kandallóm mellé a könyvtáramban, és megnézzük a hologramokat arról, mi mindenen mentetek keresztül. Lesznek könnyek, lesz sok nevetés és sok öröm. Egy dolgot azt hiszem észre fogtok venni: kicsit jobban megnehezítettétek magatoknak, mint amennyire igazából kellett volna. De ahogy így tettetek, az a kalózos részetek, tudjátok, aki nem puhánykodik, hát, ez egyedibbé teszi az egészet. (Adamus nevet) Nem hiszem, hogy valaha is ugyanígy csinálnátok megint, de azt mindenképpen elmondhatjátok, hogy elég kemények voltatok. Végigcsináltátok. Megtettétek, amit kellett. És voltak időszakok, amikor több szarságot vittetek az életetekbe, mint amennyi feltétlenül szükséges lett volna, de volt ebben egyfajta öröm, ahogy megoldottátok. Nem sok, de egy bizonyos mennyiségű öröm. (nevetés)
Az előző Shoud felelevenítése
Mielőtt azonban továbbmennénk, gondoltam, térjünk vissza az előző havi Shoudra. Ez megint egy nagyon fontos Shoud volt. Megjegyzem, nem volt, de, egy jelentkező volt az ajánlatomra, hogy vitatkozzunk a plejádiakkal. Senki más. Meg sem próbálják. És azt az egyet is határozottan visszautasítottam, mert olyasvalaki, aki igazából nincs kapcsolatban a plejádiakkal. Gondolta, jó szórakozás lenne, de még csak nem is kommunikál a plejádiakkal. Úgyhogy nincs más kihívó, hacsak valaki odakint (a kamerába néz) nem akar. Bármikor, bárhol, felveszem a kesztyűt. Úgyhogy…
LINDA: Ezt nem tudod annyiban hagyni, mi?
ADAMUS: Ó, nem! (nevetnek) Nem. Csak erről fogunk ma beszélni. (nevetés)
Tehát, tekintsünk vissza, nézzük meg az előző hónap összefoglalóját, csak hogy mindenki képbe kerüljön, aki esetleg nem látta, vagy elfelejtette, vagy azt kivánja, bár elfelejtené. (nevetés) Lássuk!
[A Ragyogás sorozat 10. Shoudjának összefoglaló videója]
~ A Világszövőkhöz
Szeretném ezt a Shoudot a világszövőknek ajánlani. A világszövőknek, akik annak szentelték magukat, hogy megteremtsék ezt a dolgot, amit Mennyei Keresztnek, Apokalipszisnek, megnyílásnak hívunk; sokszor az emberi énjük feláldozásával. Voltak erők, amik ellenetek dolgoztak. Valódi erők voltak – olyan erők is természetesen, mint a gravitáció meg effélék –, de voltak „más-lény-erők”, amik nem akarták, hogy ez megtörténjen.
Ezek az erők, amikről beszélek, és még fogok ma beszélni, ezeknek az energiája, az ellátmánya, az étele olyanokból áll, mint az emberi érzelmek és félelem és harc és hatalom. Így hát amint visszatámadsz, megszilárdítod őket.
És mit tudtatok tenni? Mit tudtatok tenni világszövőként? „Létezem. Vagyok, aki Vagyok.” Ennyi. „Létezem.” De nem csak kimondva a szavakat, hanem érezve a lényed minden porcikájában. „Létezem. Vagyok, aki Vagyok.”
Ez a legnagyszerűbb eszköz, ami bármelyikőtöknek rendelkezésére áll ezen a bolygón, ebben az elképesztő, őrült időszakban. Nem fogsz harcolni ellene. Még saját magad ellen sem fogsz harcolni. Nem fogsz gonosz erők ellen harcolni. Nem vagy semminek az áldozata. Te is Isten vagy. „Létezem. Vagyok, aki Vagyok.”
~ Tehát van
Szeretném, ha igazán beleéreznétek ebbe magatokban, két rövid szó: „Tehát van.”
„Elképzelem, tehát van. Új tudatszintekre lépek, tehát így van. Megengedem az isteniségemet, tehát van. Megengedem a Tudásomat, tehát van.”
Ez kicsit olyan, mintha kisétálnál a saját korlátaid közül, a saját kristálybörtönödből. „Úgy döntöttem, hogy itt vagyok örömben és bőségben és egyensúlyban, tehát így van.” Ennyi. Ezt teszi a Mester: „Tehát így van.” Semmi „de”, nem nézünk hátra, nem vonjuk kétségbe saját magunkat, nem kínozzunk magunkat, tehát így van.
~ Az új emberi faj
Ez az új emberi faj időszaka. A műszaki tudományok a fő hajtóereje. A másik hajtóereje a bolygóra áramló több fény és több tudatosság.
Elkerülhetetlen volt, hogy ez megtörténjen, mert sok ember megálmodta. Egy evolúciós időszak a bolygón. Nem csak az emberek képzelték el vagy vizionálták meg ezt. Az egész teremtésben voltak lények, akik elképzelték. És ami most történik, az az emberi faj evolúciója, és ez nem csupán biológiai dolog. Az is része. És része a logikán, az emberi elmén túlra való evolúció. A legnagyobb része pedig a tudatosság, az emberi szív evolúciója.
Bármi olyan evolúció, ami ekkora léptékű, az rengeteg változást generál, nagyon sok felbomlást, zűrzavart, zajt, súrlódást és mindenfélét, és ez az, ami most zajlik. De ennek a zűrzavarnak és súrlódásnak minden apró része, legyen az benned vagy a bolygón általánosságban, most mind visszacsatornázódik az emberi faj evolúciójába.
Sok különböző szinten zajlik, de több fény és több képzelet kell, hogy beérkezzen hozzá a bolygóra. A képzelet és a fény az, ami által az új emberi faj a legnagyszerűbb potenciáljává fejlődik. Ez az egyik oka annak, hogy úgy döntöttetek, maradtok, és annak is az egyik oka, hogy sok testi nyűgön mentek keresztül. Integráljátok a saját fénytesteteket, ami helyettesíteni fogja az Adam Kadmon sablont a Földön.
Szeretném, ha éreznétek egy pillanatra, mit cipeltek a vállatokon. Ez az új emberi faj evolúciója. Az összes előző életed evolúciója vagy újrarendezése. És a teljes kozmosz iránya. Az egész kozmosz irányának meghatározása.
~ Nincs nagyszerűbb lény
„Az egész teremtésben nincs nagyszerűbb lény az emberi lénynél.” Az emberek szeretnék azt hinni, hogy vannak. Szeretnék azt hinni, hogy vannak istenszerű lények valahol máshol, odakint. Vagy szeretik azt hinni, hogy Jézus az, aki majd visszatér, és megmenti őket. Hogy van ez a nagyobb lény odakint, vagy ufók, földönkívüliek, fejlett civilizációk. Nincsenek. Pont. Amint erre rájössz, amint visszaemlékszel arra, ki vagy te, és amint véget ér ez a játék, hogy „valaki majd eljön és megment minket”, akkor ez a bolygó tovább tud lépni. De nincsenek nagyobb lények az egész teremtésben, mint az emberi lények.
Eljönni a Földre, elviselni a fizikai testet meg a többi embert – heh! – és mindazt, ami azzal jár, hogy pusztán túlélj ezen a bolygón, nem hogy még fejlődj is ezen a bolygón… A legjobbak kellettek, és ti jöttetek ide.
Eljöttetek ide, minden körülmények legkedvezőtlenebbjei közé. Ti teremtettétek meg őket. Részt vettetek ennek a valóságnak, ennek a dimenziónak, és az Adam Kadmon sablonnak a megtervezésében. Részt vettetek a megteremtésében, és azt mondtátok: „Át tudom küzdeni magam rajta. Át fogom küzdeni maga rajta. Megtalálom azt az utat. Megtalálom a tudatosságomat. Még ebben a sűrűségben is meg fogom találni, és újra fel fogom fedezni az energiámat, és hogy hogyan kell azt használni tudatossággal, bölcsességgel és érettséggel.” És ez történt.
~ A földönkívüliekről
Csomó minden történik a másik világokban, nemfizikai világokban. Rengeteg. Rengeteg. Tényleg rengeteg. (kis nevetés) Ott vannak ezekben a másik világokban az előző életeitek. Odakint vannak azok, akiket földönkívülieknek neveznétek. Nem annyira a ti fizikai világotokban; néhány itt-ott. Ők a másik világokban vannak, kedves barátaim, itt a szomszédban. Itt a szomszédban, és ti érzitek őket. Minden éjjel, amikor alszotok, érzitek a nyomást felőlük.
Igaziak. Amit ti földönkívülieknek neveztek, igaziak. Csak nem röpködnek fémdobozokban. Ritkán, ha egyáltalán meg tudnak jelenni ebben a világban. Amit viszont tudnak, és meg is tesznek, az az, hogy szívatnak titeket. (nevetés) Miért? Táplálkozás. Ez energia. Az érzelmeitek, a traumáitok, és bizonyos mértékig a szeretetetek és az örömötök, de leginkább a traumáitok és a nyomorotok eteti őket.
Elő tudják adni magukat ilyen nagyságos lényekként, mert az emberek hiszékenyek, és beveszik ezt a szart. Kialakult az embereknek ez az értéktelenségérzése, nagyrészt az ilyen lények beavatkozásának köszönhetően. De nem vagytok azok. Látjátok ezt? (a színpad mögötti falon lévő feliratra mutat) Szeretném, ha mindegyikőtök az eszébe vésné ezt – „Nincs Lény, mely nagyszerűbb az emberi Lénynél.” – és eszerint is kezdene viselkedni. Tehát így van.
Minden egyes ilyen földönkívüli odakint, azok ti vagytok. Ti vagytok azok. Ők a ti részeitek, akik kimentek felfedezni. Olyan részeitek, akik valószínűleg sebzettek. Olyan részeitek, akiknek nehezükre esett idefókuszálni erre a bolygóra. Olyan részeitek, akik fejletlenek és nincsenek tudatában önmaguknak. És most ütött az órájuk amiatt, amit itt a bolygón csináltok épp. És a fény miatt, amivel dolgoztok, nem tudnak tovább létezni odakint. A játékuk befejeződött. Az idejük leáldozott.
