Az Angyalok útja című epikus metaforában Tóbiás elmeséli, hogyan éltünk Anya-Apa Istennel, a Szellem egységében, miközben felfedeztük a létezés királyságát. Aztán egy napon túlléptük a Minden, Ami Volt határait, találkoztunk a Tűz Falával, és milliárdnyi, sőt trilliónyi töredékre hasadtunk szét, ahol minden töredék egy potenciál volt, amit átélhetünk. Ettől a sorsdöntő pillanattól kezdve minden lélek hosszú utazásra indult a tapasztalás világában, hogy választ találjon a kérdésre: „Ki vagyok én?”
Kalandjaink végül erre a gyönyörű bolygóra, a Földre vezettek minket, és emberként számos életet és különféle tapasztalatokat éltünk át. Azonban eljön egy pont, amikor az emberi tapasztalatok ismétlődővé válnak; mindent megtanultunk, amire szükségünk volt, és a lelkünk elkezd hívni minket, hogy ébredjünk fel, és térjünk haza. Ekkor kezdődik a Felemelkedésbe vezető út.
Fontos megjegyezni, hogy bár az alább felsorolt utazási szakaszok mindenki számára közösek az úton, ezek nem lineárisak. Önmagadnak sok része van, és többször is visszatérsz az utazás különböző szakaszaihoz a felemelkedésed felé vezető úton.
Az ébredés előtti szakasz egy vagy két élettel a végső, ébredéssel és felemelkedéssel telő életed előtt elkezdődhet. Jellemzője a növekvő türelmetlenség és intolerancia az emberi létezés ismétlődő körforgása iránt. Valami mélyen legbelül azt kiáltja: „Elég volt!” Ez egy olyan döntés, amelyet csak az emberi rész hozhat meg, és ezt követően indulnak be az események.
Ezt a szakaszt egyfajta nyugtalanságérzés jellemzi, mintha valami változásra lenne szükség, valamint az érzés, hogy nem tartozol ide, hiába próbálsz beilleszkedni és „normális” lenni. Ez azért van, mert eljött számodra az idő, hogy leszállj az emberi tapasztalatok körhintájáról, amely bár sok szempontból gyönyörű, nem a természetes állapotod.
Úgy érezheted, hogy valami nincs rendben veled, de mi már átéltük ezt, és itt vagyunk, hogy szóljunk: nem vagy őrült, és nem vagy egyedül.
Az ébredés számtalan módon történhet: egy könyv véletlenül leesik a polcról, vagy egy esemény, amely alapjaiban rengeti meg az életedet, a legbensődig felráz. Akár lassan dereng, akár villámcsapásként érkezik, ráébredsz, hogy az élet több, mint amit látsz. Része vagy valami nagyobb egésznek, és mások is vannak körülötted, akik hasonló utakon járnak.
Az ébredés ártatlan és izgalmas, tele a felfedezés örömével és tudásszomjjal. Ugyanakkor ez az a szakasz, ahol könnyen olyan mellékvágányokra futhatsz, amit Adamus „makyo”-nak, vagyis spirituális elterelésnek nevez. Az ébredés boldogsága mellett van egy belső vonakodás a továbblépéstől, mert valami mélyen belül érzi, mi következik. Könnyű halogatni, benne maradni az ébredés gyönyörű energiájában, de az utazás végül folytatódni fog.
A lélek sötét éjszakája a legnehezebb, legküzdelmesebb szakasz. Ekkor érkezik Shiva, a pusztítás istene, hogy lebontsa az életeken átívelő illúziókat, energimintázatokat és programokat. Eljött az idő, hogy „mindaz, ami nem te vagy”, lehulljon, felfedve Mindazt, Aki Vagy.
Ezért tehát minden szétesik: elveszíted a munkád, kapcsolataid széthullanak, barátaid eltűnnek. Egyedül maradsz, a szenvedélyed elillan, sőt a fizikai tested is problémákat okozhat, mert annyira azonosultál vele.
Engedd el mindet! Minél jobban ragaszkodsz, annál nehezebb. A sötét éjszaka kimerítő, félelmetes, elhagyatott. Kételkedhetsz a létezés értelmében, mígnem már nem marad benned semmilyen küzdelem. Végül kimerülten átadod magad az egyetlen dolognak, ami megmarad: önmagad tudatosságának. „Még mindig itt vagyok. Létezem.”