Ti vagytok itt a hatalmasok. Túlzás nélkül. Ti vagytok a dicsőségesek. Ők megtévesztettek benneteket. Ti megtévesztettétek saját magatokat, hogy azt higgyétek, talán mégsem vagytok azok. Ha ezek a lények olyan nagyszerűek és olyan tekintélyesek, miért nem mutatkoznak meg? Miért nem állnak elétek? Mert nem tudnak. Nem tudják elviselni a fényeteket.
Megvan mindenetek, amire most szükségetek van ezen a bolygón, és az a „Létezem. Vagyok, aki Vagyok. Tudatosság vagyok, minden energia az enyém.” Mindenetek megvan, ami kell. Elhitették veletek, hogy ez a bolygó tele van háborúval, erőszakkal, gonoszsággal meg az összes többi ilyennel, amit nem lehet legyőzni. És én ma kijelentem, hogy mi meg fogjuk haladni ezt, tehát így van.
A Föld, az emberi faj evolúciója most zajlik. Olyan szinteken zajlik, amit valószínűleg nem értesz, nem láttad. Nem csak az utcákon, az emberekkel történik meg egyik napról a másikra; a többi világban történik, és hatalmas hatással lesz a bolygóra. Igen, hatalmas változások fognak végbemenni a bolygón, míg eljutunk oda. A régi erők kihalnak, és helyet adnak a fénynek, nektek, és az új emberi fajnak.
Amikor valóban ráébredsz, hogy nincs hatalmasabb lény az emberi lénynél, még Jézus sem, idegenek sem, semmi más; te vagy az – amikor erre ráébredsz, az mindent felszabadít. Mindent megnyit. Mindent átalakít.
Kérlek, hogy ismerd el, amit te itt csinálsz. Kérlek, ismerd el, és akkor így van.
Ez mind Te Vagy
Ah! Tehát, kedves Shaumbra, ez volt múlt hónapban. Folytatjuk.
Szeretném, ha a folytatásban beleéreznétek: minden, amit valaki ufónak vélne – földönkívüliek, vagy bármi más odakint –, azok ti vagytok. Ti vagytok. Tudatosságként vagytok itt jelen és megtestesülve a Földön. Istenként vagytok itt. Odakint ott vannak ezek a mindenféle részeitek, amik más világokban szerepelnek. Lehet, hogy nagyon másképp. Még nem is feltétlenül emberszerűen. De ezek mind ti vagytok. És most azt csináljuk, azt csináljátok, hogy begyűjtitek őket. Az Énnek az összes ilyen részét.
Ez az az élet. Ez az az hely, ahol ez történik. Nem odakint. Nem a plejádiak vagy a pulijádiak vagy akármi más az. Ez kicsit olyan, mintha te magad megtévesztetted volna magadat, hogy azt hidd, hogy vannak valami nagyszerű lények. Ez tényleg csak te vagy. Te teszed próbára saját magadat. Úgyszólván kirepültek ezek a részeid a Tűz Falában1 történt darabokra szakadásod során. Jó messzire. De végső soron ez valójában te vagy.
Ezzel a felismeréssel, annak a felismerésével, milyen hatalmas is vagy, elkezdesz hatalmasként viselkedni, és rájönni, hogy hatalmas vagy, és akkor hatalmas vagy. És interdimenzionálissá válsz. Akkor ez az összes ufóaspektus visszaintegrálódik. És amikor ezt megteszik, az nem csak itt, ebben az idő-tér-kontinuumban való integrálódás, hanem nagyon sok szinten integrálódsz. Akkor válsz igazán multidimenzionálissá, amikor mindet visszahívod haza.
Hol tartasz éppen?
Nemsokára jobban belemegyünk ebbe, de mielőtt továbbmennénk, van egy gyors kérdésem itt ezen a fordulóponton, ebben a legendás időpontban itt, a 25. évfordulón. Majd meglátjátok, hogy kicsit másképp lesznek majd a dolgok, ahogy belekezdünk az új sorozatunkba.
Nade most gyorsan – ha megtennéd, hogy felveszed a mikrofont – az itteni szereplőgárdánkkal; pár szóban vázoljátok, hol tartotok most. Hol tartotok az életetekben, az akármitekben? Tudom, az egyik szó az lesz, hogy „kimerült”, de azt nem ér mondani. Mindamellett, hogy minden jogotok megvan kimerültnek lenni. Nagyon hosszú út volt.
Tehát, hol vagy éppen?
STEPHAN: Itt vagyok. (nevetés)
ADAMUS: Persze, persze, jó! Jól van. Létezel?
STEPHAN: Létezem.
ADAMUS: Helyes.
STEPHAN: Igen. Hát, az, hogy – izgatottan várom, mi következik. Ugyanakkor az is, hogy vannak azok a hulladék napjaim.
ADAMUS: Értem. Értem.
STEPHAN: Mint most a héten például, volt párszor, hogy olyan… testi volt. De közben meg az is, hogy… izgalmas, hogy hová tart.
ADAMUS: Azt érted, hogy mi a testi, mi zajlik, mi történik?
STEPHAN: Itt vagyunk a…
ADAMUS: Amikor azok a nehéz napjaid vannak, testi napjaid, mi történik?
STEPHAN: Hát, az, azt hiszem, a változás, ami a tömegtudatban megy.
ADAMUS: Igen.
STEPHAN: Leginkább – mint mondjuk múlt hónapban úgy éreztem, sok elmozdulás történt…
ADAMUS: Így van.
STEPHAN: A hatalom elengedése, egy kicsi itt, egy kicsi ott…
ADAMUS: Fénytest…
STEPHAN: Fénytest.
ADAMUS: Bizony. De vannak ilyen érzéseid, hogy „Jaj, mit csinálok rosszul?” Vagy hogy „mindenem fáj”, vagy csak nem tudsz koncentrálni, vagy ilyesmik? Felmerülnek ilyen kérdések benned?
STEPHAN: Látom kicsit elővigyorogni őket, de olyankor úgy vagyok, hogy „Oké, lépjünk túl ezen!”.
ADAMUS: Értem. Ez mind pont az, ahol lenned kell. Ez mind része a természetes folyamatnak. Már olyan nagyon hosszú ideje vagy biológiai testben. Most egy óriási átalakulás zajlik. Mi a legjobb, amit tehetsz?
STEPHAN: Megengedés.
ADAMUS: Mi más?! Ja, ja, ja! (nagy nevetés, kis taps) Pontosan! De tényleg. Túl egyszerűnek hangzik, de ennyi. Annyi, hogy „Ja, oké, rendben.” A megengedés végső soron az, hogy bízol magadban, szereted magad, és azt mondod, „Minden, amin most keresztülmegyek, az teljes mértékben helyénvaló.” És ez abban a pillanatban átalakítja a fájdalmat más dolgokká, köztük épp a saját biológiai evolúcióddá. De valami olyasmivé alakítja át, ami nagyon egészséges számodra.
STEPHAN: Aham.
ADAMUS: Ha ellenállás van, ha úgy érzed, „Mi a baj? Csak nem valami romlottat ebédeltem? Vagy mérgező környezetben vagyok?”, ilyenek, hogy…
STEPHAN: Igen, ezek a gondolatok folyton feljönnek. (nevet)
ADAMUS: …hogy minden más az oka. De hát Tóbiás megmondta már rég – és Linda majd’ elájul minden alkalommal –, hogy ihatnál akár benzint is. A tested tudja, hogyan…
LINDA: Ahhh! (nevetés)
ADAMUS: Jó, nem itt és most.
LINDA: Ez csupán egy szórakoztató műsor! (nevetés)
ADAMUS: Na, de komolyan.
STEPHAN: Ez igaz. Néha észreveszem, hogy nem hallgatok a testemre. A testem: „Hé, ezt most ne edd meg, ez nem kell nekem.” De az agyam meg: „Ugyan már, megoldod.” És akkor megeszem, és másnap meg szenvedek, mert nem hallgattam a testemre.
ADAMUS: Igen, sok shaumbra úgy van, hogy „Én olyan érzékeny vagyok az energiákra.” Igen, az vagy. De ez nem jelenti azt, hogy fel fognak borítani. Nagyon is tudatában vagy az energiáknak, de nem fognak föléd kerekedni. Lehetsz nagyon bonyolult és nehéz helyzetekben olyan emberek között, akik, ömm, nem egészen vannak ugyanazon a tudatossági szinten. Nem kell, hogy hasson rád. Tudatában lehetsz, és lehetsz érzékeny, de nem kell hagynod, hogy megérintsen. Ez az igazi Mester egyik ismérve.
STEPHAN: Értem, így… csak hagyni, hogy átáramoljon.
ADAMUS: Igen. Szóval, pár szóban, hol tartasz most éppen, azon kívül, hogy itt?
STEPHAN: Még pár szó?
ADAMUS: Igen.
STEPHAN: Most nem sok minden.
ADAMUS: Azt mondtad, izgatott.
STEPHAN: Igen, mert izgatott vagyok amiatt, mi következik. Így morfondírozom, hogy el kéne-e költöznöm, meg ilyenek. (néhányan bólogatnak) Szóval csak így hagyom, hogy eljöjjön hozzám. Bármi jön.
ADAMUS: Hát, ez a shaumbrák egyik mániája, „Hova költözzek?” (nevetés)
STEPHAN: Jah! (nevet)
ADAMUS: De aztán sosem költöznek el, ettől lesz mánia. De hát számít?!
STEPHAN: Nem számít. Erről van szó.
ADAMUS: Nem számít.
STEPHAN: Ez csak ilyen érzés, tudod?
ADAMUS: Értem, értem.
STEPHAN: És úgy vagyok vele, hogy „Jól van, ha eljön az ideje, tudni fogom.”
ADAMUS: Hová költöznél, ha költöznél?
STEPHAN: Sok lehetőségem van. Talán felfedezem Portugáliát.
ADAMUS: Értem, értem.
STEPHAN: Vagy talán épp Ázsiát, vagy lehet csak maradok az USA-ban. (nevet)
ADAMUS: Értem. Vagy csak maradsz ott, ahol vagy.
STEPHAN: Vagy esetleg…
ADAMUS: Rendben van. (Stephan tovább nevet) Oké, jól van. Köszönöm.
STEPHAN: Köszönöm.
ADAMUS: Köszönöm. Jó újra látni.
LINDA: Jól van.
ADAMUS: Azt hiszem, talán te kapnád a díjat, vagy a top díjak egyikét a legtöbb workshopon való részvételért. És mindig olyan jó vagy a többi shaumbrához. Nagyon szeretem, amikor látlak egy workshopon, mert olyan kedvesen és melegen üdvözölsz mindenkit. Bizony. (a közönség tapsol) Okés, rendben, a következőt mi álljuk. Ingyenes. (kis nevetés, elismerő hangok a közönségből) Igen. De komolyan. Hallottad, Linda? A következő workshopját a cég állja.
LINDA: Rendben.
ADAMUS: Már legfőbb ideje! (nagyobb nevetés)
LINDA: Ezt is hallottam.
ADAMUS: Igen. Hányszor kell jegyet lyukasztanod, hogy kapj egy ingyen menetet? Mármint… (még nagyobb nevetés) Nos. Hol tartotok most épp?
JAYNNE: Egy nagyon jó helyen.
ADAMUS: Ó, jól van, jól van.
JAYNNE: Illő.
ADAMUS: Igen? Illő? Illő mihez?
JAYNNE: Autentikus.
ADAMUS: Értem. Jól van. Illő hozzád.
JAYNNE: Illő hozzám.
ADAMUS: Jól van, végre. Jól van.
JAYNNE: Igen, végre.
ADAMUS: Igen. Hogy vagy fizikailag?
JAYNNE: Elég jól.
ADAMUS: Elég jól. Oké.
JAYNNE: Jobban, bár vannak kihívások.
ADAMUS: Értem.
JAYNNE: De az is rendben van.
ADAMUS: Igen?
JAYNNE: Igen.
ADAMUS: Kapcsolatok?
JAYNNE: Milyen kapcsolatok?
ADAMUS: Pontosan! (nevetés) Badumm! Dobpergés! Igen. Kéne ide nekem egy dobos. Egy kis baramp, bamp! (Jaynne nevet) Na, jól van.
JAYNNE: Jól vagyok.
ADAMUS: Nagyszerű. Oké. Bőség?
JAYNNE: Elég jó.
ADAMUS: Elég jó. Oké.
JAYNNE: Elég jó.
ADAMUS: Igen. Hát, lehetne jobb. Ma szétosztok egy adagot.
JAYNNE: Jól van. Jól van.
ADAMUS: Úgyhogy teszünk róla, hogy…
JAYNNE: Köszönet érte. Nagyon készen állok befogadni.
ADAMUS: Sokat kerestem tegnap este.
JAYNNE: Bizony, bizony. (nevetnek)
ADAMUS: Rendben. Boldog vagy?
JAYNNE: Boldog vagyok.
ADAMUS: Jól van.
JAYNNE: Igen.
ADAMUS: Minden oké.
JAYNNE: Ez egy ilyen kibontakozás, amit csak megengedek.
ADAMUS: Igen. Milyen gyakran csinálod a zuhanórepülést, hogy hirtelen lezuhansz, és aztán főnixezel, kiemelkedsz?
JAYNNE: Talán párszor egy hónapban.
ADAMUS: Oh, jól van.
JAYNNE: Igen.
ADAMUS: Sokkal jobb, mint régebben.
JAYNNE: Igen. sokkal jobb, mint régebben.
ADAMUS: Emlékszel néhány beszélgetésünkre, amikor…?
JAYNNE: Ó, sokra!
ADAMUS: Igen. Úh, igen.
JAYNNE: Sok volt. És bocsánat a sok káromkodásért meg… (nevetés)
ADAMUS: Nincs rám hatással, most komolyan…
JAYNNE: …hogy téged okoltalak meg ilyenek. (nevet)
ADAMUS: Tudod, igazából, mielőtt elkezdtem dolgozni a Shaumbrával, igazából nem nagyon tudtam, hogy kell szitkozódni. De most már, basszameg, hát na.
JAYNNE: Ez az! (nagyobb nevetés) Most már rendben vagyunk.
ADAMUS: Mert minden éjjel hallom tőletek, „Baszd meg, seggarc!” (nagy nevetés)
JAYNNE: Naná! (nevet)
ADAMUS: Úgyhogy én csak titeket utánozlak, nem akadhattok ki rajta, nemde? (Jaynne nevet) „Nyaljál sót, köcsög!” (nevetés)
JAYNNE: Úgy van! Ez nagyon terápiás hatású.
ADAMUS: Ó, jaj, mindent hallottam már. Írni fogok egy könyvet híres Shaumbra idézetekkel és szitkozódásokkal.
JAYNNE: Jó.
ADAMUS: De ki gondolná, hogy beszólogatnak egy Felemelkedett Mesternek? „Faszfej!” Ez az egyik kedvencetek. (még nagyobb nevetés)
JAYNNE: Ez jó.
ADAMUS: Ja.
JAYNNE: Kitisztítja a levegőt, és…
ADAMUS: Engem nem zavar.
JAYNNE: Igen, nagyon jó vagy.
ADAMUS: Csinálhatnátok akár itt együtt, csoportosan is.
TAD: (bekiabál) Faszfej! (nevetés)
JAYNNE: Ez az! (nevet)
ADAMUS: Nem gondoltam komolyan. (Adamus nevet)
TAD: Csak követtem az utasításokat.
ADAMUS: De ez igazából kicsit vicces, amikor ilyen van, hogy valaki faszfejnek vagy akárminek nevez, és ez nem zavar. Úgy vagyok, hogy „Oké, faszfej vagyok, eee!” (nevetés) Aztán meg „Folytasd nyugodtan, nem érdekel.” Annyira tisztában vagyok magammal, hogy lehetek faszfej is.
JAYNNE: Igen.
ADAMUS: Igen. Ami mondjuk tudok is lenni.
JAYNNE: Igen, ezt megtanítottad nekem. Hogy szabad faszfejnek lenni.
ADAMUS: Igen, és amit szeretek a shaumbrákban, hogy ti csak úgy vagytok, akik vagytok. Nincs ez a… nem kell ilyen ájtatosnak meg szentnek meg jámbornak lenni. Az lószar. Csak így „Legyünk én!” Mármint nem ti legyetek én, hanem ti legyetek ti.
JAYNNE: Igen.
ADAMUS: Jól van. Nagyszerű. Jó látni téged.
JAYNNE: Téged is jó látni.
ADAMUS: Igen. Ja.
JAYNNE: Köszönöm!
ADAMUS: Hívj bármikor, ha bajban vagy, és hívhatsz akárminek, aminek akarsz. Nem érdekel.
JAYNNE: Úgy lesz. Köszönöm! Nagyon köszönöm!
ADAMUS: Még páran. Néhány szó, hol vagytok most épp. És amit szeretnék, ha mindenki megcsinálna, hogy készítetek egy ilyen mentális energiajegyzetet arról, hol tartotok most, és visszatérünk majd olyan három-négy hónap múlva, és összehasonlítjuk.
ALICE: Ne nézz rá! Ne nézz rá! Szia! Csá, haver!
ADAMUS: Küldted a jeleket Lindának. Annyira tiszták voltak, hogy még itt fent is hallottam őket.
ALICE: (nevetve) Ne nézz rá!
ADAMUS: „Add nekem a mikrofont, Linda! Légyszi!”
ALICE: Éljenek a csajszik!
ADAMUS: Igen.
ALICE: Szia!
ADAMUS: Igen. Szia!
ALICE: Szia. Örömteli vagyok.
ADAMUS: Örömteli. Oké.
ALICE: Igen.
ADAMUS: Jóóó sok mindenen vagy túl.
ALICE: Így van.
ADAMUS: Igen. Hogy birkóztál meg vele? Hogy élted túl?
ALICE: A humor jó dolog.
ADAMUS: Humor. Oké.
ALICE: Nevetés.
ADAMUS: Popót mutatni a kamerába humornak számít?
ALICE: Oh! Fogd… (Adamus nevet) Most már övet hordok. (nevet)
ADAMUS: Azt tegnap este lejátszottuk a Felemelkedett Mesterek Klubjában. (Alice felsóhajt, majd nevet) Lassítva. (nevetés)
ALICE: Stephan vett rá! (nevet)
ADAMUS: Tudom! Persze, persze. (nevetés)
ALICE: Azt mondta, „Ha te megteszed, én is megteszem.” Úgyhogy megtettem, ő meg nem tette meg! (nevetés)
STEPHAN: Hát, kábé így.
ALICE: Hah, hah, hah!
ADAMUS: Régebben olyan, hogy is mondjam, szeszélyesebb természeted volt, most pedig olyan nyitott, de nyugodt.
ALICE: Ühüm.
ADAMUS: És hol máshol tartasz még?
ALICE: Az öröm annyira jelen van.
ADAMUS: Oké.
ALICE: Ja. Boldog vagyok.
ADAMUS: Oké.
ALICE: Ennél tovább nem jutok. Beszélsz itt a kimerültségről, de én nem igazán vagyok kimerült.
ADAMUS: Értem, jól van.
ALICE: Annak már vége.
ADAMUS: Vége. Igen, igen. Hát nem jó érzés?
ALICE: Az.
ADAMUS: Igen. Hátrahagytad az egészet. Jól van. Amúgy tetszik a pólód. (színes fát mintáz)
ALICE: Ez egy kígyó egyébként.
ADAMUS: Igen. Igen.
ALICE: Egy kis kígyó.
ADAMUS: Szép.
LINDA: Megjegyezném, Adamus, legtöbben nem értik, mire utaltál. Arról beszéltél, amikor a klubban bemutatta a fenekét a kamerába.