A mélypont után lassan újra érezni kezded az életet, de már nem úgy, ahogy korábban ismerted. Talán újfajta türelem alakul ki önmagad iránt, vagy kész vagy hagyni, hogy az élet természetesen bontakozzon ki, mint amikor a pillangó kibújik a bábjából. Egy új érettség és bölcsesség fejlődik benned, mégis törékenynek érzed magad, attól tartva, hogy újra szétszakadsz.
Ahogy lassan újra összerakod magad, találkozol a Mesterrel, lelked bölcs részével, amely minden tapasztalatot bölcsességgé desztillál. A Mester a támogatás és a szánalommentes, kíméletlen őszinteség keverékét kínálja. Nem oldja meg helyetted a dolgokat, de megadja a szükséges bölcsességet minden pillanat átéléséhez.
A feltámadás nem csak önmagad újrateremtéséről szól, hanem a rejtett bűntudat és szégyen felszínre hozásáról és elengedéséről is, a Mester „sárkányának” segítségével. A kíméletlen megbocsátás. Ez a sárkány eleinte bosszantó lehet, de hamarosan szövetségeseddé válik, veled együtt végezve el a végső tisztítást.
A megvilágosodás vagy Realizáció az a pillanat, amikor minden a helyére kerül, és megérted: „Vagyok, Aki Vagyok.” Ez lehet egyetlen mély felismerés, vagy több apró pillanat.
A megvilágosodásban túllépsz a tökéletesség iránti igényen, és feltétel nélküli elfogadásra találsz önmagad és minden részed iránt, a legnagyobb együttérzéssel. Ez a vége a világ megváltoztatására vagy önmagad „megjavítására” irányuló könyörtelen hajszának. Az ember nem felelős a megvilágosodásért; az ember dolga csupán az, hogy megengedje és elfogadja azt.
Az összeomlásban végül megadod magad; a megvilágosodásban elfogadsz. Nincs már min dolgozni, nincs több cél, nincs mit elérni. Akkor mi jön ezután? Miért maradj a Földön, ami sokszor olyan nehéz? A megvilágosodás új szenvedélyt hoz, de nem azt a régi, Shiva által elpusztított emberi szenvedélyt. Ez a szenvedély a puszta létezés, az élet, a teljesen új módon való tapasztalás, a bolygó szépségének élvezete, és a fényed puszta ragyogtatásának szenvedélye.
A Mágus a Földön marad, nem ügyekért harcolni vagy a világot megváltoztatni, hanem az élet szenvedélyéért. A Mágus látja az összképet, felismerve, hogy mindenki a saját útját járja saját választása szerint, és csak akkor ad útmutatást, ha kérik. Minden pillanat érzéki, gyönyörű és ízletes a Mágus számára, aki azt mondja: „Minden az én energiámban van, és minden most van.”
Nem arról van szó, hogy varázslóként trükköket mutatsz, mások életét energetizálod, vagy megmented a bolygót. A Mágus élvezi az energiával való játékot önmaga számára; nem erőlködik, mégis olyan kreatív, amilyen csak lenni akar, és egyszerű, bőséges, multidimenzionális életet él.
A Mágus, miután összegyűjtötte minden múltbeli életét, elengedte a megrekedt energiákat, integrálta minden aspektusát, és valóban eljutott az önszeretethez, úgy dönt, itt az idő távozni. Mások veszik át a „padon ülés”, azaz a tudatosság megvilágításának szerepét.
Dráma nélkül búcsúzik a bolygótól, talán egy utolsó étkezést vagy sétát kiélvezve, teljesen átadva magát a felemelkedésének, és elhagyja a fizikai világot. Magával viszi a fizikai test teljes esszenciáját. Visszatérhet látogatóba, de nem a reinkarnáció ciklusának folytatásaként.
A Mágus, az ember és a Mester együtt emelkednek fel, ez a végső búcsú.
Megjegyzés: Minden Felemelkedett Mester – azok, akik megengedték saját szuverenitásukat – a Földön keresztül jutott el idáig. Nincs olyan, aki máshol tette volna meg.