ADAMUS: Hát, megmutathatod megint, ha akarod… (nevetés)
ALICE: Soha. (nevet)
ADAMUS: Soha! Oké.
ALICE: Azt csakis Julie láthatja (nevetés)
ADAMUS: De az… hát arról felvétel készült… szóval ja.
ALICE: Habár most már kisebb lett. (megfodul, és megmozgatja a nadrágját hátul a derekánál)
ADAMUS: Feltűnt. Észrevettem. Igen. Bizony. (nevetés és kis taps)
ALICE: Ha! Ő ott megijedt! (nevetés)
ADAMUS: Jól van. Köszönöm! Még ketten. Hol tartotok most?
LINDA: Máris.
ADAMUS: Hol tartotok? És mindenki érezzen bele, hol tart, és…
LINDA: Ó, szegénykéim! (kuncog)
ADAMUS: …nemsokára visszatérünk rá.
SUE: Nos, a minap elgondolkodtam ezen.
ADAMUS: Hallgatlak.
SUE: És az van, hogy igazából leszarok mindent.
ADAMUS: Hát nem jó érzés? (kis taps)
SUE: Az.
ADAMUS: Felszabadító.
SUE: Az.
ADAMUS: Tudod, mi történik, amikor már leszarsz mindent? Olyankor elengeded az összes régi cuccot, és felszínre jön a valódi szenvedélyed.
SUE: Úgy van.
ADAMUS: És elkezdesz úgy igazán – ezt elég nehéz szavakba önteni –elkezdesz egy teljesen más módon élni. Ahelyett, hogy dolgokért vagy célokért vagy ilyenek, az élet hirtelen csak az élésről szól.
SUE: Úgy van, és az emberek sem zavarnak már.
ADAMUS: Pontosan.
SUE: Még vezetni is tudok nyugodtan.
ADAMUS: Hűha! (nevetés) Hűha. (Sue nevet) Az igen nagy szó.
SUE: Úh!! (tovább nevet)
ADAMUS: Az ám. Bizony.
SUE: És azt vettem észre, hogy ahogy nyugodtan vezetek, nincs is körülöttem senki.
ADAMUS: Így van.
SUE: Ez nagyon érdekes.
ADAMUS: Tényleg elkezded megteremteni a saját valóságodat…
SUE: Igen. Ja ja.
ADAMUS: …minden csak úgy összeáll és működik. Egy másféle harmóniában vagy.
SUE: Pontosan.
ADAMUS: No, jól van.
SUE: Köszönöm!
ADAMUS: Köszönöm! Még egy.
LINDA: Még egy. Jól van, lássuk.
ADAMUS: O-ó! Vadászik. Vigyázat! (Linda nevet)
LINDA: Ohh! (nekimegy a TV-képernyőnek, amint átadja a mikrofont; a közönség felszisszen) Nem fájt. Csak rosszul nézett ki. (nevet)
ADAMUS: Szia!
BIRGIT: Szia!
ADAMUS: Hol tartasz?
BIRGIT: Pontosan ott, ahol lenni akartam.
ADAMUS: Jól van. Jól van.
BIRGIT: Teljesen.
ADAMUS: Igen. És abban az értelemben, hogy… te sok időt töltöttél azzal, hogy gondolkodtál, és próbáltad gondolkodással végigcsinálni. Hogyan változott ez?
BIRGIT: Úgy gondolod?
ADAMUS: Igen, jó. (nevetnek) Ó, igen! Nos.
BIRGIT: Az már nagyon régen volt.
ADAMUS: Tudom.
BIRGIT: Nagyon régen volt, és jóra fordult.
ADAMUS: Értem.
BIRGIT: Ühüm. A munkám sokat segített.
ADAMUS: Igen, jól van.
BIRGIT: A veled való munka.
ADAMUS: Igen. Sok időt töltünk együtt.
BIRGIT: Ó, igen. Tudom.
ADAMUS: Bizony. Bizony.
BIRGIT: Én vagyok itt…
ADAMUS: De ne mondjátok el Lindának.
BIRGIT: …az, aki dolgozik, te meg mondasz valamit onnan. De néha összepacsizunk, úgyhogy.
ADAMUS: Igen. (Brigit nevet) Igen. Brigit sok időt tölt németre fordítással, ami annyira gyönyörű. Ahogyan fordítasz.
BIRGIT: Köszönöm. Nagyon köszönöm.
ADAMUS: Nem agyból csinálja.
BIRGIT: Nem, az nem megy.
ADAMUS: Régebben úgy volt, de már nem.
BIRGIT: Nem megy.
ADAMUS: Most már flow-ban megy.
BIRGIT: Igen, abszolút. Igen. Ühüm.
ADAMUS: Jól van.
BIRGIT: Emiatt ez a legjobb, ahol tarthatok most. Minden szempontból.
ADAMUS: Jó.
BIRGIT: Szóval, tényleg középen vagyok, a saját középpontomban, az egyensúlyomban.
ADAMUS: Értem. Jól van. Köszönöm!
BIRGIT: Köszönöm!
ADAMUS: Szuper! (a közönség tapsol) Lenyűgöző. Jól van. Akkor most, hogy kicsit sebességbe kapcsoljunk…
Nagy Tanítók vagytok
A Bíbor Tanács – néha-néha szót ejtünk róla, a Bíbor Tanács – jelenleg valami 5-6000 angyali lényt számlál, akik támogató szerepben vannak itt nektek a Földön. Ők nem ti vagytok. Mármint ők angyali lények, akik azokban a világokban dolgoznak, veletek dolgoznak, de nem úgy, hogy ők ti vagytok.
A Bíbor Tanács eredetileg, és még most is, tanítással foglalkozik. Tanítással. Azok, akik tagjai az angyali világokban, vagy most ti emberként, belemennek új valóságokba, megismerik, és aztán tanítanak róluk. Ez az elsődleges szerep. A bíbor szín, ami a Bíbor Tanács vagy a Bíbor Kör névadója, az a szín, ami a másik világokban egy olyan árnyalat vagy fénysugár, amit arra utal, hogy valaki tanító. Amikor nemfizikai formában vagy, van egyfajta ragyogás a fénymeződben. Nem az egész bíbor, hanem ez olyasmi, mint egy jelvény. Mint egy kitüntetés, igazából.
Nagyon sokatok a legelején jött ide a Földre, hogy felfedezze, megvizsgálja, tanulmányozza a teremtéseiteket, és végső soron a tudatosságot és az energiát.
A Bíbor Kör, ami 25 évvel ezelőtt alakult meg, a Bíbor Tanáccsal való szövetségben vette fel ezt a nevet. A Bíbor Kör amolyan földi tanszéke a Bíbor Tanácsnak. Ti tanítók voltatok – ti tanítók vagytok. Tanárok vagytok, akik egy olyan elképesztő, kihívásokkal teli, rendkívül furcsa tapasztaláson mentek keresztül, hogy itt vagytok a Földön, testben.
Amikor felemelkedésetekkel elhagyjátok ezt a bolygót – és legtöbbeteknek ez ebben az életben lesz, ennek az életnek a végén, ez lesz az utolsó életetek itt. Nem kötelező, hogy így legyen. Dönthettek úgy, hogy visszajöttök még egy újabb létidőre, ha akartok. Végigcsinálva a standard procedúrát a születéssel, felnövéssel meg minden mással. Hányan akartok visszajönni még egy körre?
MARKO (az egyetlen, aki feltette a kezét): Heh! (Adamus nevet)
ADAMUS: Hát persze! Persze! Marko, te vissza akarsz jönni! Vissza akarsz jönni és írni még pár könyvet, igaz?
MARKO: Ez az egyetlen oka, hogy vissza akarok jönni, hogy idegesítsem az embereket a könyveimmel.
ADAMUS: Pontosan! Köszönöm.
Tehát, elhagyjátok ezt a helyet; feljöttök majd a Felemelkedett Mesterek Klubjába, és egy darabig ott lógtok majd. De akarni fogjátok folytatni a munkátokat, a tanítást. Azt fogjátok tanítani, amit itt tanultatok. Más világokban fogtok majd tanítani, nemfizikai világokban, talán néhány fizikaiban is, de főleg nemfizikaiban. Már-már mondhatnánk, hogy saját magatokat fogjátok tanítani, azokat a részeiteket, akik odakint vannak valamerre. És megosztjátok majd a tapasztalataitokat arról, milyen volt embernek lenni.
Érdekes lesz – és szeretnék ezzel eljátszani ma egy kicsit –, mit fogtok mondani ezeknek a lényeknek, akik igazából kicsit ti vagytok, mit meséltek el nekik az emberek szépségéről? Mi teszi egyedivé az embereket? Sok birodalom van odakint, sok világ. Néhányat annyira nehéz leírni emberi fogalmakkal, hogy igazából nem is lehet. Még az álmaitok során is kimentek felfedezni ezeket, de nem tudjátok behozni. Nincs kapaszkodója az elméteknek. Néhány másik úgy-ahogy, kicsit hasonlít az emberi tapasztaláshoz, de nem igazán. Ilyen helyekre fogtok kimenni, és tanítani magatokat.
Mit mondanátok, mit mesélnétek a tanítványaitoknak erről a bolygóról, a Földről? Azt mondtam múlt hónapban, hogy nincs nagyszerűbb lény az emberi lénynél, és ezt komolyan mondom. Ez nem csak egy hangzatos szólam. Nincs az emberhez hasonló. Szeretném ezt megkapargatni egy kicsit azért, hogy tényleg megértsétek, mennyire nagyságosak vagytok.
Az emberek megcsinálták ezt a felállást, amiben mindennek beállítják magukat, csak nagyszerűnek nem: ez itt egy ilyen isten háta mögötti kis bolygócska; alsóbbrendű az intelligencia, a technika és a spiritualitás tekintetében is. Már oly régóta kívülre helyezték az emberek az Istent, nagyon messzire. Elfogadták, elhiszik, hogy vannak csodálatos lények, akik egy nap majd lezúgnak ide, űrhajókon vagy fénysugarakon, kinek hogy, és megmentik őket. Ez bizony nem fog megtörténni. Ti vagytok azok a lények, és ti már most itt vagytok.
Annyi olyan dolog van, ami kizárólag ezen a bolygón létezik. Ha tényleg elkezdesz beleérezni és felfedezni ezt, rájössz, hogy ez egy elképesztő hely. És ez a tudatosság, ez a megértés mindent megváltoztat.
Értitek, ha van nyolcmilliárd ember, akik lényegében abban hisznek, hogy ők ilyen másod-harmadrendűek az univerzumban, akkor ennek megfelelően fognak történni a dolgok, és a bolygó ennek megfelelően halad. És ezekben a hitrendszerekben megfér, hogy a pulijádiak vagy akármik majd jönnek és megmentenek, és nekik mindenük megvan ehhez. De hangyabokányi bölcsességük sincsen! Egy centi se! Ha elolvastok pár ilyen plejádi könyvet vagy csatornázást… Bármi cseppnyi félbölcsesség bennük olyan dolog, amit ti már rég tudtok, olyan dolog, amiről ti már rég beszéltek. Titeket utánoznak. Ennyit tudnak. Elolvasol pár ilyen cuccot, semmi rendkívüli nincs bennük. De az emberek szeretik azt olvasni, hogy valaki más mondja nekik. Te meg olvasod, és… Nem, ez te vagy! Te vagy az a valaki más.
A Föld és az emberek különleges tulajdonságai
Vannak olyan dolgok, amikre nem is gondolnátok, de kizárólag a Földre jellemzőek. Például a szeretet. Már beszéltünk erről. Szeretet. Amint mondtam, legelőször itt tapasztaltuk meg. A szellem, Isten, nevezd bárminek, vagy a te Én Vagyokod, nem ismerte a szeretetet. Honnan ismerte volna? Honnan szerezte volna azt a tapasztalatot? Önmagának azon a részén keresztül kellett megszereznie, aki te vagy itt a Földön. Én azt hittem, ez nem is kérdés, amikor először megemlítettem ezt, és kimondtam az éterbe, erre jött ez a hatalmas ellenreakció. Nem annyira a shaumbráktól, hanem másoktól. ”Na ne, nem, nem. Nem az emberek találták fel a szeretetet. Isten mindvégig szeretett engem.” Nem igazán. Ha szeretett volna, egészen más ember lennél… (Adamus nevet) Az embereknek kellett felfedezniük és megtapasztalniuk. Mára pedig úgyszólván ez a szent grálja minden más civilizációnak az egész teremtésben.
Akarják a szeretetet. De nem találják. Nem találják. Hallanak róla, és bele tudnak érzékelni az emberbe, de nem találják, mert annyi minden más tulajdonságuk hiányzik, ami szükséges a szeretethez. Szóval itt szökdécselnek, és nagy ritkán sikerül kivetíteniük magukat ide, és vizsgálgatni az embereket. De nem találják bennetek azt a helyet, és nem tudják magukkal vinni. Egy nap majd tanítani fogjátok. Képzeljétek csak el. A kozmosz diákjait tanítani a szeretetről.
A szeretet tehát az egyik dolog, ami nagyon egyedi, és van még sok más. Megnevezek néhányat, és aztán várom a ti ötleteiteket. Egy másik: vallások.
LINDA: Ugh!
ADAMUS: Egyedülálló ezen a bolygón. Ez az egyetlen bolygó, ez az egyetlen dimenzió, ahol vannak vallások. Tényleg, nincsenek sehol máshol katolikusok, ez itt… (mindenki nevet, Linda mosolyogva ingatja a fejét) Nincsenek. Úgyhogy, nos, ez lenyűgöző. Először is, honnan ered a vallás? És miért úgy alakult, ahogyan alakult? És miért gerjeszt a vallás sokszor annyi félelmet meg kétséget meg mindenfélét? Miért nem azt tanították a vallások már a kezdetektől, hogy ti is Isten vagytok, ti isteni lények vagytok, akik egy elég érdekes tapasztaláson mennek keresztül? Nem, az embereknek az a tapasztalás kellett, hogy legyen ez a külső Isten vagy istenek, és legyen vallás. Sehol máshol. Jó hír? Rossz hír? Nem tudom. De legalább más világokban nem jönnek bekopogni hozzád. (Adamus nevet)
Egy másik: zene. Na, ezen sok ember felkapja a vizet. „Na nem! Ezekben a másik világokban, ott van ilyen gyönyörű zene.” Nem, nincsen. Tényleg nincsen. Van hang, bizonyos értelemben, de nem úgy, ahogy ti halljátok. Vannak vibrációs szintek, de ez a bolygó – tényleg érezzetek bele egy pillanatra – ez a bolygó, ez a dimenzió az egyetlen hely, ahol létezik zene. Ahol írják, előadják, éneklik, érzik a zenét. Azt kérdezed: „Ez meg hogy lehet? De hát vannak ezek a nagyszerű civilizációk, és nekik mindenféle csodálatos zenéjük van.” Nem, nincs nekik. Tényleg nincs.
De akkor hogy van ez, hogy az embereknél lehet zene, és az összes többi helyen meg nem? Mi az, ami szükséges ahhoz, hogy valahol lehessen zene? (valaki bemondja: „Fül”) Kell, hogy legyen fületek. Az nem árt. De nem feltétlenül, lehet érezni a szívetekben is. (valaki bemondja: „Szeretet”) Nincs náluk szeretet. Nincs meg a szükséges kreativitásuk. És nincs meg az a – mondjuk úgy – érzelmi mélység a zeneteremtéshez. Időről időre kivetítik magukat ide. Van egyfajta elragadtatottság a többi világban az emberek iránt. Kivetítik magukat ide, és érzékelnek valamit, amit ti zeneként hallotok, de nem igazán értik. Bizony, nem értik.
Cauldre ma beszélt arról, milyen fontos a zene a Bíbor Körben és a ti egyéni életetekben. Mert az egy kifejezési mód. Egy történet. Rezgés. Az egész Remény szárnyai dolognak része a zene. Ez tehát egyedi ezen a bolygón.
~ A közönség válaszai
Akkor hát, megkérem Lindát, hogy hozza a mikrofont, és szaladjon körbe a közönségben. Mi más egyedi még az emberekben itt a Földön? Egész listám van róluk, de szeretném hallani, ti hogyan vélekedtek.
LINDA: Hmm. Hmm.
ADAMUS: Mi más van az életetekben, ami igazán különleges?
Hello, Andy!
ANDY: Szia!
ADAMUS: Nos. Tetszik a pólód.
ANDY: Ja, jó, mi?
ADAMUS: Igazából – nekem nem annyira –, Cauldrénak tetszik.
ANDY: Ah.
ADAMUS: Volt egy közeli találkozása a minap egy medvével, és ott állt vele szemtől szemben, 8 méternyire. (kis nevetés, ahogy Adamus eljátssza a bátor férfit) Azóta mindenkinek ezt meséli, szeretné, ha most is elmesélném, amit nem fogok, nem pazarlom az időnket. De ami azt illeti, érdekes volt. Igaz történet. Minapjában Cauldre odakünn a kertben serénykedett. Azt hiszem, cseverésztünk közben, eltereltem a figyelmét, és amikor megfordult, olyan távolságban, mint most tőlem Marko, ott volt egy nagy medve, és egyenest őrá nézett. Kellően felpezsdült a vérkeringése… (nevetés) Igen. Ilyenkor mit csinálsz? Mit tudsz csinálni? Elfutsz? Neeem, nem, nem. Nem jó ötlet. Farkasszemet nézel vele, míg feladja? Nem annyira. Mit csinálsz? (valaki bemondja: „Nagynak tűnsz.”) Nagynak mutatod magad? Csak veszel egy mély levegőt, és megengeded. (nagy nevetés) De hát komolyan mondom. (Adamus nevet) Pont ezt: veszel egy mély levegőt, és megengeded.
A medve nagyon-nagyon kíváncsi volt. „Honnan jön ez a fény?” Nagyon kíváncsi volt a medve, ahogyan minden állat kíváncsi az emberekre. De komolyan, pánikolhatsz, futásnak eredhetsz, megpróbálhatod lebirkózni a medvét, vagy akármi. Vagy pedig vehetsz egy mély levegőt, annak tudatában, hogy ott van a medve, abban a pillanatban, nyílt tereppel közte és Cauldre között, a ház pedig jó messze. Jó messze. Veszel egy mély levegőt, megengedsz, és ráébredsz, hogy „Hé, okkal raktam ezt ide az én valóságomba.” A medve – ami amúgy az ő toteme, az erőállata – benézett, hogy elmondja: „Hű, szép munka! Mostantól új irányba fogunk továbbhaladni, és csak beugrottam rádnézni.”
Szóval, nah, csak a pólódról jutott eszünkbe. Bocsi, Andy, nem hagytalak…
ANDY: Nem, élveztem a történetet!
ADAMUS: Akkor jó. Tehát, mi más egyedi még az emberekben?
ANDY: Én nagyon élvezem a kapcsolatokat. Úgy befelé, mint kifelé. Tudod, így mindenki mással is. És szerintem ez eléggé egyedi, és szerintem ez az egyik oka annak, hogy idejöttünk.
ADAMUS: Értem. Definiáld egy kicsit jobban a kapcsolatot.
ANDY: Óóó, ööö.
ADAMUS: Úgy értem, csak barátságról beszélsz, vagy mély románcról?
ANDY: Az összesről.
ADAMUS: Az összesről, oké.
ANDY: Mindenféléről. Igen, hosszútávú kapcsolatok. Rövidtávú kapcsolatok. Csak ráköszönni valakire. Érted. Én ezt nagyon élvezem.
ADAMUS: Értem. Értem. Akkor, vannak kapcsolatok a többi világban, fizikai, nemfizikai világokban? (a közönség mormol néhány választ) Nincsenek. Igen, tudom, most itt bedobálok nektek mindenfélét, de azt akarom, hogy ráébredjetek, mennyire különleges ez az emberi tapasztalás. Igen, néhány másik világban lehetnek ismerőseid, más lények, akiket távolról ismersz, de nincs még egy olyan hely, mint a Föld, ahol itt van a barátság. Szeretetteljes kötődésnek nevezem. Ilyen nincsen a többi világban.
Bedobok gyorsan egy másikat. Nincsenek családok. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz… (nevetés), de nincsenek családok. Ez az egyetlen bolygó, ahol vannak családok. Ez egy biológiai dolog. Energetikai is, és sokszor karmikus. De ez az egyetlen hely. Nincsenek barátságok, úgyszólván, nincsen… ezekben a másik világokban nincs olyan, hogy együtt nőtök fel valakivel, barátság alakul köztetek, aztán kicsit eltávolodtok, aztán megint találkoztok. Ez a bolygó különleges. Nincsenek ilyesmik a többi világokban. Nincsenek házasságok. Vagy válások… a többi világban. (Andy nevet) És mi jár együtt ezzel? Szex, természetesen! Hallom, hogy suttogjátok, hogy “szex”. Kimondhatnátok ám hangosan. Felnőtt emberek vagyunk. Nincs paráználkodás más világokban. Ezek mind elképesztő, de igaz tények erről a bolygóról, és ezek teszik olyan különlegessé, és azzá, ami miatt itt vagytok, és ami miatt ti különlegesek vagytok.
Megvannak a viszontagságai is ennek a bolygónak, sok a nehézség, de lássátok egy pillanatra annak, ami valójában, és kezdjetek el ráébredni, mennyire nagyszerűek is vagytok, ahogy a többi ember is az. Tényleg nincs… ők nem értik… Ők egyszerűen nem értik ezt az egészet a szoros barátságokkal. Másfelől persze nem kell elviselniük a veszekedéseket vagy a jogászokat vagy ilyesmiket. De valamiből kimaradnak. Mindent tudni akarnak rólatok. Ők nem fogják fel, hogy ők ti vagytok. Erről egyáltalán fogalmuk sincs. De tudni akarják, hogy mi ez az egész az emberekkel, és mi történik ezen a bolygón. Érzik, mivel ami itt történik, az hatással van rájuk. Azt mondják, „Mi az ördög történik? Ez a fura, Föld nevű hely, az egész egy halom ellentmondás, de mindent befolyásol.”
Köszönöm, Andy!
ANDY: Köszönöm!
ADAMUS: Mi más teszi még egyedivé ezt a bolygót? Bedobok ide még egyet, amíg Linda szalad a mikrofonnal. Épületek. Épületek, építészet. Épületek. Nincsenek – egy nemfizikai valóságban minek is kellenének épületek, oké. Van néhány fizikai világ, de ott nem építkeznek úgy, ahogyan az emberek. Nem építenek nagy épületeket, könyvtárakat, irodaházakat, vidámparkokat. El tudjátok ezt képzelni egy pillanatra? Ha egy fizikai világban vannak, akkor van egy valamilyen hajlékféleségük. Nem tudsz más olyan helyre menni a teremtésben, ahol épületekre bukkannál. Mondhatjátok, hogy „Hát, az jó, mert akkor legalább nincsenek nagyvárosok tele sok hülye emberrel meg légszennyezéssel.” De csak azt szeretném, ha beleéreznétek ebbe a tudatosságba. És megint csak, abba, hogy mi teszi az embereket olyan különlegessé.
Tessék!
JANIS: Természet.
ADAMUS: Természet, igen.
JANIS: Csodás, csodás természet. A hegyek, az óceánok, a préri…
ADAMUS: Igen! Szinte dalt tudnál írni róla. (nevetnek) De ők nem hallanák.
JANIS: Igaz!
ADAMUS: Természet.
JANIS: A Grand Canyon.
ADAMUS: Igen, ez az egyik legkülönlegesebb dolog ezen a bolygón. Szeretitek azt gondolni, hogy „Jól van, ezekben a másik világokban van természet meg fák.” Nem, nincsen. Kérdezitek: „Akkor mi van?” Semmi. A fizikai bolygókon, amiken laknak, nincs igazán életenergia. Nem sok van. Nagyon sivatagos. Páran – sokan – láttátok a Star Wars filmeket, vannak azok a csaták ott kint a sivatagban, ilyen kopár területeken. Na, olyan. Eléggé kopár, nem zöld. Van némi életenergia a földben, de nem sok.
JANIS: És ez engem elszomorít. Hát nem teremtettünk természetet az Új Földeken?
ADAMUS: Hát igen.
JANIS: Hát igen, én nem tudnék enélkül élni. Nem tudnék. (nevet)
ADAMUS: A természet az egyik legkedveltebb tulajdonsága ennek a bolygónak, különösen most, hogy Gaia távozóban van, szeretetben távozik, de azt mondja: „Ez most már a tiétek.” De magaddal tudod vinni ezt a természetet egyébként. Bárhová mész, ott újra meg tudod teremteni. De nem találsz másik olyan helyet, nemfizikait, ahol… máshol még csak el sem képzelik a természetet. Még csak a tudatosságukban sincs ilyesmi. Ez az egyik dolog, ami olyan rendkívülivé teszi ezt a bolygót.
JANIS: Akkor ez is olyasvalami, amit tanítani fogunk, annak a képessége, hogy ezt elképzeljük, és megteremtsük?
ADAMUS: Igen. De hogy tanítod ezt meg egy olyan lénynek, aki sosem látott ilyet? Hogy definiálod a természetet?
JANIS: Jó kérdés.
ADAMUS: Tőled kérdezem.
JANIS: Tényleg? Tudom! (nevetnek) Reméltem, hogy ennyivel megúszom!
ADAMUS: Mit…
JANIS: Hát, ez egy szenvedély.
ADAMUS: Mit mondanál? „Hát, vannak fák,” ők erre, „Mi az a fa?”
JANIS: Ó, igen. Fák.
ADAMUS: „Hát, az olyan zöld, minden zöld.” „Oookké, és az miért jó, hogy minden zöld?”
JANIS: Igen.
ADAMUS: Szóval, hogyan írnád le, költőien, filozofikusan?
JANIS: Hmm. Hát, ez egy szenvedélyből fakad, és a növényzet érzékiségéből, és ahogy kibontakozik különféle formákként, és a tavak, különböző méretűek és mélységűek, teli ezzel a gyönyörű, folyékony anyaggal, ami, szóval… (kis nevetés)
ADAMUS: A természet a ti visszatükröződésetek, és a természet az életenergia egyik kifejeződése. Erre meg azt mondják: „Hát de miért jó ebben benne lenni? Vannak medvék, meg a többi ilyen cucc.” Olyan, mint egy tükörkép, egyszerűen annyi szépség van benne, nézni az életenergiákat, nézni, ahogy az energia manifesztálódik.
JANIS: Igen.
ADAMUS: Bizony. A természet csak erre a bolygóra jellemző.
JANIS: Jó móka lenne ezt tanítani.
ADAMUS: Bizony.
JANIS: Alig várom. Imádni fogom.
ADAMUS: Az Új Föld-világokban ez szerves része az összes, több mint 200 Új Földnek. A természet. És a természet nagyon hasonló ahhoz, ami itt van, de nagyon-nagyon szép, mert az ott élő lények gondozzák.
JANIS: Csodásan hangzik.
ADAMUS: Az is.
JANIS: Én mindig úgy éreztem, hogy sokkal inkább a természethez tartozom, mint az emberekhez.
ADAMUS: Pontosan.
JANIS: Szóval ezért…
ADAMUS: Igen, de az te vagy. A természet te vagy.
JANIS: Értem.
ADAMUS: Bizony. Amolyan folyamatos emlékeztető a természet, arra emlékeztet, hogy te is egy élő lény vagy. És átalakulás van. Egy születés-halál körforgás, és folyamatos megújulás, és folyamatos ujjongás.
Jól van. Tehát. Sehol máshol nem fogtok találni természetet. A pulijádiaknál sincsen természet. (kis nevetés) Azt mondod nekik, „Te gyökér!”, nem tudják, mi az.
A lényeg tehát, elismétlem: ez mind itt van. És amikor az emberek, vagyis, hát, az emberek egy kis csoportja eljut erre a felismerésre, az mindenre és mindenkire hatással van. Amikor ráébrednek, hogy a nagyság itt van, nem pedig odakint; amikor végre elismerik az itteni teremtéseiket, és hogy a válaszok itt vannak, nem pedig valami űrkadétoknál odakint, az mindent megváltoztat ezen a bolygón. És ehhez nem kell sok ember.
Mi van még?
SHAUMBRA 1 (nő): Kiválóság a sportokban.
ADAMUS: Sport.
SHAUMBRA 1: Ez most látszik az olimpián. Ahogy kisgyerekként kezdik, nem túl sok mozgáskoordinációval. És aztán be kell hozni az elmét is.
ADAMUS: Igen.
SHAUMBRA 1: Meg amikor egy test mozog a vízben. Ahhoz össze kell hangolni minden egyes izmot. Szóval ez.
ADAMUS: Nos, egy nemfizikai világban – a többi világ többsége nem fizikai. Nem sok olyan van, aminek vannak fizikai tulajdonságai. Csak egy pár, és azok is afféle… mellékágak, de a többség nem fizikai. Lehetnek sportok egy nemfizikai világban?
SHAUMBRA 1: Hát, nem éreznénk a testünkben futó érzeteket meg mindent.
ADAMUS: Így van.
SHAUMBRA 1: Igen, a fentet és a lentet. Mindent.
ADAMUS: Pontosan. Pontosan. Sport, gyönyörű dolog. De igazából tudsz nemfizikai lényként is sportolni. Mondjuk megnézheted például, hány dimenziót tudsz ugrani a lehető legrövidebb idő alatt, vagy valami ilyesmi. (nevetés) Le tudod futni a fényt? Légy gyorsabb a fénysebességnél! De megint csak, ez a fizikai test szépsége, hogy azt mondhatod: „Van ez a testem, és ki akarom próbálni, mire képes. Látni akarom, hogy az a fény, ami ott belül ragyog, mi mindent képes csinálni.” Bizony.
SHAUMBRA 1: Igen.
ADAMUS: Jól van. Kezditek már kapizsgálni a lényeget? Azok a többi helyek eléggé unalmasak. De most tényleg, mit csinálnak egész nap?
Mi van még, ami egyedi a Földön? Bedobok egyet. Étel. Kaja.
Na jó, a többi világban nem hízol meg, de… (nevetés) nem élvezheted az ételt. Ha végeztünk itt – mármint nem egymással, hanem a mai Shouddal –, nagy lakomát csaptok. És amikor ott lesztek, amikor majd eszitek azt a sok ételt, legyen az akármi, nem, nem számít, hogy hús vagy bármi. Amikor ott esztek és isztok, mondhatjátok, hogy „Hellóka, pulijádiak, nálatok ilyen nincs, mi? Na mikor ettetek utoljára egy jót? Sohhaa!” Nincs kaja odaát a többi világban.
Ó, bocsánat. Rámszóltak. Van kaja a többi világban. Ti! (nevetés) De tényleg. Tényleg, komolyan. A ti micsodátok? (valaki bemondja: “Energia” mások azt mondják: “Érzelmek”) Érzelmek. Az érzelmeitek, amik az energiátokból keletkeznek. Azt eszik ők. Ezek a kis csótányok – akik amúgy is ti vagytok – imádják, ha rátok tör a rinya, és próbálnak efelé terelni titeket, mert azt eszik. El tudnád képzelni, hogy a plejádi bemegy egy étterembe, és azt mondja: „Ma egy nagy tányér gyűlöletet kérek.”? (Adamus nevet) De ti ételt esztek, és az örömteli tud lenni. Finom tud lenni. Egy igazi, jól elkészített étel, mennyei. Nekik nincs. Náluk nincs. Ők titeket esznek. (Adamus nevet) Oké, következő.
BIRGIT: Együttérzés.
ADAMUS: Együttérzés, igen.
BIRGIT: Úgy érzem, ez egy csodálatosan szép dolog. Olyan, mint amikor egy anya megsimogatja a gyermekét,…
ADAMUS: Pontosan.
BIRGIT: …mikor sír, vagy ilyesmi.
ADAMUS: Igen.
BIRGIT: Szóval én úgy érzem, ez annyira szép, ez az együttérzés.
ADAMUS: Bennük tényleg nincs együttérzés. Ez kb. ott van a lista élén a barátsággal, a szeretettel és a többi ilyesmivel. Nincs együttérzőképességük. Az emberek sok angyali érzéket ébresztettek föl azokon a dolgokon keresztül, amik csak az emberekre jellemzőek, amikről most beszélgetünk. De nekik nincs együttérzési képességük. Ők nem értik ezt, az embereknek pedig természetes. Cauldre az ehavi Shaumbra Magazin cikkében írt az emberek jóságáról. Tényleg azok.
BIRGIT: Mm. Igen.
ADAMUS: Együttérzőek másokkal. Ha elmész valamelyik másik világba, ott nagyjából tojnak egymásra. Nem harcolnak egymással, de nem is törődnek egymással. Nincs olyan együttérzőképesség és törődés, ami nálatok itt. Ezek nem nagyszerű lények. Nem okosabbak nálatok, azon kívül, hogy túljártak az eszeteken, és elhitették veletek, hogy azok.
Jól van. Jó. Még párat.
SHAUMBRA 2 (nő): Köszönöm! Nevetés és humor, vígjáték.
ADAMUS: Igen! Igen, igen, igen. Nevetés, humor. A képesség arra, hogy viccelődjetek magatokon, nevessetek magatokon, együtt nevessetek a társasággal. A leghasznosabb képesség a Bíbor Körben – ti itt mind megjárjátok a poklot, de tudtok rajta nevetni. (nevetés)
SHAUMBRA 2: Igen, igen.
ADAMUS: Tudtok. Tudjátok, hogy ez valahol egy játék, ami néha nagyon fájdalmas tud lenni. De amikor kiemelkedtek egy-egy mélyvízből, tudtok nevetni rajta, és azt mondani, „Ez micsoda kanyar volt! Micsoda elképesztő utazás ez!”
Nevetés. Nem találni nevetést odaát a többi világban. Nem létezik. Egyszerűen… először is nincs meg nekik az együttérzés vagy a mélység ahhoz, hogy létezhessen nekik ez a dolog. A nevetés általában egy ellentmondásérzésből fakad, leginkább akkor, amikor az feloldódik. Náluk ilyen nincsen.
Az emberek minden tekintetben a legnagyszerűbb lények az egész teremtésben. Náluk nincsenek könyvek. Nincsenek filmek. Nincs művészet. El tudtok képzelni egy pillanatra egy civilizációt művészet nélkül? Én nem. Az embereknek azért vannak ilyen dolgaik, mert, nos, ez része az összetett lelki szerkezetüknek, amitől együttérző, szerető, törődő lények.
Mi másuk nincs még a többi világokban élőknek? Mehetünk tovább, Linda. Várok még egyre, amiről különösen szeretném, ha mindenki tudna. Tessék.
SHAUMBRA 3 (nő): Az emberi érzékeink, érintés.
ADAMUS: Nincsenek emberi érzékeik, igen. Érintés, szaglás.
SHAUMBRA 3: Igen, különösen az érintés.
ADAMUS: Igen.
SHAUMBRA 3: Megérinteni másokat, megérinteni magadat, vagy bemenni az óceán vízébe. Ezek mind. Gyönyörű.
ADAMUS: Irigylik ezt, mert…
SHAUMBRA 3: Igen.
ADAMUS: …ez lehetővé teszi számotokra, hogy igazán érezzetek egy másik szinten. Ők egy nagyon-nagyon egysíkú módon éreznek. Emberként használhatjátok az érzékeiteket, és elmehettek bárhová.
SHAUMBRA 3: Így van.
ADAMUS: Bármit érezhettek.
SHAUMBRA 3: És ezek által élvezzük a természetet, ahogy a másik hölgy mondta.
ADAMUS: Bizony, pontosan. Kezdtek ráérezni. Kezdtek ráébredni, hogy „Mi hatalmas lények vagyunk itt, ezen a bolygón.” Köszönöm.
És az, amit még szeretnék megemlíteni, mielőtt belekezdünk a merabh-unkba: kreativitás. Találmányok. Nekik nincsenek találmányaik. Lószart se találnak föl. Semmit. És emiatt az történik, hogy a tudatosság nem mozdul. Nem fejlődik. Lényegében ugyanolyan marad. Nincsenek fejlett helyek odakint. Az egyetlen, amit megtanultak, hogyan kell, az az, hogyan verjék át az embereket, és nagyjából ennyi. És azzal, hogy átverik az embereket, kapnak vacsit. Ti vagytok a büfé, és ezen élnek.
A kreativitással le is zárom. Nincs kreativitás. Nincsenek találmányok. Nincs művészet. Nincs szex. Nincs szeretet. Egyik sincs. Viszonylag egysíkú lények. A tudatosságuk nagyrészt ugyanolyan maradt, mióta idő és történelem létezik. És ők ti vagytok. Úgy mondhatnánk, hogy a lelkeitek, az isteniségetek szilánkjai, akik odakint vannak. És mindenre elszántak. Nem ismernék fel a boldogságot, ha bekopogna az ajtajukon. Másfelől nem ismerik a szomorúságot sem. Ez túlmutat rajtuk.
De most van egy óriási megmozdulás az egész teremtésben, hogy változtassunk ezen. Elfáradtak. Azok a részeitek belefáradtak abba, hogy beragadtak ebbe nagyon szűk, meglehetősen szürke sávszélességbe. És nekik nincs elméjük. Nincs logikájuk. Nem tudnak gondolkodni. Az emberhez képest ők semmik.
Ha egy maroknyi ember nézőpontot vált az emberi lét szépségéről és nagyszerűségéről, befogadja azt és ráébred, majd pedig engedi, hogy ragyogjon az a fény, az lesz ennek a bolygónak a reménye. Ez nagyon könnyű. Ismerd el a nagyságát annak, aki te emberként vagy.
A válaszok nem odakint vannak, az emberek pedig korszakokon át keresték odakint. Nem ott vannak. Mindig is itt voltak. Ha csak egy kis csapat elismeri ezt, annak ellenére, hogy más emberek azt mondják, „Nem, mi szörnyűek vagyunk. Harcolunk, meg gyerekbántalmazás van meg éhezés.”, de ha egy kis csoport efölé emelkedik, és azt mondja, „Igen, de csak azért, mert elfelejtettük, kik is vagyunk valójában, és most van itt az ideje, hogy emlékezzünk, most van itt az ideje, hogy azok a hatalmas lények legyünk”, az nagyon-nagyon gyorsan megváltoztatja a bolygót. És ahová onnan jutunk, az messze túltesz a kvantumugráson. Az az új emberi faj lesz.
Találkozás a Szeretettel – Merabh
És most pedig elindítunk egy kis zenét a merabh-unkhoz.
(elindul a csodálatos zene; elérhető itt: DreamWalk into Aerotheon)
Tehát, egyszer majd, amikor elhagyjátok ezt a bolygót, el fogtok menni más helyekre, és el fogtok csodálkozni azon, mi mindenük is van az embereknek. El fogtok menni más helyekre, hogy tanítsátok ezeket a lényeket az emberek szépségéről.
És persze egy részetek emlékezni fog az itteni rossz napokra is, a háborúkra, a fizikai sérülésekre, mentális kibillenésekre. De azokat a dolgokat a felejtés okozta. Azokat a dolgokat olyanok okozták, akik igyekeztek úgy befolyásolni benneteket, hogy kicsinek tűnjetek. Megfosztottak benneteket a hatalomtól, és nem azért tették, hogy aljasságot kövessenek el, vagy mindenáron átvegyék a hatalmat a bolygó felett. Csak azért tették, mert éhesek voltak, és szükségük volt az emberek feletti irányításra ahhoz, hogy kiválthassanak belőlük olyasmiket, mint a félelem.
Igazából bármilyen érzelmet, de a félelem egy különösen nagy, szaftos csülök. A boldogság az csak olyan, mint egy… nem is tudom, mondjuk egy szem szőlő. De a félelem, az a jó kiadós bőségtál. Harag. Gyűlölet. Megtévesztés, zűrzavar. Imádják a zűrzavart.
Most van itt az idő, itt és most, ezen a gyönyörű 25. évfordulón, hogy emlékezzünk az emberek nagyságára. Önmagatok nagyságára.
Azok a lények odakint, ők igazából mind ti vagytok. Van egy kicsi ellentmondás. Azok a lények önmagatok töredékei, és várnak, akarnak és reménykednek, most még jobban, mint valaha. Továbbra is játszmázni fognak. Továbbra is azt fogják mondani nektek, hogy náluk vannak a válaszok, és ők az emberiség igazi megmentői. De igazából azt szeretnék, ha felébrednétek, és emberként, isteni emberként tisztelnétek és becsülnétek magatokat.
Nem, nem tartanak koncerteket. Nem csókolóznak. El tudod képzelni? Nem adnak csókot egymásnak, nem fogják meg egymás kezét. Nem teljes lények.
Felmerülhet a kérdés: „Mikor is kezdődött ez az egész, ez a manipuláció, tudod, az istenekkel az égben?” – ami persze hülyeség, ők egyáltalán nem azok. Ennek nagy része köthető a fejpántokhoz, amiről már sokat beszéltünk. Hiszékennyé tette az embereket, megnyitotta őket a külső sugalmazásoknak. És, mint tudjátok, nagyon sokatok, tulajdonképpen szinte mindegyikőtök része volt ennek. És most bezárjuk ezt a kört.
Vegyünk egy mély lélegzetet együtt, beleérezve mindabba, ami egyedivé teszi az embert.
(szünet)
Nem, náluk nincs zene. Ők nem nevetnek. Nem esznek ételeket. Nem szeretkeznek. Szeretném, ha most éreznétek, ők várnak rátok. Rátok várnak.
(szünet)
És persze időről időre próbára fognak tenni benneteket. Emlékeztetni fognak rá, milyen sötétek és borzalmasak az emberek, és olyankor kell egy mély levegőt venni, és rálátni, hogy ez egy nagyon is megváltoztatható helyzet.
Ha elhitették veletek, hogy nem maradt remény a Földön, hogy lefelé tartunk a lejtőn, hogy az emberek szörnyűséges lények, nos, akkor úgy is van.
De ha van csak cseppnyi fénysugár is, ami ragyog egy maroknyi emberből, akik ráébrednek, kik is ők, és mennyire különleges ez a bolygó, az a fénysugár elér más emberekhez, és talán még inkább ezekhez a földönkívüli aspektusokhoz.
(szünet)
Ha beleéreztek, ráláthattok, hogy amint a fényetek ragyog, a kozmosz változik meg igazából először, még az emberiség előtt. Ez az összes énszilánkotok, minden földönkívüli énrészetek, mind elkezdenek átalakulni.
Eljönnek a fényetekhez, és az megérint valamit mélyen bennük. És ez felébreszti, vagy jobban mondva beléjük csepegteti azt a bizonyos dolgot, amit itt olyan jól megismertetek: szeretetet. Nem ismerték ezt. Nem tudják, milyen. Nincs róla fogalmuk. De ahogy kiragyog a fényetek, át az egész kozmoszon, megérinti őket. És egy pillanatra találkoznak a szeretettel.
És akkor a kozmosz egész természete, a többi világ természete elkezd megváltozni.
Az egyik ok, amiért a Mennyei Kereszt megnyílt, a rengeteg ok egyike az volt, hogy így szabad az út hozzátok ide, erre a bolygóra. Különben többnyire visszapattantak volna. De most már szabad az út. Megtapasztalhatják a szeretetet, és végső soron megtalálhatják önmagukban. Akkor a kozmosz megváltozik, és végül ez a bolygó is.
(szünet)
Nincs más olyan hely a fizikai vagy nemfizikai világokban, ahol ennyi gyengédség, érzékenység, kitartás és elszántság lenne, ami bennetek van emberként. Nincs más hely, ahol lenne zene, művészetek vagy természet. És mindezt azért mondom el, hogy álljatok meg egy pillanatra, és lássatok rá, milyen hatalmasak is vagytok valójában.
Nem fognak alászállni, és megmenteni benneteket, hanem azért jönnek majd ide, hogy érezzék ezt a dolgot, amit szeretetnek hívunk.
Nem a háborúk vagy a politika. De még csak nem is a jótékonyság az, ami megváltoztatja ezt a bolygót. Nem az ima. Nem a „bárcsak”.
Ami változást hoz, az az, amikor veszel egy mély levegőt, és ráébredsz: „Nincs az egész teremtésben hatalmasabb lény, mint én magam.” Ez nem egoista dolog. Ez valójában a puszta igazság. „Nincs hatalmasabb lény. Vagyok, aki Vagyok.”
(szünet)
Most pedig engedjétek meg, hogy megragadjam ezt a pillanatot, és megosszam veletek, amit tőletek kaptam.
Elvicceltem, hogy fogadtam a Felemelkedett Mesterek Klubjában, és valóban így is volt, és valóban elég jól is kerestem, és tudom, hogy néhányan nem hiszitek, mert „De hát nem az van, hogy a Felemelkedett Mesterek mindent tudnak? Nem tudták mind, hogy ez 25 évig fog tartani?” Nem, mert ti bármelyik pillanatban megváltoztathattátok volna. Lehetett volna három év. Bármelyik pillanatban megváltoztathatjátok. Ennyire hatalmasok vagytok.
De ti annyit adtatok nekem az évek során. Annyit adtatok! Egy új és mély nagyrabecsülést az emberek iránt, e bolygó iránt. Hihetetlen elszántság. Ti vagytok a legkérgesebb, legkeményebb csapat, akikkel valaha dolgoztam, és ez akkora áldás!
Vegyünk hát együtt egy mély lélegzetet, és szépen kérlek benneteket, hogy engedjétek meg, és most tőlem fogadjatok el valamit. Tudom, hogy ez az én születésnapom. Nektek kéne megajándékozni engem, de már annyit kaptam tőletek. Oly sokat kaptam tőletek.
Hadd sugározzam, és kérlek, csak fogadd be. Ne gondolkodj rajta. Ne agyalj, hogy vajon méltó vagy-e. Csak fogadd el, bakker! Ez az én kicseszett ajándékom neked. Vedd el! (nevetés)
Van időnként ez az ellenállás, „Jaj, nem is tudom. Megérdemlem? Küld egyáltalán valamit? Jaj, a mellettem ülőnek elküldte, de nekem nem.” Csak fogadd be. Jól van, megy ez. Mély levegő.
A jelenléted az én mai ajándékom.
(hosszabb szünet)
Lélegezd be. Lélegezd be.
(hosszú szünet)
Csak lélegezd be, és engedd meg.
(szünet)
Lélegezd be a saját nagyságodat emberként és isteni lényként. Ideje, hogy elfogadd ezt.
(szünet)
Csak hagyj neki pár percet, hogy beivódjon.
(hosszú szünet)
Végy egy mély levegőt, és engedd, hogy átitasson.
(hosszú szünet)
Jó mély levegő, és engedd meg.
Jó mély levegő, és engedd meg.
És mindvégig emlékezz, hogy nincs nagyobb lény a teremtésben az emberi lénynél. Nekik nincsenek meg azok az egyedi dolgaik, amiket ti megteremtettetek, és amiket ti megtapasztaltatok. Nincsen nagyobb lény.
A válaszok itt vannak, most. Nem máshol.
Megismétlem a felhívásomat. Bárki plejádi, hajrá, vitatkozzunk! Te és én. De igazából. Nem valami önjelölt embert várok, aki úgy tesz, mintha, csak azért, hogy reflektorfénybe kerüljön. Igazi plejádit várok.
Nem azt mondom, hogy ezek a fajok vagy ezek a civilizációk rosszak. Nem is tudnám, hisz ők mind ti vagytok, a ti darabkáitok. Hívjuk most haza őket. Hozzuk vissza haza őket.
Alakítsuk át a kozmoszt, és menjünk ezzel a bolygóval az új emberi fajba. A megvilágosodás és a szeretet bolygójával, amit semmi más hely nem mondhat el magáról.
Októberben visszatérünk, hogy elkezdjük az új sorozatunkat: „A Remény szárnyain”. A remény egy olyan dolog, először is, amire Cauldrénak meg kéne változtatnia a vezetéknevét. [angolul remény = hope; Cauldre vezetékneve: Hoppe – a ford.] (nevetés) Könnyű lenne. Csak el kell engedni egy hisztis p-t. (Linda felnevet)
LINDA: Egy mit? (nevetnek)
ADAMUS: Ez a bolygó sokáig volt reménytelenségben, és amikor megérzik azt a fényt, ami belőletek érkezik a szárnyaitokon, az mindent megváltoztat. Attól, hogy ti elfogadjátok, kik vagytok a hatalmasságban, megváltozik, és most már van reménye a bolygónak.
Visszatérünk tehát. Jövő hónapban a Merlin konferencia lesz, de aztán visszatérünk „A Remény szárnyain” októberben. Addig is köszönök mindent, amit nekem adtatok!
Adamus vagyok a Szuverén Birodalomból. Köszönöm! (taps)
És ne feledjetek még valamit: minden rendben van…
ADAMUS ÉS A KÖZÖNSÉG: …a teremtés egészében.
ADAMUS: Köszönöm! Köszönöm! (folytatódik a taps)
1 A Tűz Fala: „Majd olyan vad erővel rántott magába a Tűz Fala, ami szinte darabokra tépett. Hihetetlen ereje volt. Megrémültél, hogy szétszaggat – nem csak ide-oda dobál és csapkod, hanem valóban széttép –, és ekkor a lelked legmélyebb szintjén megérezted, ahogy több száz darabra szakadsz. Azután minden egyes darabod több ezer részre szakadt, és azok a részek is újabb millió, majd milliárd részre.”
/további info a könyvben: Tóbiás (2013): Az angyalok útja. Unio Mystica Kiadó /
